Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - Zsilka Tibor: Műközpontúság és szövegslemzés

két. Ha a „rossz“ könyvek alatt a kalandos, vadnyugati, romantikus és titokzatos detektívtörténeteket értjük, akkor a „rossz“ könyveket kedvelők és olvasók táborába kell sorolni az amerikai olvasók 60 %-át. Ebből is nyilvánvaló, hogy a könyv népszerűsége általában nem az esztétikai értékeitől függ.

A saját, egyéni véleményünk sem szolgálhat mindig az elbírálás egyetlen és csalhatatlan mércéjéül, mert hiszen szubjektív élményünket pszichikai jellegénél fogva sok minden alakítja és befolyásolja. Determinálhatja életkorunk, műveltségünk, tapasztalataink, érdeklődésünk stb. Az élmény és a konkretizálás fokát pozitív vagy negatív irányban „elmozdíthatja“ és megszabhatja világnézetünk, politikai felfogásunk, hangulatunk és vérmérsékletünk, valamint egyéb körülmények is. A felsorolt faktorok ugyan mindig belejátszanak és közreműködnek a mű élvezésében vagy elmarasztalásában, de a mű értékelését, értékének meghatározását ilyen alapon megnyugtatóan nem végezhetjük el. Egyesek tapasztalatból is jól tudják, mennyire nem meggyőzőek az efféle kijelentések művekkel, illetőleg írókkal kapcsolatban: csapnivalóan rossz, pocsék, nem ér semmit stb. Vagy ennek ellenkezője: kitűnő írás, remekmű, élethű alkotás stb. Sokszor nem is az a hiba, hogy valaki ilyesmit kijelent, hanem főképpen az, hogy ezzel az illető lezártnak és végérvényesnek tekinti értékelését, ítéletét. Márpedig érvelés és bizonyítás nélkül minden értékelés szubjektív, még akkor is, ha történetesen igaz.

Az egyes társadalomtudományok szubjektív értékítéletei miatt manapság egyre többen fejezik ki elégedetlenségüket világszerte. Hovatovább egyre gyakrabban esik szó az értékelméletről, amelynek már régóta szükségét érezzük az irodalom- tudományban is. Köztudomású ugyanis, hogy az irodalomtudomány egyelőre eléggé nélkülözi az értékeléshez szükséges objektív kritériumokat, fogódzókat.

Ahhoz, hogy az irodalomtudomány valóban a legnagyobb mértékben objektivizálód- jék, korszerűsödjék, szükséges, az érdeklődés középpontjába az irodalmi alkotást, a művet helyezni, vagyis elengedhetetlen követelménnyé vált a műközpontúság Tudatosítanunk kell, hogy a művészetnek, a szépirodalmi alkotásnak tulajdonképpen nem mi adunk értelmet és jelentőséget, mi csupán megfejthetjük és levezethetjük a mű immanens értékeit. A szépirodalmi alkotás elemzése aligha korlátozódhat a mű tartalmi ismertetésére, újraalkotására, mint ahogy azt hellyel-közzel halljuk, sőt gyakorta tapasztaljuk is. A szakember ne azt fejtegesse, hogy benne m i t váltott ki az adott alkotás, hanem inkább arra összpontosítsa figyelmét, hogy m i is az, ami a hatást, az élményt kiválthatja és előidézheti, ami az olvasó lelkivilágát rezgésbe hozhatja. Ebben az esetben viszont a husserli fenomenológia értelmében a művészet, illetőleg a konkrét alkotás eidotikus (lényegi) jegyeinek, tulajdonságainak, sajátságainak a megragadása kerül az érdeklődés és a vizsgálódás középpontjába.

Igaz, hogy az eidotikus jegyek desifrálásakor mindig figyelembe kell venni azt a szépirodalmi normát is, amelyhez a mű értékrendszerével kötődik és kapcsolódik Az adott szépirodalmi norma felismerése nélkül aligha foghatunk hozzá az alkotás értékeléséhez. Az alkotás funkcionális komponensei és értékrendszere ugyanis a szép- irodalmi normával szoros kapcsolatot tart fenn, a három tényező elválaszthatatlanul összefügg.

Végső fokon a norma is az eidotikus jegyek milyenségéből, tulajdonságaiból vezethető le, és magyarázható meg. Az eidotikus jegyek közüí a költészetre — kissé Max Bense, Hankiss E., Fónagy I. és F. Miko munkásságára, elgondolásaira támaszkodva

— a következőket tarthatjuk a legjellemzőbbeknek: 1. rekurrencia; 2. kontraszt,

3. variabilitás; 4. innováció. Valószínűleg további sajátosságokat is fel lehetne soroln', de jelenleg abból a feltevésből indulunk ki, hogy a költészet sajátos nyelvi és tematikai hatóereje, esztétikuma e négy sajátosság segítségével valamelyest felfedhető.

Rekurrenciának nevezzük azt a sajátos ismétlődést, amely a költészetben töbo szinten és több (nyelvi és tematikai) eszköz igénybevételével jut kifejezésre. Ide tartoznak a költemény metrikai-ritmikai tulajdonságai, a rímek összecsengése, a strófák azonossága, a parallelizmus stb. A rekurrencia végeredményben azoknak a kifejezőeszközöknek az összefoglaló neve, amelyek a költői nyelvet megkülönböztetik minden egyéb nyelvi megnyilatkozástól.