Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - Graham Greene: Mr. Lever nagy pillanata
fel is puffadt azóta. Olyan volt, mint egy hólyag, amit az ember tűvel kiszúrhat. Mr. Levert rosszullét és kimerültség környékezte; még a faluba is hajlandó lett volna visszatérni, ha nincs ilyen késő, igy azonban menniük kellett tovább, a teherhordók szerencsére nem látták a hullát. Intett, hogy indulhatnak, maga is tovább bukdácsolt a gyökerek között, s egyre a rosszulléttel küzdött. Trópusi sisakjával legyezgette magát; kövér, széles arca megsápadt és verejtékben ázott. Először látott gondozatlan tetemet, szüleit szépen megmosták, mielőtt kiterítették volna, s a szemüket is lezárták; „elszenderültek“, ahogy a sírfeliratukon állt, de álomról szó se lehet, ha az illetőnek dülledt a szeme, és felpuffadt az arca. Mr. Lever imádkozni szeretett volna, ám ebben az erdőben még imádkozni se lehetett; az imádság egyszerűen nem „jött“, hiába várta. Alkonyaikor némi élet mutatkozott a száraz indák és törékeny fák között — talán majmok voltak. Makogtak és kiáltoztak, de a sötétség miatt láthatatlanul; olyan itt az ember, gondolta, mint vak ember egy rémült tömegben, ahol senki se hajlandó megmondani micsoda rémítette meg. A teherhordók is féltek. Ötven fontnyi terhükkel a nyakukban szótlanul ügettek az imbolygó fényű viharlámpa mögött; nagy, lapos talpuk úgy csattogott a porban, mint megannyi üres kesztyű. Mr. Lever idegesen hallgatózott, nincs-e moszkitó a közelben; az ember azt várná, hogy ez idő tájt már kinn lesznek, ám semmit se hallott. Egy kis patak fölött, egy dombon bukkantak rá Davidsonra. A talajt egy tizenkét lábnyi négyzeten megtisztították, és kis sátrat vertek rajta; Davidson itt is ásott egy gödröt; ahogy közeledtek a domb felé, egyre tisztábban látták az egészet: é*eles dobozok, szódás szifon, szűrő és egy zománcozott edény hevert a sátor előtt. Semmi fény, egy hang se hallatszott, a sátor bejárata is nyitra állt, s Mr. Levernek szembe kellett néznie a lehetőséggel, hogy a törzsfőnök esetleg mégiscsak igazat mondott. Felemelte a lámpáját, és belépett a sátorba. Egy test hevert az ágyon. Mr. Lever az első pillanatban azt hitte, hogy Davidsont vér borítja, de rájött, hogy fekete hányadék az, ami Davidson ingén, terepszínű rövidnadrágján és szőke szakállán végig- ömlött. Kinyújtotta a kezét, és Davidson arcához érintette, s ha nem érezte volna tenyerén a másik gyönge lehelletét, halottnak hitte volna, a bőre annyira hideg volt. Közelebb vitte a lámpát, s a citromsárga arcból mindent megludott: erre nem gondolt, amikor a fiú a lázat emlegette. Igaz, hogy a malária nem halálos, de egy 1898-as New York-i újság szerint Rióban malária tört ki, s az esetek kilencvennégy százaléka végzetes kimenetelű volt. Akkor ez az egész nem sokat jelentett a számára, most viszont annál többet. Látta, hogy Davidson hányni kezd, minden erőlködés nélkül; nyitott csap, amelyből folyik valami. Eleinte úgy tűnik föl Mr. Levernek, hogy ez a vég, hogy vége az útnak, reményeinek, Emilyvel való életének. Davidsont már nem lehat megmenteni, eszméletlen volt, s a pulzusa olyan rendetlenül vert, hogy Mr. Lever sokszor azt hitte, már nem is él, amíg újból hányni nem kezdett; már törülgetni se volt érdemes. Mr. Lever rárakta takaróit a Davidsonéra, annyira hideg volt a teste, de még csak annyit se tudott, hogy jót tesz-e neki ezzel, vagy végzetesen rosszat. A életben maradás lehetősége, ha egyálalán volt ilyen, nem tőlük függött. A teherhordók tüzet raktak odakinn, és főzték a magukkal hozott rizst. Mr. Lever kinyitotta az összecsukható székét, s leült az ágy mellé. Ébren akart maradni: ezt jó megoldásnak találta; kinyitotta bőröndjét, és megkereste az Emilynek szánt, befejezetlen levelet. Ott ült Davidson oldalán, és folytatni próbálta, de nem tudott kieszelni mást, mint amit annyiszor leírt már eddig is: Vigyázz magadra, és ne feledkezz meg a tejről meg a húsról. Elaludt a levél fölött, két órakor ébredt csak fel, s azt hitte, hogy Davidson halott, de megint tévedett. Szomjúság emésztette, s hiányzott neki a fiú, aki minden útjuk végével tüzet rakott, és felfőzte a vizet; mire a tábori asztalt és a széket felállította, a vizet már meg is lehetett szűrni. Davidson szifonjában talált egy fél pohárnyi szódát; ha csak a saját egészsége forgott volna kockán, most lement volna a patakhoz, és ivott volna, de kénytelen volt Emilyre gondolni. Az ágy mellett volt egy írógép, Mr. Lever arra gondolt, hogy akár meg is írhatná a jelentést a kudarcról; az írás ébren tartaná; nem volna szép, ha elaludna, a haldokló mellett. Géppel teleírt lapokat talált, aláírással, éppen csak lepecsételetlenül. Davidsont hirtelen lephette meg a rosszullét; Mr. Lever arra gondolt, hátha ő gyömöszölte