Irodalmi Szemle, 1969

1969/5 - HAGYOMÁNY - Szalatnai Rezső: Magyar változások félévszázadán

után változatlanul a helyén maradt, s évekig csehszlovák járásfőnökként működött, közmegelégedésre, például a kézsmárki és az őlubói járás vezetője. A szlovákbarát túrőci magyar alispánról, aki jóval a fordulat után halt meg, nevezetes vezércikknekrológban emlékezett meg a Národnie Noviny. Soha nem fogom elfeledni azt az ótátrafüredi délutánt, amikor Ján Klinovský mérnök magyarázta nekem, hogy Milo Urban kitűnő regényében, az Elő ostorban, a magyar „hatósági közegek“ ördöggé festése kiagyalt dolog, mert éppen Árva megyében zavartalan volt a szlovák lakosság kapcsolata a magyarokkal.

A nemzetiségek felkészülhettek népük vezetésére még a régi országban, ezt a történelem mutatta meg. Elnyomó államformákban ilyesmi nem esik meg. A Magyar Tanácsköztársaság is rövid fennállása alatt létrehozta, mintegy saját kiegészítéseként, a Szlovák Tanácsköztársaságot Eperjesen. Móricz Zsigmond látványként riportban hagyta ránk, hogyan osztják fel a magyar uraság földjét Kerepesen a szlovák lakosságnak. Igen, ötven évvel ezelőtt.

Kagyló őrzi oly híven a gyöngyöt, ahogyan a régi Magyarország öntudatlanul őrizte nemzetiségeinek népi kultúráját, éppen azt, ami a legsajátabb formában román, szlovák vagy szerb volt. S Bartók Béla szimbolizálja a népi kincs feltárójának szerepét. A magyar népzenét és népdalt s Magyarország nemzetiségeinek népzenéjét és népdalkincsét Bartók vitte a világ füle elé, a művész és tudós támadhatatlan hitével és elemzésével. Amit Apponyi Albert vak magyarosító nyelvrendelete elvett, pótolta Bartók: tudatosította nemzetiségeink-szomszédaink büszkén vállalható népi eredetét. Beolvadás csak a népesebb városokban fenyegette a nemzetiségeket, bár e hegyi katlanok óvó módszerével ott is lehetett védekezni.

Az egyik védekezés az irodalmi alkotás volt, melynek, ismétlem, senki sem állta el útját. Innen van, hogy a 19. század és 20. század két évtizede a magyarországi nemzetiségek irodalmának aranykora lett. Sűrű egymásutánban vagy egymás mellett tűnnek fel azok az írók, akik ma román, horvát, szlovák, szerb klasszikusoknak számítanak. Csak a szlovák példákat mondom: Sládkovlč, Botto, Kráľ, Hviezdoslav, Va- janský, Kukučín, Krasko. Tökéletes írói szabadságban fejleszthették zsenijüket. Az írókat mindkét ország segítette, a régi is és az új is, Adyék. Hviezdoslav ódája Magyar- országról, a válasz-vers Ady Magyar jakobinus dalára nem véletlenül íródott. Vladimír Mináč magyarellenes hevét e szlovák írók alkotó magatartása szállítja a minimumra.

Szó sincs róla, hogy megszépítsem a történeti tényeket. Tisza Kálmán bezáratta a Szlovák Maticát. De eszembe jut, hogy a Matica pénzéből kiadott szlovák kormánylapban bontakozott ki a kor legkiválóbb szlovák prózaírója, Timrava. Trefort súlyos politikai meggondolatlanságból megszüntette a három szlovák gimnáziumot. De a bátor Mocsáry Lajos megszerezte a Szlovák Múzeumegylet engedélyét, s ez a kis keret elég szívósnak bizonyult ahhoz, hogy a szlovák tudományosság megőrizze kis műhelyeit és fejlődjék. Kevés volt a szlovák önérzetű pedagógus, de akadt köztük egy Rízner, aki falusi házában teljes nemzeti könyvtárt tudott összegyűjteni, s megírhatta a szlovák irodalom biblográfiáját, amelyre ma joggal büszke a szlovák szellemiség.

Ehhez okulnivalón őszinte és tiszta szolidaritást vállalva a magyar írók is segítették szlovák társaikat. A 19. és 20. század kimagasló magyar írástudói és nagy költői — sokszor tüntetően — a nemzetiségek pártját fogták az értetlen kormányzattal és a nacionalista közvéleménnyel szemben. Szikrázó légkört teremtettek. Tessék elolvasni Jókai Mór, Vajda János, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Krúdy Gyula és Tóth Árpád ide vonatkozó írásait és verseit! Ajánlom még magatartástanulságul Mocsáry Lajos könyveit és cikkeit, hátrahagyott leveleit, Mednyánszky László Naplóját és leveleit, Bartók Béla, Kodály Zoltán dallam- és énekgyűjtő munkásságát s a harcot érte. Bartók nem jelentéktelen időt és alkotó erőt pazarolt az eredeti szlovák népi dallamok és dalszövegek összegyűjtésére és rendszerezésére. Ha arra gondolunk, hogy ezer cikk, röpirat és könyv jelent meg a magyarországi nemzetiségi kérdésről, nem szabad megfeledkezni az alapvető legnagyobb műről, Jászi Oszkárnak A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés című könyvéről, mely tévedéseivel is a nemzetiségek javára téved, s az egész mű a legnagyobb eszmei és erkölcsi tiltakozás a kormányzati elnemzetietlenítés ellen. Jászi nevéhez társul a Huszadik Század tudományos publicisztikája s a haladó magyar sajtó, mely ugyancsak kivette részét a nemzetiségek egyenjogúsításáért folytatott harcból.