Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - JEGYZETEK - Szálatnai Rezső: Vladimír Mináč a Slovenské pohľadyban, A cseh és szlovák költészet magyarul
jegyzetek Vladimír Mináč a Slovenské pohľadyban vastag ecsetvonású rajzokat tett közzé a szlovák múltról a jelenre gondolva. Tomboló szenvedéllyel Ír a magyarokról, mint régebben is tette. Indulatos általánosításait és elrajzoló kitöréseit alig lehet józan szemmel követni. Évszámok, könyvcímek, a legszükségesebb adatok megjelölése nélkül hivatkozik múltunk és közös történelmünk legnagyobb képviselőire, akiket gorombán elmarasztal. Fejtegetései és jellemzései egybefolynak, mint a sokfelől előtörő lávaforrások. Gondolkodó embernek az ilyen perzselő áradat gyanús. Az ember tüstént érzi, hogy aki ilyen hévvel érvel, ilyen hangon magyaráz, annak nem lehet igaza. De hatása lehet, mert van egyfajta olvasó, akinek a szertelenség tetszik, hátha úgy volt, ahogy a paprikás szavak állítják. Nem óhajtok vitába szállni Vladimír Mináčcsal, mert az ilyen magatartás nem bírja a disputát. Lehet, ha egyszer lecsillapodik, maga is másként fogja látni azt, amiről most dühösen ír. Csupán azt szeretném megjegyezni, hogy egyik legkiválóbb reformkori politikusunk és publicistánk, Wesselényi Miklós, nem volt szlávfaló, hanem európai horizontú, komoly, megbékélést kereső, szlávokat, románokat a magyarokkal belső megegyezésre hajlító jobbágyszabadító politikus. Téves Eötvös József beállítása is, hisz ez a kiváló gondolkodó és író éppen a nemzetiségek, így a szlovákok közismert jóakarója és barátja volt, aki a megbecsülésükre késztette a magyarokat. Ha Vladimír Mináč szlovák kortársakat olvasott volna, ha csak egy kicsit beleolvas Eötvös vagy Wesselényi műveibe, nem írhatott volna becsmérlőn róluk. Nem írhatott volna oly embertelen s megszégyenítő dolgokat a magyar tanárokról és tanítókról sem. Gondolja meg Vladimír Mináč, hogy az ő adatszerűén nem idézett, névtelen magyar hülyéin és képtelen, bárdolatlan magyar barbárjaid kívül mi is ismerjük azokat a valódi magyar tanítókat és tanárokat, akik Hviezdosla- vot, Vajanskýt, Kukučínt, Kraskót nevelték, s a 19. és 20. század minden ismert régibb szlovák értelmiségijét, s akikről ezek az értelmiségiek mindig igen elismerően nyilatkoztak, hisz nekik köszönhették kulturális felkészültségüket. Éppen Mináč cikkével párhuzamosan olvastam a Matičné čítanie egyik számában Emil B. Lukáč! megejtőer. szép visszaemlékezését Selmecbányái magyar tanáráról, akinek annyit köszönhet. Talán inkább ez a valódi kép, s nem a dühös ecsetvonások, amelyeknek lélektanai hátterét egyelőre nem ismerjük. Mindenesetre megemlítem még, amit Mináč Kossuthról mond. Hogy tudniillik Kossuth Lajos ravasz álforradalmár volt, igazában a feudalizmus szekértolója, aki tulajdonképpen a főurak hatalmát akarta biztosítani Magyarországon. Sajnálatos, hogy történettudományi müvek, kortársi emlékiratok, hiteles adatszerűségek helyett a furcsa módszerek legfurcsábbikát választotta a szlovák író: egy magyarországi német röpiratból idéz. Akit idéz: Szakolczay Árpád azonban nem volt történész, ahogy Mináč tájékozatlanul írja, hanem egyszerű ügyvéd, aki a Jogtudományi Közlönybe írt néhány jelentéktelen, nyúlfarknyi cikket, s néhány német nyelvű röpiratot adott ki. A magyar liberalizmus olyan volt, hogy bárkinek lehetővé tette politika' véleménye kifejtését, még a futóbolondoknak is, ha éppen ez volt a szenvedélyük, és kifizették a saját kiadásukban megjelent nyomdai termék árát. Szakolczay Árpád, aki egyébként 1919 után Budapestről Pozsonyba költözött, és a Kórház utcában lakott, visszavonultan, elsüppedve, önnönmagával meghasonlott lélek volt, s ha látná, hogy ma idézik, nagyon csodálkozna maga is. Kossuth elbírja Mináč téves beállítását, hisz
