Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - Zsilka Tibor: Műközpontúság és szövegslemzés
Talán fölösleges is megemlítenünk, hogy a rekurrencia még önmagában nem elég az esztétikai élmény kiváltásához, előidézéséhez. A költészetet az automatizálódástól egy normán belül is a k o n t r a s z t (ok) mentheti meg. A nyelvi vagy tematikai kontraszt gyakorisága, nagyobb frekvenciája viszont a versben a változatosságot, variabilitást erősítheti fel. A rekurrencia, a kontraszt és a variabilitás hatóereje azonban nem kis mértékben a költemény egyediségén és az információtartalom egyszeriségén, tehát az innováció fokán múlik. Innováció nélkül csupán epigonizmus- ról lehet szó, még ha a költő az előző három követelménynek nagyjából eleget is tesz. Más kérdés, hogy az innováció is csak bizonyos keretek között valósítható meg. Az eidotikus jegyek közül most a kontrasztnak szentelünk nagyobb figyelmet, bár mellesleg a rekurrencia, esetleg a variabilitás és az innováció tárgyalására is kitérünk. Elemzésünk tárgyául József Attila HAZÁM című költeményének első részét választottuk, mégpedig azért, mert ez a szöveg meggyőzően dokumentálja a kontrasztot. A jelen esetben főképp a lexikális és szémantikai elemeken keresztül vezethető le a legjobban a kontraszt. De hadd idézzük először a szöveget: HAZÁM I. Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikoltak a jázminok, nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán. Rám csapott, amiből eszméletem, nyelvem származik s táplálkozni fog, a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él, komor munkahelyeken káromkodva, vagy itt töpreng az éj nagy odva mélyén: a nemzeti nyomor. Az egész költeményt akár szonettfüzérnek is nevezhetjük, hiszen az első részt 6 hasonló követi. A hét szerkezeti egységből álló költeményt szabályos versforma, ritmus- és rímképlet, valamint sor- és versszakhosszúság jellemzi. A József Attila előtti költészetben a szonettforma magasztos és fennkölt érzelmek kifejezésére szolgált; ehhez viszont lexikális, szémantikai szempontból választékos szavak kellettek. József Attila azonban nemigen vette figyelembe a hagyományokat, nála a HAZÁM című költeményben ilyen szavak szerepelnek: részeg, népbetegség, elmebaj, öngyilkosság, csákányos, csendőrtoll stb. Ezek kétséget kizáróan expresszív elemek; stíluserejüket elsősorban az növeli, hogy a szonettben szokatlanok, „prózaiak“, s ezért az innováció erejével hatnak. Könnyű megállapítani azt is, hogy a hangulati velejárójukban rejlő stilisztikum erősen negatív jellegű. Köztudomású, hogy a negatív töltésű szavakkal szemben a stilisztikában meg szoktunk különböztetni a költői nyelvre sokkal inkább jellemző pozitív hangulati velejárót kifejező nyelvi elemeket (atya, ballag, hölgy stb.). A választékos szavak, szókapcsolatok, sőt mondatok sorolhatók ide. A negatív és pozitív töltésű nyelvi elemek mellett a nyelvben jócskán akadnak olyanok is, amelyek semlegesek, amelyekhez úgyszólván semmilyen hangulati érték nem fűződik. Természetesen a konkrét szövegben stilisztikailag ezek is relevánssá válhatnak. Egyes nyelvi elemek viszont a kontextusban is megtarthatják viszonyla
