Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok

megoldásához; végső fokon a nyelvi egyenlőtlenség nemcsak kiindulópont a helyzetállás felmérésében, hanem a tényleges helyzet viszonylag pontos tükröztetője, a nyelvi egyenjogútlanság pedig az emberi és nemzetiségi viszonylatokban is további torzulások forrásává válik, mert lehetetlenné teszi a nemzetiségek tagjainak nyelvi fejlődését, gazdasági, tudományos és kulturális kibontakozását.

Hisz az anyanyelv száműzése a magasabb fokú oktatásból semmi mást nem „eredményezhet“, mint azt, hogy a kisebbséget megfosztják értelmiségétől, helyesebben: nem engedik, hogy értelmisége alakuljon ki. Az asszimilálódás (erőszakos asszimilálás) pedig mindig ezzel kezdődik.

Az eredetileg latin nyelvű egyetemi oktatás nem véletlenül, nem is egyszerűen kényelmi szempontok alapján változott anyanyelvi oktatássá. A társadalmi igények kényszerítették rá az egyetemeket, hogy ne verbális ismereteket nyújtsanak, hanem plasztikus és társadalmilag hasznosítható tudást. A társadalmi, műszaki, tudományos fejlődés irama is azt követően fokozódott fel óriási mértékben, amikor az oktatás a legmesszebbmenően anyanyelvi oktatássá vált, s a társadalom szellemi energiája a tényleges tudományos problémák feltárására irányulhatott.

Fejtegetésünk során kétségtelenül igazolódott, hogy a nyelvi kérdés társadalmi szempontból valóban „kényes“ kérdés, gondolkodáslélektani vonatkozásaiban pedig sokkal bonyolultabb probléma, mint hogy az „érvényesülési elv“ hangoztatásával meg lehessen kerülni vagy elhallgatni nyelvi, lélektani, társadalmi-politikai, gnozeológiai stb. összefüggéseit. Meggyőződésünk, hogy csak a tények teljes összefüggése és a reális lehetőségek figyelembevétele alapján lehetséges kedvező megoldás.

Ha a nyelvi kérdés „kényes“ kérdéssé válik, erről senki más nem tehet, csak az, aki hatalmi aspirációktól vezetve a maga nyelvét igyekszik ráerőszakolni a kisebbségre. Tudnunk kell, hogy a kisebbség magatartása ez esetben csak regresszió, csak védekezés a többségi nemzet részéről kiinduló támadás vagy látszattámadás ellen; a társadalmipolitikai élet válságosabb pillanataiban aztán mindkét oldalon felszínre vetődnek a problémák, s azt Jelzik, hogy agyonhallgatással, átháríthatásokkal, sőt politikai meggyőző munkával nem oldható meg az, ami tényleges politikai és jogi orvoslást kíván.

Igazolódott továbbá az is, hogy a nyelvi kérdés tényleges létező erő, és szerves része a létkategóriát alkotó potenciális összetevőnek és mindaddig, amíg a nemzetiségek tagjaiban a kettős nyelvi tudat a legszélesebb körben ki nem alakult, addig a nemzetiségek tagjainak szükségük van arra, hogy anyanyelvükön művelődjenek és iskoláik befejeztéig ezen a nyelven érvényesüljenek. Éppen ezért a nemzetiségeknek az a törekvése, hogy anyanyelvűket egyenjogúsítsák és az, hogy ezen a nyelven akarnak boldogulni, a legalapvetőbb emberi jogok és szükségletek közé tartozik, s az ehhez való jogot senki és semmi nem tagadhatja meg .a nemzetiségektől, mert ez az igény tulajdonképpen azt fejezi ki, mit jelent számára a nemzeti értelmiség hiánya, de azt is tudja, hogy e kettős nyelvtudat kialakításában jóformán semmit sem tehet, mert nem előzheti meg az idő folyását, mert semmit sem tehet azért, hogy azoknak a kritériumoknak, amelyek az etnikai bilingvizmus terén legfeljebb csak jó 100—150 év múlva lesznek esedékesek, a jövő társadalmi fejlődésnek egy tetemes időszakát átugorva már most, a jelenben eleget tehessen.

Az elmondottakból szigorúan következik, hogy a nemzetiségi nyelv iskolaügyi és társadalmi vonatkozásait a két vizsgálódási terület vulgáris azonosítása nélkül, dialektikus egységben kell vizsgálni, s amikor kijelöljük a feladatokat, az „érvényesülési elv" semmi esetre sem eszközként, hanem csak célként jöhet számításba, s e célnak megfelelően az anyanyelvan való érvényesülésnek maximális lehetőséget kell biztosítani az oktatásügyben, nem feledkezve meg arról, hogy a magas szintű anyanyelvi oktatás nyújtotta tárgyi ismereteknek gyakorlati szlovák nyelvtudással kell párosulniuk, vagyis a lehető legkövetkezetesebben kell érvényesíteni a megismerés lenini tételét: ne erőltessünk olyan a priori elfogadott „érvényesülési elveket“, amelyeket a gyakorlat nem igazolt.

A társadalmi életben a legmesszebbmenően ki kell dolgozni a nemzetiségi nyelvek használatának tételes jogszabályait. Mi itt a nyelv jogi vonatkozásaival nem foglalkozhattunk, mert ez a szűkebb értelemben vett létkategória problémáján kívül esik, ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy a jogszabályok kidolgozásakor az itt vázolt nyelvi, társadalmi, lélektani összefüggésekből kell kiindulni.