Irodalmi Szemle, 1969
1969/7 - Román költők: Nichita Stanescu, Marin Sorescu, Ion Alexandru, Geo Dumitrescu, Ghorghe Tomozei versei
román költők Galateához Nichita Stanescu férfiak Tudlak — minden időben, illatodban, árnyaidban, a hallgatásaidban, tudlak már minden mozdulásban, melled rengését, színét is tudva tudom, tudlak — búdban, szemöldöködben, járásodban, blúzodban és gyűrűdben, tudlak a percben, és nincs többé türelmem, térdeim köre ejtem, s hozzád esengek, szüless meg. Mindent tudok, mi messze van tőled, oly messzire, hogy nincs többé közelség. Délután, horizont-mögött, tenger-túlján... • Mi rajtunk túl van, oly messzire van, jeltelen az, nincs többé neve sem. Ezért töröm meg térdeim, ejtem a kő térdére, s esengek hozzád, szüless meg. Azt is tudom, mit te sem tudsz magadról. Szíved jövendő dobbanásait, Kezdett szavad végső szótagját mondom, — a fák — ereid árnyképe és a folyók — véred mozgó árnyalakjai, s a kövek, ó, a kövek térdem árnykövei s ím, leborulnak hozzád esengve: szüless meg. Szüless meg. Páskándi Géza fordítása Itt s most bizonnyal helyénvalóbb volna egy-két történet, egy-két emlék, hiszen, akik megélték, bonyodalmuktól ma sem szakadtak el, ma sem, hogy a jelen olyan rangra emelte őket és olyan tájakon hordozza, mikről nem is álmodtak. Avagy meglehet, hogy e helyhez s pillanathoz egyfajta oldalvilágítás illene jobban, meg egy szerpentin, melynek fordulóiban dohogó mozdony vágtat — mintha egy végenincs szerelvényt húzna maga után.
