Irodalmi Szemle, 1969

1969/5 - FIGYELŐ - Dr. Nagy Barna: Komáromtól Szicíliáig

veit. Az egyes hősöket beszédmódjuk és cselekedeteik is jellemzik, s az előbbi nemcsak a foglalkozásukra, műveltségükre jellemző szlovák beszédstílusban, hanem a különböző anyanyelvű személyeket jellemző pontos magyar, latin, német, török, francia idézetekben is megvalósul. Cajak népi hőseinek jellemrajza azonban kevésbé plasztikus, mint Móricz Zsigmondéi (hasonló témájú regényeiben), bár az epizódszerepekben feltűnő parasztok és betyárok így is realisztikusan érzékeltetik a szlovák nép szívósságát, életrevalóságát, s a magyar történelemben vitt fontos szerepét. Ján Cajak regénye számos új szemponttal gazdagíthatná a magyar történelem- szemléletet is, ezért érdemes volna nyelvünkre is lefordítani.

Csanda Sándor

Komáromtól Szicíliáig

Látogatás Pleidell János budapesti műtermében

Pleidell János művészetéről bátran elmondhatjuk, hogy az ma már megállapodott, kiforrott művészet, ami természetes következménye az esztendők folyamán kialakult és kikristályosodott emberi magatartásának és érettségének, fokozatosan fejlődő művészi, esztétikai felfogásának. Kialakította alakos és tájképeinek sajátosan egyéni formanyelvét, művészi filozófiáját. Pleidell Budapesten a nagynevű mesternek, Aba Nováknak volt a tanítványa. E kiváló festő hatása egy ideig még érezhető volt képein. Később azonban ez már csak alig-alig jelentkezett, s fokozatosan kiforrott a maga művészi felfogása, egyéni stílusa és nem utolsósorban elmélyült gondolatvilága. A régebbi, szögletesebb formák lassan feloldódtak, lazábbakká váltak, s ezáltal az expresszionizmus legnemesebb hagyományaira támaszkodva iparkodik megmutatni az emberi lét s az emberi lélek legmélyebb problémáit. Pleidell nem a látványosságra törekszik, hanem mindennek a lényegét keresi, az emberi problémák gyökereit, a lelki konfliktusok indító rugóit. Az okozatokból következtet az

okokra, hogy ezáltal mutassa meg a legmélyebb lelki rezdüléseket is.

Mielőtt Pleidell művészetét röviden elemeznénk, állapítsuk meg, hogy az tartalmilag és technikailag miként tagozódik. Akár az egyiket, akár a másikat nézzük, meg kell állapítanunk, hogy művészete igen sokrétű. Fest tájképeket, életképeket, szimbolikus tartalommal telítetteket, folklorisztikus jellegűeket és történelmi témájú murális képeket. Az ezeken belüli árnyalati tagozódás is sokféle. Ez akkor válik érthetővé, ha majd a következőkben az egyes témakörök demonstrálására példákat hozunk fel. Pleidell mestere a rajznak, s elöljáróban is meg kell említeni, hogy az ábrázolt alak vagy táj lényeges jellemvonásainak a kihangsúlyozására törekszik. Az akvareli terén egészen egyéni stílust alakított ki, s rendkívül magas technikai tudásával és a színek hol lírai, hol drámai alkalmazásával a szemlélőt gondolkodásra serkenti. Am egyaránt nagy rutinnal festi olajképeit is. Ezeknél különösként utalnunk kell arra, hogy míg művészeink általában valamilyen elfogadott stílustörekvés keretein belül igyekeznek kialakítani a maguk formanyelvét, Pleidell egyéni utakon jár. Ő többet akar a színek és formák öncélúságánál. Erre a többletre kívánunk rámutatni.

Pleidell János Hontfüzesgyarmaton született 1915-ben. Középiskolai tanulmányait Komáromban végezte, a komáromi gimnáziumban bontakozott ki művészi hajlama és tehetsége. 1935—38 között a prágai akadémiának volt a hallgatója, majd fél évet a párizsi Julién Akadémián töltött. 1940—41-ben a budapesti Képző- művészeti Főiskolán Aba Novák tanítványa volt. Kiállított Prágában, Budapesten, magyar vidéki városokban, Firenzében és Rómában. 1937-től 1963-ig kilenc különféle díjat nyert. Ezek között megemlítjük az 1962-es olasz nemzetközi nagydíjat. Ekkor ugyanis Braciano város egy városképi pályázatot hirdetett, melyen 32 nemzet 470 művésze vett részt. Az első díjat Pleidell János nyerte el. Mesterünk Olaszországba szinte „haza jár“. Hol huzamosabb, hol rövidebb ideig tartózkodik Itáliában. 1968-ban egész Szicíliáig jutott el. Már régen megihlette őt az olasz táj varázsa, s ez a varázs fogva tartja. De sem az olasz városképeket, sem az olasz embert nem a felületes szemlélő figyelmével kíséri, pontosabban nemcsak festői, hanem emberi szemmel is vizsgálja a látottakat. Azt mondottuk, hogy nem a látványosságra törekszik. Nem törekszik ugyan erre, de azért olasz városképei mégis látványosak, sőt van bennük valami a „látományszerűségből“ is. Mert bár igaz, hogy ezeken a városképeken van bizonyos geometrikus rend, de ezt