Irodalmi Szemle, 1969

1969/5 - DISPUTA - Mayer Judit: A Szabad Földműves nyelvéről

a jelzéséből kitűnik (pluh obojstranný závesný = PoZ) vontatott váltva forgató eke, esetleg váltóeke, de semmiképpen sem fordítóeke, mert fordítóeke nincs (ez a szó az „obraciak“ helytelen fordítása).

Mit mondhatnék összefoglalásul? Azt hiszem, a bemutatott anyag alapján nem kétséges, hogy javítani kell a lap nyelvi színvonalán. Ez a feladat nem könnyű, de nem is megoldhatatlan. A megoldás módja egyfelől az anyag szigorúbb rostálása, másfelől az alaposabb, minden részletre kiterjedő lektori munka. A segédeszközök — a jó magyar szakkönyvek, folyóiratok, nyelvművelő cikkek — adva vannak, a lap munkatársaiban pedig minden bizonnyal megvan a jóakarat. Ismerjük az objektív nehézségeket: kevés a jő fordító, még kevesebb a megbízható szakfordító, kevés a magyarul jól tudó és még kevesebb a magyarul tökéletesen író mezőgazdasági szakember, sokszor nincs elég idő, s ezért a lektor figyelme nem terjedhet ki mindenre és így tovább. De még valamiről kell itt szólnom. Az olvasók nyilván nemigen kifogásolják a lapot. Az átlagos hazai magyar olvasó nem reagál elég érzékenyen a nyelvrontásra, egy kissé „eltompult a füle“, mert, sajnos, az elmúlt években Igen sok rosszul fogalmazott magyar szöveg látott napvilágot. A nem tollforgató ember legföljebb csak sejti, de nem tudja, hogy valami nincs rendben. Tiszteli a nyomtatott betűt, örül, hogy az anyanyelvén szólnak hozzá, és ha egy kicsit elégedetlen is, nem szólal fel, mert szerinte ez nem az ő dolga. Csakhogy az „alulról érkező“ kritika hiánya nem menti fel a toliforgatókat a felelősség alól. Mi, akik a szerkesztőségek íróasztalainál ülünk, az olvasók előtt és helyett is felelősek vagyunk az írott szóért, a nyelvért, s a mi dolgunk, hogy szép, értelmes magyar szöveggel neveljük az olvasók nyelvérzékét.

Pleidell János: Vásári árus „Campo dei fiori, Róma“ Iolajj