Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok
Az egyes típusok Ismertetésében tehát kizárólag a gondolkodási és a nyelvi struktúrabázis aspektusát vesszük alapul. A legalsó szint spontán megjelölése azt jelenti, hogy az egyén anyanyelvi kifejező- készsége viszonylag korán megrekedt a fejlődésben, nem éri el a kellő szintet, vagyis az egyén még anyanyelvét sem tanulta meg lényegében. Ezeknek a nyelv jórészt csak azt teszi lehetővé, hogy az életben egyáltalán közlekedjenek; kérdezzenek, válaszoljanak az élet nem különösebben bonyolult és kevésbé igényes helyzeteiben; voltaképpen a normálisan felett 6—10 éves gyermekek értelmi szintjét érik el felnőtt korukra. Ezek gondolkodására a konkrét kötöttség, a szemléletes helyzet tagolatlansága jellemző, az elvontabb gondolkodás formáira alig képesek, nyelvi kifejezőképességükben szegényes szókincs, az ismert szavak jelentésének fogalmi körülhatárolatlansága, általában az egyszerű mondatok használata és nyelvi töredékesség tapasztalható.46 Az anyanyelv ilyen gyenge ismerete és használata, ami voltaképpen szorosan összefügg az egyén általános ismereteivel, korántsem tekinthető általánosnak. Itt meg kell jegyeznünk, hogy az ilyen emberek szellemi teljesítőképessége nagyon közel áll az oligofréniásokéhoz. Mint ismeretes, az elvont, fogalmi gondolkodás kialakulása az iskoláskor első éveiben kezdődik, s az elvont gondolkodásra való áttérés a kisiskoláskor éveire esik. Az e csoportba tartozó emberek lényegében megrekedtek ezen a nyelvi és gondolkodási szinten, ettől az életkortól már csak halmazszerűen gyarapodtak ismereteik, a struktúrák belső és kölcsönös szervezettsége megrekedt ezen a kisiskoláskori szinten.47 A II. szint, vagyis az apperceptív típusú csoport tekinthető legnépesebbnek. Azok az emberek tartoznak ide, akik kb. a 10—14 éves jól fejlett gyermek értelmi szintjét érik el. Az ebbe a csoportba tartozók nincsenek kizárólag érzékszerveikre utalva. Az elvontabb és kritikai gondolkodás mellett a beszéd viszonylagos fejlettsége figyelhető meg, itt már jelentős szerepe van a szavak fogalmi körülhatároltságának, a terminus technikusoknak és a szavak metaforikus jelentésének is.48 A beszéd szerkezete is bonyolultabb, de még mindig sok benne a spontaneitás és a próbálgatás, a nyelvi közlés általában összefüggő, nem töredékes, de kiegyensúlyozatlan. A konkrét, tapasztalati és az elvont fogalmi komponensek kettőssége jellemző ezekre az emberekre, a két struktúra kapcsolata itt nem mindig elég eleven és szilárd, de ez a megszilárdultság hiányzik a gondolkodási struktúra és nyelvi struktúrabázis között is. A nyelvi linearitás és a gondolati plaszticitás átváltása még gyakran okoz problémát, vagyis „tudnak valamit, de nem tudják kifejezni“, s ezek az áttételi nehézségek a szemléleti gondolkodásra, a gyakorlatlanságra, a szegényes szókincsre vezethetők vissza.49 A III. szinthez (effektív csoport) az embereknek szintén viszonylag nagyobb csoportja tartozik. Ezek lényegében a 14—18 éves szellemileg érett fiatalok szintjével állíthatók párhuzamba. Anyanyelvi és egyéb ismereteikre a rendszerszerűség, a két struktúrabázis korrelációja jellemző, s ez általános jelleget és rendszert kölcsönöz beszédtevékenységüknek is. Nyelvi megnyilatkozásaik gazdagabbak és fegyelmezettebbek a II. csoportéhoz képest, beszédükben kevesebb az esetlegesség, s a nyelvi jelek értéke megbízíiató náluk. A IV. csoport (tudatos) képviseli a legmagasabb szintet, ezek általában hivatásszerűen foglalkoznak a nyelvvel, illetve használják a nyelvet. írók, újságírók, előadók ,s általában azok tartoznak ide, akiknek munkájában a nyelvi közlésnek döntő szerepe van. Amint megfigyelhettük, az I. szintben nyelvi tudatosságról nem beszélhetünk, a többi csoportban pedig a tudatosságnak más-más fokozata figyelhető meg. Miként már korábban is említettük, e négy csoporton belül különféle egymásba olvadó fokozatok vannak még, ezek taglalása azonban kívül esik témánkon. Minket itt csupán az érdekel, hogy az emberek szellemi — nyelvi teljesítőképessége nem teljesen egyforma, s azt Is tényként kell elfogadnunk, hogy az egyes típusok esetében nem a nyelvi struktúra, helyesebben nemcsak a nyelvi struktúra tekinthető gyenge pontnak, hanem ezzel egyidejűleg a gondolkodási struktúra is megrekedt a szellemi 45 Klindová: Pszichológia, SPN, Bratislava, 1966. 239—251. 1. 47 Vö. Nagy S. Didaktika, Bp. 1958. 63—69. 1. 46 Klindová... i. m. 252—261. 1., Rubinstejn i. m. 625. 1. 49 Vö. Fajcsek M. i. 4. I.
