Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - DISPUTA - Teleki Tibor: Az Új Ifjúság nyelvi hibái

A lap szerkesztői feltehetőleg a mindennapos gyakorlati szeiikesztömunkában ismerték meg ezeket a kérdéseket, Így e téren ismereteik, tapasztalataik sokkal alaposabbak, pontosabbak, finomabban rétegezettek, egyszersmind átfogóbbak is, mint amit én itt munkahipotézisként rendkívül hézagosan megfogalmazhattam magamnak.

Az élőbeszédben az időkényszer minduntalan az ösztönösség felülkerekedését eredményezi, ezek a megnyilatkozások aztán pongyolábbak, pontatlanabbak, hézagosabbak és töredékesebbek lesznek, s ez természetes. Az írott fogalmazványokban a tudatosságra való fokozott törekvésnek kellene megnyilvánulnia. Igen ám, de az 0] Ifjúságból kicédulázott anyagban nem így van, s erre érdemes megemlíteni legalább egy példát: „Es a megzabolázott beat-zene pedig furcsa, nem igazi beat-zene, mert amint láttuk, erre is az ifjúságra olyan nagyon jellemző kritikai hangvétel a legjellemzőbb. (22/2)

Hogyha valaki élőbeszédben mondja ezt a mondatot, helyesebben mondatszövődményt, lehet, hogy észre sem vesszük esetlenségeit, de ha már leírva látjuk, és kétszer is elolvassuk, hiányoljuk benne a megfogalmazás tudatosságát. A szerző észrevehetően szabadjára engedte gondolatait, engedett az élőbeszédben érvényesülő ösztönösség kísértésének: úgy Irta le a szöveget, ahogy éppen eszébe jutott, sőt, úgy hagyta, ahogyan először leírta. Pedig (hangsúlyozom: pedig) vesződséges mondatelemzés nélkül maga a szerző is rájöhetett volna, hogy az és... pedig (ez esetben véletlenül sem összetett) kötőszók közül az egyik nem kötőszói funkcióban szerepel. Az egyik tehát itt funkciót- lan, s ebből következik, hogy fölösleges. De melyik? A szerzőnek az volt a törekvése, hogy a mondatelőzményt és a mondat tartalmát szembeállítsa egymással, így a pedig használatát kell elfogadnunk. Az és meg a pedig kötőszó ilyen együttes használata még az élőbeszédben is elmarasztalható, mert az egyik a kapcsolatos, a másik meg az ellentétes viszony ikifejezőeszköze; a két kötőszó együttes szerepeltetése a logikai és nyelvtani viszonyok nemkívánatos összemosódását eredményezi.

Semmivel sem szerencsésebb az „igazi“ melléknév használata sem. Az igazi szó jelzői használatát általában nem kifogásolhatjuk, de hogyha igazi lesz minden, pl. az okos, a müveit, a nevelő (22/2) stb., a szó átlépi jelentéskörét, jelentésében és hangulatában semlegessé válik, végül nem mondunk vele többet, mint eredetileg akartunk, hanem kevesebbet. Bizonyos szempontból hasonló jelenséget, a szó intenzitáscsökkenését figyelhetjük meg az olyan esetlen szóismétlésben is, mint a „jellemző ... legjellemzőbb“.

Már a szóismétlés is a mondat átfogalmazását sugallhatta volna, s a mondat szerkezetének megváltoztatásával az olyan előtti fölösleges vessző sem került volna a szövegbe. Miért és hogyan kellett volna átalakítani a mondatot? Mindenekelőtt a jellemző ismétlődésének elkerülése végett,, no meg azért is, mert „az ifjúságra olyan nagyon jellemző" szövegrész jelzői mivoltában is bonyolultabb (s még nagyobb baj, hogy érthetetlenebb), mint hogyha ugyanezt mellékmondatba foglaljuk.

Végül is a mondat így alakult volna: A megzabolázott beat-zene pedig furcsa, nem (igazi?) beat-zene, hisz amint láttuk, erre is ugyanaz a kritikai hangvétel jellemző, mint az ifjúságra. A két szöveg különbsége talán mutatja, hogy az élőbeszéd és az írásos fogalmazás között főként az ösztönösség és a tudatosság arányában van különbség, az írásban természetesen a tudatosság javára.

2. A megvizsgált számokban alig találunk olyan keltezést, amely összhangban van a HSz. 432. pontjával. Példák: 1969 május 20-án (22/2), 1968 október 12-én (16/2), 1967 november 22-i (15/5), 1969 április 10-én, 1969 április 1-én (15/2) stb. Helyesen: 1969. május 20-án stb., vagyis ezekben az esetekben az évszám után mindig pontot teszünk. Vagy a nyelvi lektort vagy a szedőt valószínűleg zavarja ugyancsak a 432. szabályzati pontnak a második része, amely azt szabályozza, mikor nem teszünk pontot az évszám után. A szabályzat említett részének a megfogalmazásából teljesen világosan kiderül, hogy egyáltalán nem vagylagos megoldást ajánl, hanem differenciál. Vagyis megkülönbözteti a keltezést a nem keltezéstől, s a pont nélküli írásmód csak az olyan esetek egy részében alkalmazható, amelyekben az évszám nem keltezés eleme.

Lényegében nem jobb a helyzet a mondatrészek és a tagmondatok közötti vessző használatában sem, azzal az eltéréssel, hogy teljesen esetleges megoldásokat figyelhetünk meg, pl. fölösleges vesszőhasználatot, máskor vesszőhiányt. Sajnos, ez már nem „csak“ helyesírási kérdés, mert az élőbeszéd szüneteit, tagolódását, hangsúly- és hang