Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - Gál Sándor: Lenyakazva és kiközösítve

rendben a kilencedik helyen. A fiatalember erre megkérdezte barátjától, hogy a tárgya­láson jelen volt-e a hölgy férje. Barátja természetesen igennel válaszolt. Miután tudomásul vette a tisztelt tanári kar döntését, amelyet az igazgató sze­mélyesen közölt vele, albérlet után nézett, s talált is egy szobácskát a külváros­ban, közel a temetőhöz’. Havi százötven koronát kért a tulajdonosnő, aki valami­kor csodaszép asszony lehetett. Hősünk ekkor már tizenhét éves volt, és rengeteg tapasztalattal, valamint élatismerettel rendelkezett. Szülei közös megegyezés alap­ján, a legnagyobb egyetértésben váltak el. Ez a családi esemény a lehető legtel­jesebb szabadságot biztosította számára, bár ugyanakkor komoly anyagi hátrányt is jelentett. Ugyanis mindkét szülő mélységesen meg volt róla győződve, hogy gyermekük iskoláztatásának költségeit a másik fél tartozik fedezni. Ebből az kö­vetkezett, hogy egyikük sem járult hozzá azokhoz a kiadásokhoz, amelyek mini­mális szükségleteit fedezték volna. De ő megértő lélek volt, nem neheztelt szü­leire. Számára a szabadság teljes mértékben pótolta a másik oldalon mutatkozó hiányokat. Annál is inkább, mert farsang idején az egyik álarcosbSlon megismer­kedett egy hölggyel, akinek kedvessége és — később — jóakaratú támogatása teljes mértékben megoldotta anyagi problémáit. A hölgy húszéves korában ment férjhez egy ötvenes tudományos kutatóhoz, aki a hajós szakmában ért el kima­gasló eredményeket, s az év tíz hónapját — hivatásából következően — különféle hajókon és vizeken töltötte. Ezt a tényt több alkalommal mindketten jóleső meg­elégedéssel nyugtázták, és örömük teljes volt. „A nép újra kivonult az utcákra. Nem volt sem éhes, sem rongyos. A nép meghízott és jól öltözött. Házait felépítette, s kicsinosította kívül-belül. Volt elég kenyér, hús és bor. A keserű cikóriakávé ízére már alig emlékeztek. Volt dögivei szemeskávé az üzletek polcain. A gazdasági élet regenerálódott, és ugrásszerű fejlődésnek indult. A burzsoá csökevényeket tűzzel-vassal irtották. Még ott is, ahol nem voltak. S ez bizonytalanságot szült. A bizonytalanság pedig elvette az öröm ízét. Pedig a tavaszi nap ugyanúgy ragyogott az égen (ha nem jobban], mint azon \az első tavaszi napon, amelyről már szó volt; s az ég, a fák meg a többi... na; de valahol valami volt a levegőben. Pedig a köl­tők, ha ez egyáltalán lehetséges volt, még hangosabban dicsőítették a népet, minden javak legfőbb forrását és létrehozóját. S mégis, isten tudja, miért, ez már nem volt az az igazi. Pedig a Nagy Férfiak a fő- és alvárosok magas emelvényein, a képeken meg az allegorikus szekereken bölcsen és derűsen mosolyogtak. A tereken hatalmas szónoklatok hangzottak el győzelemről, jövőről, versenyekről, kiváló eredményekről. És mégis, a nép, az áldott nép, a teli gyomrú, a szép ruhába öltözött, a lelke legmélyén érezte, hogy va­lami nincs rendjén. Pedig a zászlók selyme lobogott a szélben, s az indulók hangos ritmusára dobbantak a lábak. Mindent tökéletesen megszerveztek. Később, a megújhodás, az ún. politikai letisztulás után egy V. X. Y. nevezetű kisebbségi költő keserűen azt írta e jelzett korról, hogy dicsérjék meg, mert jól megszervezte a tavaszt, a rügyek kol­lektív kinyílását meg a többi tavasszal kapcsolatos teendőket. Nem dicsérték meg. Sőt, még egy pirinyó díjat sem akasztottak a nyakába, pedig többek állítása szerint a szó­ban forgó vers felért egy kisebb fajta olimpiai győzelemmel. Sebaj, mondta erre a költő, felmászott a tizedik emeletre, és elhatározta, hogy megtanul repülni. De nem lett a repü­lésből semmi, mert a tizedik emeleten levő garzonlakás harminchét éves tulajdonosnője azt hitte róla, hogy ő a gázvezetékszerelő, akit két hete mindennap vár. Mielőtt a gáz­vezeték javítására sor került volna, megajándékozta mérhetetlen nagy szerelmével. Mint már mondottam, ezen a másik tavaszi napon a nép jóllakottan és szép ruhákban, szabá­lyos sorokban ünnepelt a harsogó indulók ütemére. A focimeccsek a program szerint bonyolódtak a különböző osztályok keretein belül. S mindenhol szabályos, kerek lab­dákkal ...“ Mivel ezúttal a hölgy néhány percre egyedül hagyta, nem hangzott el az előadással kapcsolatban egyetlen kérdés sem. Hosszú hónapokon keresztül nem történt az életében semmi nevezetes. Voltak ugyan futó kalandjai, holmi kis utcai rihajokkal, akikkel különféle padokon és különféle bokrok alatt hörpölt egyet-egyet a gyönyörök poharából, de kapitálisabb asszonyi vaddal nem találkozott. Ellenben volt egy komoly ismeretsége, de a végén kiderült, hogy az egész

Next

/
Thumbnails
Contents