Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok

útján végbemenő reakciók összessége, hanem intellektuális művelet.,"42 Helytelen lenne azonban a beszédet teljesen intellektualizálni, hisz az emóció is fontos szerepet játszik benne, s konkrét értelme intonációs, stilisztikai mozzanatokon keresztül tárul íel teljesen.43

Mindez persze a nyelvi kifejezőkészség szintjeiben mutatkozik meg, s egyértelműen párhuzamba hozható a gondolkodási képességgel, mert a helyes nyelvi megnyilatkozásnak végső soron mégis az a titka, hogy nyelvünk „készenlétben" álló jelrendszerének az egyén tudatában is lerakódott készletéből, vagyis a struktúrabázisból tudatosan a célnak és a beszédtárgynak megfelelően gondosan válogatunk.44

így a tudatosítás mértéke alapján az emberek gondolatközlésének szintjében legalább négy alaptípus különül el: tudatos, effektlv, apperceptív, spontán nyelvhasználat. Az első tipus kritikai, értékelő, elemző gondolati — teoretikus tevékenységének, s az így kapott eredmények tudatosan alkalmazott nyelvi kifejezésének szintjétől egészen a nyelvi közlések részben passzív és többé-kevésbé pontos-pontatlan befogadásáig, tehát a legkülönfélébb szintek különböztethetők meg. Ez itt úgy tűnhetne fel, mintha egyszerűen csak valamiféle állapot lenne, de érdemes megjegyezni, hogy ezek nagyban megegyeznek a gyermekek szellemi érésének egyes korszakaival, s ebből esetleg arra is következtethetünk, hogy az egyén szellemi-nyelvi érésében való lemaradásának következménye.

Az egyes szintek persze nem válnak el mereven egymástól, és belsőleg maguk is rétegezettek. Ezenkívül a legkülönfélébb árnyaltságúak lehetnek érdeklődési kör és embertípus szerint is, ugyanakkor különféle igényességi aspektusoktól és a beszédhelyzettől függően bármelyik alaptípus gátlásossá is válhat. így vannak, akik különösebb felkészülés nélkül nagyobb nyilvánosság előtt hosszabb összefüggő beszédet tudnak mondani, vannak, akik már csak rövidebbet, mások ugyanerre a teljesítményre már csupán kisebb nyilvánosság előtt képesek, egyeseknél a gátlás olyan erős, hogy csak társalgásban érvényesülnek, illetve még ott sem mernek megszólalni.

Ugyanezek a szintek megfigyelhetők az írásbeli megnyilatkozás síkján is, sőt a kettő kombinálásában, de hangsúlyozni kívánjuk, hogy az egyes megnyilatkozási formákban a szintek nem esnek mindig egybe.

Nem kívántunk valamiféle sematikus beosztást készíteni, s nagyon nehéz és helytelen is ennek alapján az embereket beskatulyázni. Annyi azonban bizonyos, hogy az anyanyelvi kifejezőképesség szintjének vizsgálatában a tudatosság foka mellett még különféle szempontok érvényesülhetnek, ilyenek a személyiséget jellemző serkentő és gátló tényezők, a beszédhelyzet, a beszédtárgy és a megnyilatkozási forma45, és az a legritkább eset, ha a különféle szempontok mindegyike szerint a legmagasabb szintet sikerül valakinek elérnie. Az is bizonyos, hogy az említett és még egy sor más aspektus a legkülönfélébb módon befolyásolják a nyelvi megnyilatkozás színvonalát.

Az anyanyelvi kifejezőképesség szintézisében tehát — lényegében négy alaptípust különítettünk el, s ezeket keresztező szempontként metszi a mindenkori beszédhelyzetből (tömeg, közönség, társaság) eredő gátlás, illetve a beszéd igényességével kapcsolatos tartalmi és terjedelmi aspektus. Ez utóbbiak elméletileg szintén intenzitási fokozatokba állíthatók, ezeket azonban itt mellőzzük, mert mindenekelőtt nem a nyelv és a gondolkodás viszonya szempontjából, hanem a beszélő egyénisége és szociológiai szempontból lennének tanulságosak.

Amennyire ritka jelenség, hogy az egymással kereszteződő aspektusok a legkedvezőbb konstellációban találkoznak ugyanannál az embernél, annyival gyakoribb, hogy egyes emberek vagy mindenféle vonatkozásban vagy a szempontok egyikében csak a legalacsonyabb szintet érik el.

Ez azonban semmit sem mond az egyén szellemi képességeiről, hacsak nem tényleges gondolkodási és tudásszint okozta nyelvi lemaradásról van szó. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert a nyilvánosság okozta nyelvi esetlenség, félénkség stb. alapján nem tekinthető senki gyengébb szellemi képességűnek stb.

42 Rubinstejn i. m. 651. 1.

43 Vö. Rubinstejn i. m. 639 — 640. 1.

44 Szende A.: Magyartanítás, 1964: 98. 1.

45 Tihanyi, Csorna: Fejezetek a kifejezőkészség fejlesztése köréből, Bp. 1959. (kézirat) 85—89. 1.