Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok

érésben egy ponton, illetőleg azt, hogy a két struktúra korrelációjában zavar keletkezett a fejlődés egy meghatározott fázisában.

Amit eddig kifejtettünk, nyilvánvalóvá teszi számunkra, hogy az anyanyelvi oktatás nem valamiféle Komenskytől egyszerűen áthagyományozott középkori divat vagy téveszme, nem is valami'éle nagyvonalú humanizmus, hanem a gyermek szellemi (itt az értelmi és érzelmi stb. komponenseket is értjük) és nyelvi harmonikus fejlődésének legalapvetőbb és nélkülözhetetlen alapfeltétele mind a plasztikus pszichikum és organikus ismeretek kialakításának fiziológiai és gondolkodáslélektani, mind a nyelvi tudatosság vonatkozásában.

Nézzük meg, hogy a nyelvi tudásszintnek ezek a fokozatai hogyan nyilvánulnak meg az idegen nyelvek elsajátításában, s azt is, hogy milyen problémákat vetnek fel az idegen nyelvű ismeretelsajátításban!

Korábban már említettük, hogy az idegen nyelv a tanuló számára jobbára csak „harmadik jelzőrendszerként“ szolgálhat, legalábbis addig, amíg saját anyanyelvi környezetéből ki nem szakadt, amíg az idegen nyelvi szó jelentése és a fogalom közötti kapcsolat nem válik közvetlenné, vagyis egészen addig, amikor már az anyanyelvi szó közvetítő szerepére egyszerűen nincs szükség, mert az idegen szó hallatára a fogalom közvetlenül is serkentés alá kerül.

Amíg ez meg nem történt, az idegen nyelven való tanulás szükségszerűen lassúbb is, pontatlanabb is, mint az anyanyelvi tanulás; sok egyéb mellett azért, mert teljesen szubjektív és ellenőrizhetetlen átfogalmazásokat tesz szükségessé; de ez a rögtönzött, fragmentális átfogalmazás torzításoktól sem mentes, amellett hézagos, nem is mindig lényegre törő. Csak viszonylag lassan kezd kialakulni a gyermekeknél az idegen nyelvi és a gondolkodási struktúra elemeinek azonosítási technikája, az idegen nyelv használatának mechanizmusa, az operatív második nyelvtudat, persze ez is csak akkor, hogyha a legkülönfélébb lelki depressziók hatása alatt valamelyik ingerületi góc nem szenved erős gátlást.

Az érettségizetteknél szerzett tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a gátlásnak viszonylag nagy szerepe van, s ez főként az aktív beszédtevékenység során figyelhető meg. Gyökereit nincs módunkban megvizsgálni, de feltehetőleg a nyelv legalapvetőbb fordulatainak, frazeológiájának és mondatépítési mechanizmusának nem operatív voltára vezethető vissza, de ez csak részben didaktikai kérdés, sokkal kevésbé iskolai probléma, mint ahogyan általában kezelik.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy adott idegen nyelv hosszas iskolai tanulása esetén sem válik a második nyelvtudat operatívvá, sokszor nem is lehet megállapítani, hogy a tanuló elsajátította-e a nyelvet vagy sem. Lehet, hogy egyszerűen csak gátlásai vannak a tanulónak, s nem az a baj, hogy nem tud, hanem az, hogy nem mer beszélni. A második nyelvtudat operatívvá válásában a szünidei gyakorlások segíthetnének, s ez feltétlenül praktikus szlovák nyelvtudást eredményezhetne. Arra azonban még ez esetben sem számíthatunk, hogy a magyar gyermek a szlovák nyelv használatában, a szlovák nyelven megvalósuló ismeretszerzésben és az elsajátított ismeretek bizonyításában versenyképes lesz a szlovák anyanyelvű tanulóval, márpedig a mai korban a továbbtanulás igénye oly mértékben megnövekedett, hogy lépten-nyomon találkozhatunk e versengés jeleivel. Vizsgáljuk meg, a magyar anyanyelvű tanuló miért nem lehet eleve versenyképes a szlovák anyanyelvű tanulóval!

Az idegen nyelv aktív elsajátításában voltaképpen ugyanazokat a fokozatokat figyelhetjük meg, mint az anyanyelv esetében, tehát tudatos, effektív, apperceptív, spontán fokozatokat. Eleddig megoldatlan didaktikai és lélektani problémát okoz azonban, hogy a legkezdetlegesebb, spontán fokozat elérésében az idegen nyelvtanítás során eleve bizonyos „tudatosságra“ való törekvés érvényesül, noha ez csak formális tudatosság, mert mint már mondtuk, az idegen kifejezés nem közvetlenül a fogalomhoz, hanem az anyanyelvi szóhoz kapcsolódik; azonban ez a formális, de minden esetben gondolkodási többlettevékenységet igénylő „tudatosság“ tökéletesen elég ahhoz, hogy a tanulónak az idegen nyelvből elsajátított ismeretei az első pillanattól kezdve gátlás alatt legyenek, mert rögtön a kezdetben sem eleven mechanizmusként rögzítődnek. A lélektannak és a szlovák nyelvtani-módszertani kutatásnak ezt a kérdést halaszthatatlanul meg kell vizsgálnia, s legalább az alapvetőbb kérdéseket okvetlenül tisztáznia kell.