Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - Gál Sándor: Lenyakazva és kiközösítve

törvénybe Iktatta a vallásszabadságot. Viszont a politikai küzdőtéren a megszokott hevességgel puffogtak a ífrázisok, s a nagyhatalmak nyugodt türelemmel tűzték ki zászlóikat a meghódított gyarmatokon. Rákóczi csontjai még Rodostóban pihentek, egy orosz cár pedig bagóért eladta Alaszkát, és mikor a klondike-i aranyláz kitört, már nem szívhatta vissza az adásvételi szerződést. Ugyanakkor Közép-Európában Mária Terézia férje szomorúan panaszkodott orvosának arról, hogy a legnagyobb erőfeszítések mellett sem képes nemileg kielégíteni az uralkodónőt. Erre az orvos szerényen azt a tanácsot adta az elkeseredett férjnek, ihogy foglalkozzon többet a kegyelmes uralkodónő kegyelmes klitoriszával..

Ekkor a bájos hölgy, akivel éppen egy lágy keringőt lejtett, ártatlanul kérdezte:

— És mi az a klitorisz?

A zápor hajnali fél ötkor csapott le a parkra. Bőgtek a felhők, mint az éhes szamarak. A Nagy Vezér szobra mögött egy pádon szeretkeztek. A lány feje alá csapta kis kézitáskáját, s körömcipőjének tűsarkát a viselős felhőkbe döfte. Éppen a második forduló közepénél tartottak, amikor a zápor a nyakukba szakadt. A Nagy Vezér kicsavarodott nyakkal nézte a parázna fiatalok bujálkodását, s bronzfejében lassan forrni kezdett az üresség. De még ilyet, de még ilyet, mondta volna, s még azt is, hogy: micsoda erkölcsök. De, lévén bronzból, egyetlen szót sem tudott mondani. így hát csak bámulta sanda szemmel a szentségi örökét, különösen a lány fehér combját, amely boldogan kalimpált a sűrű, nehéz cseppekké érett záporban. Hát ezért éltem, ezért lettem Nagy és Hős, ezért harcoltam nehéz csatákban, hogy művemet a kései utódok így megcsúfolják?! De azok ott a pádon mindebből semmit sem hallottak. A zápor elvonult, a lány megigazította ruháját, ajkára pedig rúzst kent. A Nagy Férfi bronzszemével ájultan bámulta a semmit, s reggel már egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy egy kóbor seregély a homlokára tojt. Pedig akkor még sejtelme sem volt arról, hogy a következő napok egyikén lenyakazzák.

Pionírrá avatása évének negyedik havában bársonynadrágot kapott. Szép, szürke bársonynadrágot. Akkor még élt apai nagyapja, aki már csak bütykös nagy- ujjával tudott malackodni. Hetedikbe járt, és arról volt híres, hogy egyszer megnyomta a fiatal tanító néni mellét, miközben hangosan tütült. A tanító néni elájult, s az igazgató behívatta az apját az iskolába. Este az apja elrakta a nadrágszíjjal. Miután vége lett a fegyelmi eljárásnak, az apja ezt mondta: Te hólyag, kellett neked tütütölni?! Nagyapja pedig rákacsintott, s boldog megelégedéssel könyvelte el magában, hogy unokájába jó vér szorult.

„A nép éhesen és rongyosan kitódult az utcákra és ünnepelt. Hatalmas zászlók és transzparensek hirdették a világ megújulásának nagy napját szerte az utak mentén. Es sehol sem emeltek barikádokat, sehol sem ragadtak fegyvert. Pedig a cukrot, a sót s a kenyeret jegyre adták. Szemeskávét egyáltalán nem lehetett kapni. Ennek ellenére nyugodt diadallal ünnepeltek. Mit számított akkor, hogy mi és hogy lesz. A szabadságot érezték magukban, nem az éhséget; a lobogókat látták, a dicső holnapot, s nem a szakadt ruhákat. Az egyik faluban nagy lelkesedéssel focicsapatot alakítottak, s a nagy ünnep délutánján hatalmas küzdelemben gól nélküli döntetlen született ama egyszerű oknál fogva, hogy a foci, amit beszereztek, tojás alakú volt. De a népet, az áldott jó népet, amelyről a költők oly szépen énekelnek, a népet ez az eredmény egyáltalán nem zavarta. Nem okozott nemzeti tragédiát, sem kormányválságot. Eközben a beszolgáltatott fegyvereket ügyes szakemberek kifúrták, s így az új hatósági közegek nézhették az éhes és rongyos nép vígasságát. Ha akadt is itt-ott néhány veszedelmes kételkedő, azokat a helyszínen megnyúzták, s bőrüket, akárcsak honfoglaláskori elődeik a lóbőrt, a szent ligetek fáira aggatták. Ezen a napon az öröm határtalan volt. Az ügyetlen apró kölykök és a megfontolt felnőttek egyforma könnyelműséggel rúgták a port, ami nagyon egyszerű volt, mivel azon a tavaszon alig hullott valami csapadék. Az égen apró felhőbáránykák legelték a végtelen kékséget, alant az ujjongó tömeg meg az erdők, meg a zsenge rétek. A patakok is békebeli fürgeséggel csörgedeztek homokos medrükben, s este a kocsma udvarán olyan filmet vetítettek, amelyben több volt a traktor, mint az ember. Ez történt azon az első szép tavaszi napon. Ünnepelt a nép, éhesen és ron