Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - JEGYZETEK - Szálatnai Rezső: Vladimír Mináč a Slovenské pohľadyban, A cseh és szlovák költészet magyarul

a szlovák írók, költők s maga a szlovák nép annyi szép verssel, mondással és jelzővel illette, hogy nem árt meg neki a hamis rajz sem. De megárt annak a hamisság, aki az olvasó tájékozatlanságára spekulál. Kossuthról egybehangzón az a vélemény idegen történetíróknál, hogy a 19. század egyik legnagyobb államférfiúja volt. Hagyott hátra néhány tanulságot az emigrációban. Többek közt azt, hogy a Habsburgok és a feudalizmus elnyomó rendszerével szemben a dunai népek egymás kezét keressék ne gyűlöletet, hanem békét, barátságot teremtsenek lakóhelyeiken, ha meg is akarnak ott maradni. írónak való feladat ezt a mindnyájunk által óhajtott békességet szítani, nem pedig a gyűlölet, becsmérlés, ócsárlás parazsát fújni, méghozzá igazmondás nélkül.

A cseh és szlovák költészet magyarul

sokkal, de sokkal nagyobb, mint Fügedi Elek bibliográfiai tájékoztatójában és számadataiban kimutatja. A könyvészeti közlések rendkívül értékesek és ugyanolyan érdekesek is. De minden erényük a számadatok pontosságában rejlik. Ha egyetlen egységben hiba vagy hiány fordul elő: az egész közlés összeomlik, mint a kártyavár. Már pedig az idézett közlemény (Irodalmi Szemle, 1969. 2. sz.) nem dicsekedhetik éppen pontossággal, adatai korántsem tartoznak a megbízhatók közé. A szerző nem közli, honnan vette adatait, s ha saját kutatásai alapján állította össze mindazt, amit közöl, miért hagyta ki a bibliográfia jelentős részét? Rejtély számunkra, miért írja a kiváló, közismert erdélyi író és műfordító Franyó Zoltán nevét Fraňo-ként, hisz itt magyar íróról van szó, aki soha nem írta szlovákosan a vezetéknevét. Felhívom a szerző figyelmét néhány irodalmi tényre és bibliográfiai adatra, amelyeket nagy lendületében kihagyott.

Az első csehből magyarra fordított költeménykötet A királyudvari kézirat, költemények a csehek őskorából címen jelent meg Prágában 1856-ban, ez Riedl Szende fordítása volt (Riedl Frigyes, a nagy irodalomtörténész édesapjáé). Darvas Jánosnak a Hegyország hangja című antológián kívül több szlovák fordítása jelent meg a pozsonyi Magyar Figyelőben. De ezekről, akárcsak Petneházy Ferencnek Házy Ferenc néven megjelent fordításairól Fügedi Elek nem tud. Nem tudja azt sem, hogy František Halas Öreg asszonyok című nagy költeményét nemcsak Anton Straka fordította le magyarra, hanem mások is. De ehhez át kellett volna néznie a pozsonyi Magyar Újságot, főleg a vasárnapi számokat, amelyekben hat év alatt száznál több cseh és szlovák versfordítás látott napvilágot. Ahogy ezt a korszakot, tehát a két háború közti időszakot, csak csonkán ismeri, úgyszólván semmit nem tud a második világháború alatt a szlovákiai magyar sajtóban megjelent szlovák fordításokról. Nem tud az Esti Újság 1939. évi karácsonyi irodalmi mellékletéről, amelyről megjelenésekor sokat írtak, elismeréssel, a szlovák lapok. így tehát nem is ismeri Garzuly Gyula fordítói tevékenységét, mert még a nevét sem írja le a fordítók névsorában. Szemmel láthatóan sejtelme sincs, hogy Ivan Krasko Nox et solitudóját, az egész kötetet, magyarra fordította Kövesdi László, s e fordításokból 1943-ban és 1944-ben nem egy jelent meg a pozsonyi Magyar Hírlapban, ahol ugyanakkor más szlovák versek magyar fordításait is közöltük.

De figyelmét elkerülték az 1945 óta megjelent fordítások is. így például Rónay György Bfezina-fordításai a budapesti Vigilia 1953. évi három számában. Nem említi a szerző Csuka Zoltán szlovák népballada-fordításait (Fényes a tűz lángja, Bp. 19S2), valamint a Betyárok tiizénél című kelet-európai betyárballada'-gyűjteményt, amelynek van szlovák része is, kitűnő fordításokkal (Bp. 1959. Domokos Sámuel szerkesztette). S végül szerényen megemlítem, hogy cseh és szlovák irodalomtörténetemben, amely nem jelent meg titokban, vagy száz cseh és szlovák versfordítás található (Bp. 1964). Ha már most Fügedi Elek mindezt megtalálná, s beolvasztaná számadatai közé, képzelje el, mennyire megváltozna az egész bibliográfia s ennek következményeként a közlő tétele is: hogy ugyanis magyarra jóval többet fordítottunk a cseh és szlovák költészetből, mint a csehek és szlovákok a magyarból. Igen okos és helyénvaló művelődéspolitikai megállapítás, és fontos érv is. De ehhez pontos, minden forrásra kiterjedő bibliográfiai adatokát kell összegyűjteni. A gyors munka és a hebehurgya módszer nem jó.

Szalatnai Rezső