Irodalmi Szemle, 1969
1969/5 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok
A közösség egyedei által elsajátított és fenntartott nyelvi elemek az eltérések mellett főként egyezéseket és „azonosságokat“ tartalmaznak. 2. A nyelv leíró rendszere voltaképpen a nyelvi* rendszer leírására törekszik, s ezt valósítja meg több-kevesebb eredménnyel, s ebben egyrészt szakmai, másrészt didaktikai szempontokat követ, vagyis a nyelvi élet megismerésére törekszik, s ezzel hozzájárul, hogy a nyelvoktatástól részben függetlenül kialakuló harmadik (az egyén nyelvi készletrendszere) tudatosodjék, finomodjék, gazdagodjék — természetesen az anyanyelv esetében; az idegen nyelvek esetében pedig feltárja az anyanyelvhez viszonyított optimális tagolás és algoritmizálás feltételeit. Persze ez a körülhatárolásunk erősen egyéni, így didaktikai központú szintén. 3. Az egyén nyelvi készletrendszere elválasztandó mind a kettőtől. Hogyha példaként a szóból indulunk ki mint nyelvi egységből, ez a három (nyelvi rendszer, leíró rendszer, az egyén nyelvi készletrendszere) úgy viszonylik egymáshoz, mint a teljes nemzeti szókészlet, ill. ennek szótárakban leltározott és nyilvántartott szótári szókészlete, harmadikként pedig az egyénnek emezek alapján kialakuló szókincse. A nyelvi rendszer és az egyén nyelvi készletrendszere között szigorú kölcsönösség van: az egyik a másik alapján gazdagodik, ill. változik. Az egyén nyelvi készletrendszere persze nem azonos a szókinccsel, mert az utóbbi csupán része a készletrendszernak, de nem azonos a nyelvismeret, a kefejezőkészség, kifejezőképesség fogalmakkal sem. Mindenekelőtt az választja el tőlük, hogy az egyén mindig meghatározott, vagyis nemzeti nyelvű társadalomban él, s a nyelvi rendszert alkotó elemekből a lehetőségeknek, az egyén érdeklődésének, tehát nem kizárólag az egyén képességeinek megfelelően átszűrődnek egyesek az egyén tudatába. Az így átszűrődött elemek aztán felhasználhatóságban megnyilvánuló és mérhető rendszert alkotnak. Az átszűrődés szóval itt azt kívánjuk kifejezni, hogy az a folyamat, amelynek során a nyelvi rendszer eleme az egyén nyelvi készletrendszerének is szerves részévé lesz, részben tudatos, részben ösztönös, no meg azt is, hogy a tudaton mint tényleges szűrőn átfolyik, nem akad fenn az, ami az egyén aktuális megítélése alapján fölösleges. Fontos jellemzője az egyén készletrendszerének, hogy nyelvi szempontból és strukturálisan a nemzeti nyelvi rendszerhez, tartalmilag és halmazszerűségében pedig az egyént körülvevő világhoz tapad, és kialakulását tudatos és ösztönös tényezők egyaránt befolyásolják. Az elemek szerinti tagoltság és halmazszerűség mellett fontos jegye az aktualizálásban, felhasználhatóságban megnyilvánuló rendszerszerűség. A nyelvismeret, kifejezőkészség stb. kifejezésektől azzal határolhatjuk el mindenekelőtt, hogy rendszert, egostruktúrát alkot. Ez az egyéni struktúrbázis az, amelynek elemeiből az egyén az alkalomnak, a kifejezendő tartalomnak, a célnak vagy egyéb körülménynek megfelelően válogat, és a beszédtevékenységet megvalósítja. Tehát az egyén beszéd közben nem általában a nyelvi rendszerből, nem a nemzeti szókészletből válogat, hanem saját egyéni nyelvi struktúrájából, saját szókincséből, morfémakincséből stb., s ezek segítségével fejezi ki gondolatait. Minthogy a kifejezőkészség, kifejezőképesség stb. megnevezések ezeket a meghatározásba alig szorítható és jelenleg csupán körülírással megközelíthető sajátosságokat nem tartalmazzák, a továbbiakban a rendszerszerűség tényének hagsúlyozása kedvéért a nyelvi struktúrabázis vagy egyszerűen struktúrabázis kifejezést használjuk. Ide kívánkozik még, hogy az egostruktúra vagy struktúrabázis nemcsak a nyelv vonatkozásában mutatható ki, hanem az egyén egyéb tudattevékenységében is, és hasonló meggondolások alapján ilyen értelemben beszélünk az egyén gondolkodási vagy logikai struktúrbázisáról. Most nézzük meg a nyelvi és logikai struktúrabázis összefüggéseit. A két struktúrabázis eltéréseinek vizsgálatában abból indulhatunk ki, hogy a valóságos tárgy és a tárgy fogalma nem azonos egymással. Míg a tárgy a voltaképpeni objektív realitás, addig a fogalom ennek társadalmilag körülhatárolt tudati lenyomata, általánosított tartalma. A fogalmakban való általánosításnak (fogalomalkotás) a képzetek és az érzetek alkotják az alapját29, az absztrahálás során az észlelt jelenség vagy tárgy egy bizonyos, valamely tekintetben lényeges oldala, mozzanata, tulajdonsága 29 lsd. Skalová — Procházka i. m. 134. 1.
