Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - DISPUTA - Teleki Tibor: Az Új Ifjúság nyelvi hibái

Az olvasónak minden bizonnyal úgy tűnik, hogy a helyesírást mindennél fontosabbnak tartom. Megvallom, hogy nem, de nem tarthattam mellőzhetőnek sem, mert egy 1964 májusában végzett felmérés során meggyőződtem fontosságáról. A gimnáziumok

I. és III. osztályaiban megvalósított felmérés lényegében azzal az „eredménnyel“ zárult, hogy a III. osztály tanulóinak helyesírása alig jobb az elsősökénél (Vö. Tanítói szemmel, SPN, 1966. 102—103. 1.). Azt Is meg kell említenem, hogy egy most folyó hasonló felmérés szerint az alsóbb osztályok tanulói szinte kivétel nélkül jobbak a harmadikosoknál. Nem lenne sem helyes, sem módszeres, sem objektív eljárás, hogyha a tanulók helyesírási tudásszintjében jelentkező relatív visszaesést akár közvetlenül, akár közvetve kapcsolatba hoznám az Új Ifjúság helyesírásával. Az azonban minden bizonnyal helytálló megállapítás, hogy a lap sokat tehet az évről évre ismétlődő visszaesés megakadályozásában, vagy legalább annyit, hogy a tanulóik által már elsajátított helyesírási ismereteket igyekszik majd megszilárdítani; ill. e tekintetben nem rendíti meg a tanulónak a nyomtatott szó erejébe, nem utolsósorban amúgy is hézagos helyesírási ismereteibe vetett hitét.

3. Anélkül, hogy kimerítő elméleti fejtegetésbe bocsátkoznék, meg kell említenem: a szavaknak van hangalakjuk és jelentésük, s a kettő között hagyományos kapcsolat alakult ki. Fogalmazásunk egyértelműségét számtalanszor már az is veszélyezteti, hogy ugyanahhoz a hangsorhoz több jelentés tapad. A szavak több jelentése a szellemes elbeszélőnek varázslatos eszközévé válik: „A fiú lehajolt hozzá, s egy könnyű csókot s egy nehéz könnyűt hagyott hátra arcán“ (Mikszáth: A két koldusdiák). A gyakorlatlanabb fogalmazók viszont nem tudatosítják eléggé sem az ebben rejlő lehetőségeket, sem a benne rejlő buktatókat. Nem tudatosítják azt sem, hogy a mondatban a szavak jelentését egymásra vonatkoztatják, ezért aztán mást írnak, mint amit akarnak.

íme egy mondattöredék: „G. J. ...elképzelései ...nem voltak tökéletesek.“ (22/3). Hogyha ezt szó szerint kell értenünk, G. J. joggal sértődik meg, pedig nem az elképzelések tökéletlenségét akarta mondani a szerző, hanem azt, bogy ezelket az elképzeléseket nem tudták tökéletesen megvalósítani. Vagy: ......szándékai mögött nem is

k

eresnek meZZéfcgondolatot,...“ (22/2). Nem tagadjuk, hogy minit ahogy van mellék ág, mellékhelyiség, mellékjövedelem, mellékmondat, melléktermék stb., lehet mellékgondolat is, ez azonban semmi esetre sem lesz azonos a rosszalló értelmű hátsó gondolattal.

„Motorja eléri a 160 km-es órasebességet.“ (16/11), értsd: óránkénti sebességet, „...a külkereskedelmi üzemek bonyodalmas közvetítő tevékenysége...“ (16/4), értsd: vállalatok. A lapban több hasonlót Is találhatunk. Az ilyen esetek többé vagy kevésbé azzal függnek össze, hogy fogalmazásunk elnagyolt, a szavak használatában, kiválasztásában nem jutottunk el addig, hogy a szavak értelmezését nemcsak hasznos, hanem szükséges is elvégeznünk.

A következő esetekben talán még jobban kidomborodik, hogy a szót értelmétől teljesen függetlenül használják. Az egyik cím öles betűkkel hirdeti: „Ne menjünk az utcára"; helyesen: úttestre, hisz a cikkből kiderül, hogy az utca szó használata nem lehet helyes. Vagy: „...a megfelelő helység és a klubok...“ (15/3). Ha egy kicsit is gondolkodunk a szó jelentésén (Vö. ÉrtSz.), látnunk kell a helység — helyiség közti jelentéskülönbséget. Nem sokkal jobb az sem, hogy: „Aláhúzta azt a tényt...“ (16/1), hisz élőbeszédben csak hangsúlyozunk, az írott szöveg hangsúlyozott részét pedig aláhúzzuk.

Sajnos, az értelemtől függetlenített használat szele megcsapta elvtárs szavunkat is. Ez esetben persze nemcsak az Űj Ifjúság gyakorlatát teszem szóvá, hanem azt, hogy újabban a megszólítások használatában fonák helyzet alakult ki: párttagok, kommunisták urazzák egymást, az elvtárs szót pedig olyan körben használják, ahol a szó értelmében vett elvi együvétartozásnak a feltételei még nem alakultak ki. Talán nem vettük észre idejében, hogy a szlovák súdruh, cseh soudruh, orosz tovariš nyelvi motiváltság tekintetében nem azonosak a magyar elvtárs szavunkkal? Azzal, hogy összetétel útján jött létre (elv + társ), jelentésében a két összetételi tag jelentése és e jelentés kapcsolata által motivált.

A nyelvi közlésben többnyire a megszólítás szerepét tölti be, vagyis hogyha A személy fel akarja hívni B személy figyelmét. Nyilvánvaló, hogy A és B személy között az elvtárs megszólítás helyes, ha mindketten egyforma politikai nézeteket, elveket