Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok

vetőbb feltétele, hogy mennyiben vált képessé szakmai téren bekapcsolódni az árutermelés bonyolult láncolatába. Hogyha az iskola nem azt valósítja meg, nem teljesítheti legalapvetőbb küldetését sem.

A szlovák nyelvtudás és a „társadalmi érvényesülés“ összekapcsolásának elmélete tehát mindenekelőtt a társadalom és az iskola fő funkciójának szempontjából marasz- található el, mert sem a kőművest, sem az atomfizikust nem a szlovák nyelv teszi képessé munkájának végzésére. A szlovák nyelv és a szakmai ismeretek viszonyát nem szabad leegyszerűsítenünk, s feltétlenül más szempontoknak kell érvényesülniük, ha a szlovák nyelv valakinek anyanyelve, illetve idegen nyelvként tanulta meg, s ennélfogva kifejezésgazdagsága — kedvező körülmények között is — 25—30 éves korára egyenlítődhet ki az anyanyelvi kifejezéskészséggel.

Az iskolai és a társadalmi érvényesülés első aspektusa tehát, amint látjuk az, hogy az iskola és a társadalom mindenekelőtt a gazdasági élet láncában kapcsolódnak egymáshoz. Azt már korábban is kifejtettük, hogy az iskolai ismeretszerzés körülményei akkor a legkedvezőbbek a tanuló szempontjából, hogyha az ismeretnyújtás anyanyelven valósul meg, s ennek néhány fontosabb nyelvi- gondolkodáslélektani problémáját is kifejtettük. A nyelvi kérdésre nem lehet másképp tekinteni; adott tényként kell elfogadnunk, hogy mind a gyengébb, mind a kitűnő tanuló csak az anyanyelvén megvalósuló ismeretszerzésben képes maximális teljesítményre.

Az iskola eredendő funkcióját és feladatát csak e nézőpontból lehet és szabad megfogalmazni, s e tekintetben a szlovák nyelv ismeretének és megtanulásának nincsen és nem is lehet semmilyen politikai küldetése. Ez nem politikai probléma, hanem a társadalmi kommunikáció kérdése, a szlovák nyelv nem lehet tehát a társadalmi érvényesülés feltétele, hanem az államon belüli szélesebb körű társadalmi érintkezés eszköze. E tekintetben a szlovák nyelvnek nincs és nem is lehet semmivel sem nagyobb szerepe, mint bármilyen más tantárgynak, s így elvetendő minden olyan igyekezet is, amely a magyar iskolákban a szlovák órák számának a növelését tűzte ki célul, mert ezzel alapjaiban veszélyezteti egyéb tantárgyak súlyát, hatékonyságát, s veszélyezteti az iskolai oktatás küldetését, rentábilitását is.

Ami a szlovák nyelvnek mégis speciális jelleget kölcsönöz a magyar iskolák esetében, azt sem a nyelv mindenhatóságában, nem is valami mondvacsinált politikai aspektusokban kell keresni, hanem az itteni magyarság specifikus helyzetében. Végül is határozottan meg kell mondanunk: bármennyire fontos, hogy a kisebbség megtanulja a többség nyelvét, jelentőségét nem szabad eltúlozni. Az iskola oktató-nevelő feladatát nem lehet egyetlen problémára redukálni, hatáskörét nem lehet csak ezen lemérni. El kell tehát döntenünk végre azt is, hogy a magyar tanulók tárgyi tudása feláldozható-e a a szlovák nyelvi tudás kedvéért.

A szlovák nyelv jelentőségének hangsúlyozása különben is fölösleges, mert elsajátítása mindig annyiban reális, amennyiben megérlelődött ismeretének szükségessége. Ennek az igénynek a kisebbség részéről kell megjelennie, s ezen semmilyen deklaratív kijelentések és megállapítások nem segítenek. Ezt az igénytudatot mindenekelőtt az etnikai keveredés, az etnikum homogenitásának megbomlása váltja ki, s ez teremti meg a másik nyelv gyakorlati elsajátításának feltételét is, vagyis nem más, mint az etnikai bilingvizmus feltételeinek kialakulása, ezért a továbbiakban ezzel is foglalkoznunk kell. A csehszlovákiai magyarságban kezd kialakulni az érdeklődés a szlovák nyelv megtanulása iránt, ez azonban nem minden, mert legalább 100—150 év természetes etnikai keveredésre van szükség ahhoz, hogy az elsajátítás feltételei is kialakuljanak, illetve Dél-Szlovákia lakosságának körében egymással egyenlő értékűnek tekinthető többé-kevésbé egyforma szinten álló kettős nyelvi tudat alakuljon ki, ez a nyelvi tudat azonban még ekkor is bizonyos tekintetben „keverék“ nyelvet eredményez. A magyar etnikum azonban nyelvi tekintetben a mai napig is egynyelvű, homogén, a kettős nyelvi tudat még nem alakult ki, ugyanis, ha már kialakult volna, gyakorlatilag nem vetődne fel a nyelvi kérdés ilyen formában, ugyanakkor mindaddig, amíg fel fog vetődni, addig az anyanyelvet semmilyen más nyelv nem lesz képes pótolni sem az oktatásban, sem a magyarság társadalmi életében.

Mindezeket a szempontokat okvetlenül figyelembe kell vennünk, amikor a szlovák nyelv (nem politikai, hanem) társadalmi szerepét méltatjuk, s akkor is, ha az egész problémát átvetítjük az iskolai gyakorlatba, s tantervi feladatként határozzuk meg.