Irodalmi Szemle, 1969
1969/5 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok
A nyelv és a gondolkodás tehát sem genezisében, sem működésében, sem társadalmi, sem az egyén vonatkozásában nem választható el egymástól, mert mind társadalmi genézisben, mind az egyén tulajdonságaként, nem különben kommunikatív és szigni- fikatív funkciója alapján egymáson keresztül alakul ki, s egyik a másikban funkcionál.25 Ezekből az is következik, hogy a nyelv és a gondolkodás didaktikai tekintetben is egységet alkot, ugyanis a didaktika sem valamiféle elméleti-gyakorlati kívánalmak rendszere, s bármilyenek legyenek ezek a kívánalmak, az oktatás minden lényegesebb mozzanata, minden eredménye nyelvi kifejezésekben csapódik le, és kap formát; nyelv nélkül — kommunikatív funkciót betöltő anyanyelv nélkül, tartalmi szemléltetésre alkalmas inger nélkül bámulatos együgyűség didaktikáról beszélni; nemcsak azért, mert a tartalmak, a gondolatok közvetítésére csak ez és kizárólag ez képes, hanem azért is, mert a közvetített tartalom is csak nyelvi formában rögzítődik. A nyelv és a gondolkodás viszonyában sokat vitatott kérdés, hogy melyiket illeti a történelmi elsőbbség, s egyáltalán lehet-e szakaszosságról beszélni. Rubinstein szerint a kettő egyetlen folyamatba tartozik, de mindvégig a gondolkodásé a vezető szerep.26 Történelmi szempontból mindez el is fogadható, ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy a társadalmi egyed — az ember — életében a kettő között szintén dialektikus kölcsönhatás van. Az ember elsajátítja a nyelvet, s a nyelv ily módon kialakult formái irányítólag visszahatnak az egyén gondolkodására27, s az ismeretszerzés folyamatában a kettő között nem állítható fel fontossági sorrend. Teljesen helytelen tehát a gondolkodást és az ismeretelsajátítást a beszéden kívül vizsgálni, mert a beszédben nem egyszerűen feltárul a gondolkodás, hanem abban konkretizálódik, abban megy végbe. Nemcsak Herder vallja, hogy a „tiszta ész“ utópia, hanem Engels is bebizonyítja az Anti-Diihringben, hogy merő képtelenség, mégpedig azért, mert a társadalmi tudatnak az objektív valóság, a társadalmi lét az alapja. Másrészt azért, mert a gondolkodás létezési formája (legalábbis a közösség számára) a beszéd, s az ún. „tiszta“ transzcendens tudat merő szubjektív idealista képtelenség. Amennyire helytelen lenne elválasztani a gondolkodást a nyelvtől, annyira helytelen lenne azonosítani is őket, mert a kettő között nem azonosság, hanem csupán egység és dialektikus kölcsönösség van. Ugyanis a beszéd saját struktúrával rendelkezik, ami nem egyezik a gondolkodás struktúrájával. A nyelv struktúráját nagy általánosságban a nyelvtan, a gondolkodásét a logika fejezi ki, a nyelvi struktúra alapeleme a nyelvi jel, a gondolkodásé a fogalom, s a kettő egymással sem elemeiben, sem struktúrájában nem azonos, de közöttük feltételes reflexek jönnek létre, s az értelemre való ráhatás annál hatékonyabb, minél jobban megszilárdul az időleges kapcsolat a nyelvi struktúra és logikai struktúra ill. azok elemei között. Anélkül, hogy a nyelv és gondolkodás összefüggését kizárólag fiziológiai síkra akarnók átvinni, meg kell mondanunk, hogy „a fiziológiai mechanizmusok szempontjából végeredményben időleges kapcsolatok rendszerének kialakításáról van sző"28 itt is, s ez a szubjektum ismeretszerző tevékenysége folytán bonyolult sajátosságokat vehet fel. E két struktúra egyes elemeinek azonosítására sajátos technika alakul ki az egyénben, ill. a nyelvi közösség tagjaiban. Itt azonban szükségesnek látszik néhány számunkra fontos fogalom tisztázása. A nyelvészetben ma már szokásos nyelv-beszéd megkülönböztetése mellett az egyén szempontjából okvetlenül még kell különböztetnünk egymástól még 1. a nyelvi rendszer 2. a nyelv leíró rendszere 3. az egyén nyelvi készletrendszere fogalmakat, s ezekből itt minket főként a harmadik, vagyis az egyén nyelvi készletrendszere érdekel, a többit is csak ennek működése szempontjából említjük és vázoljuk. 1. A nyelvi rendszer objektíve, társadalmilag és elemenként létezik; az elemeket az azonos és eltérő típusvonások fűzik egymáshoz, ill. különítik el egymástól. Rendszerszerűségét funkciójuk és típusvonásaik biztosítják. A társadalomnak nem a kollektív tudatában (ilyen nincs), hanem a nyelvi közösséget alkotó egyének tudatában él. 25 Rubinstejn i. m. 642-643. 1. 26 Rubinstejn i. m. 655 — 656 1. 27 Bárczi G. i. m. 6. 1. 28 A. Linhart: O reflexní povaze duševní činnosti (Fii. a pŕir. védy, SNPL, Praha, 1959.)
