Irodalmi Szemle, 1969
1969/1 - López, César: Végtagok és csonkok
Szigorú és csodálatos rendben érkeztek a többi testrészek is. Sorra mind. A lábtól egész a fejtetőig. Világosan látható és jelentős különbségek mutatkoztak az egyes részek között. A nemiség terén szintúgy. Ez volt a testek haladéktalan rekonstrukciójának kiinduló pontja. Érdekes játéknak ígérkezett és azonnal hozzá is láttak. Sok fejtörést okozott egy-egy test részeinek, darabjainak kiválogatása és összeillesztése, mert, természetesen, tökéletes munkát kellett végezni. Az izgalom, a zűrzavar szokatlan méreteket öltött, s ebben része volt annak is, hogy sok egyforma testrész és csonk akadt, s ebből félreértések támadtak. „Nyújtsd ki, nyomd össze... én láttam először“ kiáltozták mindenfelől. Egyesek a végén ölre is mentek, taposták, fojtogatták egymást, míg azon veszekedtek, hogy ez a fej arra a nyakra, az a mell ehhez a hashoz, vagy ez a hímvessző ide, az a comb meg amoda tartozik-e. Fogadásokat kötöttek, s még ezzel is csak fokozódott a delirium. A rátar- tibbak még kérkedtek is a sikerükkel, az ügyesebbek, ravaszabbak pedig nemcsak azokat a részeket keresték meg, amelyekre szükségük volt, hanem azokat is eldugták, amelyekre vetélytársaiknak volt szükségük. A lárma egyre elviselhetetlenebb lett. Egy meglehetősen tompa, távoli dörrenés. Folytatódott a lázas tevékenység. Az élő, izzó, verejtéktől fénylő és sárgás hideg, vértelen testek szokatlan keveréket alkottak. Kiabálás, szitkozódás hallatszott, a szavak tónust és értelmet cseréltek. Egy meglehetősen tompa, távoli dörrenés. A dolog folytatódott és a botrány, ha lehet, még botrányosabb volt. Egy dörrenés, Egy dörrenés. Egy dörrenés. Egy dörrenés. Inkább fojtott, mint távoli. Egy dörrenés. Egy meglehetősen tompa, távoli dörrenés. Egy meglehetősen tompa, távoli dörrenés. Nem sokkal később és nem sokkal távolabb, amikor az első (pontosan kétezer nyolcszázhuszomkilenc, feltehetően bal) láb megjelent a vízen, egy asszony sírni kezdett. Később megjelentek a — feltehetően jobb — oldalra tartozóak. A jelenlevők közül sokan rágyújtottak, vagy elfordították tekintetüket. Senki sem tudta elviselni a látványt. Többrendbeli jajveszékelés kezdődött: ütemes, harmonikus, dallamos, fájdalmas, szívettépő, váltakozó erősségű, árnyalatlan, elcsukló és konkrét siránkozás. Időnként elhalkult, hogy annál nagyobb erővel törhessen fel, mikor egy-egy testrész megérkezett. így aztán, mikor a dülledt, megfeszült, ráncos, vastag, karcsú, hosszú és rövid nyakak kerültek sorra, a jajgatás már rendkívüli volt. Különböző nagyságú és méretű gyertyák égtek, volt minden, biblia, rózsafüzér, szentkép, felhorzsolt térd, istennyugosztalja, ölelések és pofonok ... Mindent elfedtek a tagok és csonkok. A sokaság ásni kezdett a homokban, hogy eltemesse őket, de nem volt annyi hely a homokban, amely elég lett volna egy nagy, közös sírhoz. Csak jajgatás volt és nagy kiáltozás. A tömeg csak ásott, pedig lehetetlen volt ennyi csonkot eltemetni, de a tömeg csak ásott, és elkeveredtek a homokkal és az emberi csontokkal, a helyzethez illő és kevésbé illő himnuszokat énekeltek; és imádkozás, és melldöngetés és sírás... Irgalom! Gyászbeszédek. A költők szokatlan gyorsasággal ihletett elégiákat szavaltak. A zeneszerzők gyászindulókat komponáltak, többen gyászfátyolt és virágokat kerestek, persze hiába; senki sem vizelt, senki sem törődött semmi mással, csak a siratással, temetéssel, kereszttel; ...és a tagok és csonkok csak jöttek, jöttek, mindent elözönlöttek; és mikor partot ért a sok különböző színű és méretű fej, egyetlen gyászos és tragikus sikoly szakadt fel az emberekből.
