Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok

teiben és erős fenntartásokkal fogadható el. Elfogadható az, hogy „a magyar gyermekeknek a magyar Iskolában kell megtanulniuk szlovákul", de az már bajosan, hogy kifogástalanul, hisz ez — mint már eddig is kifejtettük — gondolkodáslélektani képtelenség, s a gyermekek tényleges teljesítőképességét semmibe vevő durva generalizáláson alapul, és semmi egyéb, mint a Megbízotti Hivatal célkitűzésének egyszerű átvétele még akkor is, ha a szerzőnek meggyőződése, hogy „nem teljesíthetetlen igényről van szó, s ezért semmilyen indokok sem fogadhatók el.“

Nem hihető azonban, hogy bárkinek a személyes meggyőződése ilyen súlyos érvként fogadható el a gondolkodáslélektani és az itt kifejtett tények ellenében, s ha a szlovák nyelvoktatásban van vitatandó, az mindenekelőtt az ismertetett célkitűzésben jelölhető meg, erről pedig nemcsak lehet, hanem kell is vitatkozni, mégpedig tényekkel, érvekkel, ha úgy tetszik „Indokokkal“, de nem személyes meggyőződések ellenőrizhetetlensége alapján.

Sági Tóth Tibornak csupán a kiindulópontja rossz alapjában, persze ez is az eddigi tantervek koncepciójában leli magyarázatát. Ugyanis a szlovák nyelv nem lehet semmiféle bűvös kulcs az érvényesüléshez, mert ez a kérdés mind szociológiai, mind pszichológiai összefüggéseiben jóval összetettebb, mint első látszatra tűnik. Hisz a tudomány mai állása mellett azt sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ez az érvényesülés az ember életében mikor kezdődik, mert egy sor — nem éppen társadalmi, hanem a gyermek egyéni sajátosságaiból eredő — tényező az általános érvényű tendenciákat minduntalan keresztezi. Annyit azonban ismereteink mai szintjén is bizonyosnak vehetünk, hogy nem akkor kezdődik, amikor a gyermek elvégezte az utolsó osztályt és „kilép az életbe“, hanem sokkal inkább akkor, amikor a gyermek iskolába kezd járni,, vagy esetleg még jóval előbb.

Az iskola tehát maradjon meg iskolának; a ténylegesen meglevő politikai kérdések és a kívánatos demokratikus jogok teljes megkerülése lenne, hogyha a gyermek érvényesülésének problémáját kizárólag az iskolára bíznánk. A demokratikus jogok és érvényesülési lehetőségek biztosítása — mint ugyanannak az éremnek a két oldala — soha nem volt, és ezután sem lesz az iskola feladata. Ezt a mindennapi életnek, politikai felfogásunknak és joggyakorlatunknak kell a legmesszebbmenően biztosítania. Ezen a téren az iskola csupán az érvényesülés személyi feltételeinek kimunkálására képes, az érvényesülés objektív társadalmi lehetőségeinek kialakításában semmit sem tehet.

Okvetlenül meg kell fogalmaznunk ezzel kapcsolatban két elvi jelentőségű tételt:

1. Az államon belüli szélesebb körű társadalmi érintkezésnek fontos feltétele, hogy a kisebbség is megtanulja azt a nyelvet, amelyen általában a többség beszél, tehát az érintkezés nyelvét. 2. Ugyanakkor tagadjuk azt az a priori elfogadott véleményt, hogy az „államnyelv“ elsajátítása a kisebbség számára kötelező, sőt azt is, hogy a kisebbség tagjai csak az „államnyelv“ segítségével érvényesülhetnek.

E két tétel között nincs belső ellentmondás, nem is tagadják, nem is zárják ki egymást. Ennek bizonyítására eddigi fejtegetésünket csupán azzal kell kiegészítenünk, hogy miként az iskola és az élet közé sem tehető egyenlőségjel, az iskola és az életben való érvényesülés sem egyenlő egymással. Társadalmunk óriási erőfeszítéseket tett a különbségek megszüntetésére, s nem mondjuk, hogy fölöslegesen, de az eredmény nincs arányban a befektetett energiával.

A társadalom és az iskola között jelentős eltérés lesz mindig, mert gazdasági, gno- zeolögiai, szociológiai vonatkozásaikat tekintve is óriási a különbség. Közgazdasági szempontból a társadalom az árutermelés, az iskola pedig a munkaerő újratermelésének a műhelye. Gnozeológiailag pedig úgy viszonylanak egymáshoz, mint rész az egészhez, kiegyenlítődésről beszélni pedig utópista illúzió; az egyiket és a másikat alkotó egyedek szociológiai összetétele (életkor, tapasztalat stb.) szintén teljesen eltérő.

Amint látható, az iskola, és a társadalom között alapvető és kiegyenlíthetetlen eltérés van, és mindig is lesz; amit itt az iskolapolitika egyáltalán tehet, csupán annyi, hogy igyekszik a lehető legtökéletesebb összhangot teremteni a gazdasági funkciók vonatkozásában, vagyis a társadalmi árutermelés igényei és színvonala, illetve a munkaerő iskolai újratermelésével szemben támasztott igények között. Az iskola gazdasági-politikai funkciója mindenekelőtt ez, és semmiféle más elképzeléssel vagy politikai célkitűzéssel nem helyettesíthető, sőt az egyén társadalmi érvényesülésének is az a legalap