Irodalmi Szemle, 1969

1969/5 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Károlyi: Az új Magyarországért

eddig írtak róla, az vagy Károlyi védelmével (Juhász-Nagy Sándor: A magyar októberi forradalom története, Bp. 1945) vagy támadó élű bírálatával foglalkozott (pl. Herczeg Ferenc: Két arckép, Bp., az 1920-as évek derekán). Gróf Bánffy Miklós, aki pedig az első Bethlen-kormány külügyminisztere volt, Emlékeimből című könyvében (Bp. 1943), igyekezett emberileg megértő lenni Károlyival szemben. Voltak, akik még szellemi képességeit is kétségbe vonták, s voltak, akik azért nem akarták befogadni őt a munkásmozgalomba, mert nem bírták elviselni szellemi fölényét.

Az új Magyarországért című válogatás első része leginkább a történészeket fogja érdekelni, míg a második rész — az emlékiratok folytatása — a nagyközönségnek is szól. Tekintettel a folytatás töredék jellegére, a további részletek iránt érdeklődő laikus is szívesen belelapoz a 245—322. oldalakon található írások válogatásába, míg a még előző oldalakon levő cikkek és beszédek a Károlyi-forradalomig terjedő időszak kutatói részére érdekesek. Megjegyezzük: még ebben a kötetben lett volna helye a Die Geschichte meiner Abdan- kung című cikknek, amelyet annak idején Jászi Oszkár is közzétett saját emlékirataiban.

A válogatás, szerkesztés, valamint a jegyzetek Litván György munkája. Itt le kell szögeznünk, hogy szerinte a bukaresti békében Romániát a monarchia és Bulgária javára „megcsonkították“ s ennek fejében Besszarábiával „kárpótolták“ (543. o.). Tény az, hogy a monarchia nagyrészt lakatlan határsávval gyarapodott, amelynek tényleges átcsatolása azonban sohasem történt meg. Bulgária pedig azt a tőle 1913- ban elragadott dél-dobrudzsai területet hódította vissza, amelyről a neullyi békeszerződésben le kellett ugyan mondania, ámde 1940 óta változatlanul bol gár terület. (Még a második világháború utáni békeszerződések is meghagyták a bolgároknak azt a területet, amelyet pedig német támogatással akkor szereztek meg, amikor a Szovjetunió újból birtokába vette Besszarábiát!) Választékosabban is lehet fogalmazni, mert a könyv nem Romániában jelent meg! A többi jegyzet szövege megfelel, látnivaló, hogy Litván György a Károlyiproblematika jó ismerője, de kívánatos

lett volna, ha az 546—547. oldalon Si- monyi Henri személyét és emlékiratait is értékeli.

Károlyi Mihály emlékiratainak II. kötete körülbelül három ötöd részben hatalomra jutásától a népköztársaság kikiáltásáig terjedő időszakot dolgozza fel, de a korábbi eseményekre is visz- szatér. A monarchia felbomlásáról szóló fejezet is idetartozik, s annak a bizonyítására íródott, hogy ennek a felelőssége nem őt terheli. Ugyanez vonatkozik a frontok összeomlásáról szóló fejezetre is, amit Hans Delbrück német hadtörténész egyik írásából vett idézettel is igyekszik alátámasztani. „A forradalmi kormányzat első napjai“ című fejezetben már a személyes élmények és benyomások a túlnyomók. A „forradalmárok és forradalmi törtetők“ cím alatt annak bizonyságául, hogy a forradalmi napokban mögötte állt az egész nemzet, részletesen felsorolja, hogy ki mindenki sietett csatlakozni a Nemzeti Tanácshoz. Azt is hangoztatja, hogy nem ő akart köztársaságot, hanem a szocialisták, s ezért kényszerült a kormány az eskütétel másnapján felmentést kérni a királynak tett eskü alól. Ezt követte a király lemondása és a köztársaság kikiáltása. „Budapest utcáin a forradalom estéjén és éjszakáján nem láttuk a szervezett munkásságot, csak a tisztek, katonák, diákok és polgárok nemzeti tüntetését“ — írja Károlyi (374. o.). De mint látjuk, ebben a forradalomban, amelynek elsődleges célja a háború megbuktatása volt, a vezetést igen hamar a munkásság vette át. 1919 márciusában már semmi sem történhetett a munkás- és katonatanácsok hozzájárulása nélkül. A Nemzeti Tanács egyébként november 16-án 1000 főre bővült, s bizonyos tekintetben a választások révén összehívandó nemzetgyűlés ideiglenes elődjének volt tekinthető. A belgrádi fegyverszüneti szerződés létrejöttéről írva Károlyi azt vallja, hogy csak a küldöttség elutazásakor vettek arról tudomást, hogy a katonatanács elnöke. Csernyák százados is velük megy. Fran- chet d'Esperey tábornoknak Csernyákká! szemben tanúsított rideg magatartását Károlyi nem is nagyon bánta („Vous étes tombés si bas?“), sőt, jó alkalomnak tartotta, hogy a megbízhatatlan Csernyáktól megszabaduljon. Pogány jött helyébe, akinek vezetése alatt a