Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - Bereck József: Szorongás
hogy mindenki titokzatosan felelt, amikor arról érdeklődött, ki az a lány, aki a kápolna mellett üldögél. — Áááá, az Eszter.. .! Semmi több. Még Aladár sem mondott többet, habár jól megfigyelte, jobban meglepődött, mint akkor, amikor az Öregasszony először elküldte szódáért, és merő huncutságból és kíváncsiságból forint helyett saját hazája pénzérméjét dugta a vak ember markába. A kék erekkel finoman behálózott kéz fennakadt a levegőben, de nem mondott többet: Aááá, az Eszter ...! Aztán már csak arról beszélt, hogy ő lényegében a Tisztaság Birodalmának Koronázatlan Királya. Birodalmában minden végtelenül tiszta, patyolatfehér, és téved az, aki csak a jóakaratú képzelet szüleményének tulajdonítja az egészet. Önámításra csak az érzékszerveiknek „kifogástalan“ működése és jelentősége tudatában képesek az emberek. Hiszen csak az ilyen ember számára bírhat jelentőséggel, hogy az obejktív valóság alapszíneire zavaró, szubjektív színeket kenjen. Miközben Aladár száraz hangon beszélt, az éjszakai ellesett jelenetre gondolt, amikor a vak emberből az emlékek súlya kiizzasztotta a feszültséget, lassan megnyugodott, finom szőrű kefét vett elő, és hosszan, 'kitartóan kefélte kopottas, de tiszta ruháját. Utána a szoba sarkában álló pléhlavórban olyan ember mozdulatával kezdett mosakodni, aki irtózik még a szenny gondolatától is. — Igyál csak nyugodtan, fel van hígítva szódavízzel, — nyújtotta feléje kulacsát az Öregember. Ivott, aztán valóságban is leszaladt két görcsös szőlőkaró-sorfal között a domb aljára, a gutaütötten álló ódon fenyők közé. Addig a hajszálér-csermely partján haladt, amíg meg nem pillantotta a mállott falú kápolnát, aztán széles ívben kikerülte, s visszafojtott lélegzettel, kúszó, óvatos mozdulatokkal hátulról közelítette meg. A kápolna melletti kopott sziklán nem ült senki. Szorongással vegyes, baljós előérzet kerítette fokozatosan a hatalmába. Az elmúlt napokra gondolt, és úgy érezte, hogy kíméletlenül becsapták, meglopták. Nem tudta nem sajnálni önmagát, s összeszorított foggal küzdött a szemét elhomályosító könnyekkel. Ügy érezte, hogy a Megváltozhatat- lanba vetett hite abban a pillanatban ronccsá lett, amikor a tompán vigyorgó, kopott, szürke sziklát megpillantotta Eszter nélkül. A keserűség és a kisemmiizettség érzése szinte zsibadttá varázsolta az egész testét, nem érezte, mint máskor a fenyves tűmezőszerű avarjának kellemetlen szúrását, s miután a komorrá vált égbolt egy része ijesztő zuhanórepüléssel a kábult némaságba és mozdulatlanságba merevedő erdő fölé ereszkedett, tudta, hogy az életének egyik Nagyjelentőségű Pillanatát élte át. Azt is tudta, hogy minden pillanatnak olyan jelentősége van, mint az egyenest alkotó pontoknak, s a Nagyjelentőségű Pillanatoknak megfelelő pontokat még az egyenesen is piros ceruzával jelölik. Arra már nem gondolt, hogy ezek a Pontok vagy Pillanatok mint a folytonosság szerves részei a térhez és időhöz való viszonyukkal milyen mértékben befolyásolják az egyén agyában keletkező gondolat-cselekvés kapcsolatokat, de — bár a súlyos égbolt az avarra nyomta — feltápászkodott és bizsergő tagokkal, meghatározott cél nélkül elindult. Az erőkifejtés, amely a tüskés hátú domb megmászásához szükséges volt, aztán sem szűnt meg, miután felért a faluba igyekvő dűlőútra, s az enyhén lejtő terepen futásra lendítette a lábát. Egy pillanatra arra gondolt, hogy nem kellene futnia, hiszen a teste nem kívánta a mozgást, s ahányszor a lába tompán dobbant a poros földön, zsibbadt tagjaiból milliónyi tűszúrás-villám cikázott át a testén, és sült ki az égnek meredő üstöké hajszálain. Rémülten tapasztalta, hogy nem ura annak az erőnek, ami megkergült masinaként űzte. Azt viszont vigaszként ikönyvelte el .hogy csak rajta múlik a szembe rohanó, út menti diófák gyorsasága, sőt élvezte az egy vonalba érés újabb és újabb pillanatait. Ha az ökörnyálként rátapadó s kellemetlenül körülfonó szorongását le tudta volna rázni magáról, teljes mértékben sikerül az önámítás. „Ali, Ali, Aladár, szódás vagy, és nem tanár ...! Ali, lala... lahla ... la ... szamár ... lala ... lala ... la ...“
