Irodalmi Szemle, 1969
1969/1 - Arenas, Reinaldo: A fiú és az anyja
Reinaldo ARENAS a fiú és az anyja Reiríaldo Arenas a legfiatalabb nemzedék képviselője. 1943-ban született Kubában. „Celestino a hajnal előtt“ című regénye az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt Kubában. Az anya fel-alá járkál a konyhából az ebédlőbe és vissza. Az anya sétálás közben aprókat ugrott, mint egy részeg egér. Az anya a szobában, egy karosszékben ülve himbálta magát. Az anya kinézett az ablakon. Az anya keze tele volt apró ráncokkal, pedig még nem volt öreg. Az anya azt mondta: Oh. Az anya felállt és a konyha felé indult. Az anya halott volt. A fiú lejött a szobájából. (Ez volt az egyetlen szoba az emeleten, ezért madár- kalitkához hasonlított.) Könyv volt a kezében. Leült, de nem olvasott. — Mindjárt kész a vacsora — mondta az anyja, a konyha felől jövet. A fiú fellapozta a könyvet. A terem hatalmas volt. A fal egész felső részét elfedő tarka függönyök közt légáramlat rázta, csapkodta az ablakszárnyakat. — Nem lenne szabad ennyit olvasnod — mondta az anya és becsukta az ablakot. Egyáltalán nem lenne szabad olvasnod. Art a szemednek. A fiú a polchoz lépett, amelyen csak folyóiratok hevertek. Odatette a könyvet is. Az anya közben fel-alá járkált a konyhából az ebédlőbe és vissza. Nem találta a helyét. A fiú nézte... s a mozgás egyszerre olyan szédületessé vált, a gyorsaság annyira felfokozódott, hogy végül úgy látta, az anyja mozdulatlanul áll előtte. Odament az ablak mellett levő karosszékhez és leült. Öt óra felé járhat az idő, de az is lehet, hogy már hat óra. Esetleg öt perc múlva hat. Akkor pedig öt perc múlva megérkezik a látogató. És ő nem szólt róla az anyjának. Minden pillanatban itt lehet. Kinézett a függönyök között. Látta az ágakat, amelyeket a mandulafáról tört le a vihar. Nézte a lombokon a csillogó délutáni fényt. A barátját várta. Ű, aki még sohasem várhatott senkit, mert nem volt hol várnia. — Hát az meg hogy lehet? — Anyámmal élek. — Hatkor ott leszek. És ő maga magyarázta el az irányt, ő adta meg az idejáró trolibusz számát. A fa lombjai között rejtőző madarak lármájában egyszer csak meghallotta anyja hangját, vacsorázni hívta. A hívás addig ismétlődött, míg végül felfogta az értelmét. — Tálalva van a vacsorád — mondta az anyja a teremben, már-már mellette állva. Micsoda szószaporítás, gondolta a fiú. Elég lett volna annyit mondani, hogy gyere enni. Vagy: kész a vacsora... vagy: kész van, vagy csak annyit, hogy kész. Az asztal csak egy személyre volt megterítve. A fiú türelmetlenül evett. Az anya is ott ült az asztalnál, de nem nyúlt az ételhez.
