Irodalmi Szemle, 1969
1969/5 - Lovicsek Béla: Hulló csillag
Lovicsek Béla hulló csillag (regényrészlet) Kovács István ezerkilencszáztizennyolc november végén jött haza a háborúból. Harmincegy hónapot húzott le az olasz fronton. Alig pelyhedzett az álla, mikor elment. Most meg szálfa termetű, meglett ember. A majorból rukkolt be, a műhelyből. Apja béres volt, két hatalmas ökörrel járt. Anyja, a magas, rengőhúsú asszony meg otthon tette a dolgát: baromfit, disznót, nyulat nevelt, veszekedett a gyerekekkel, béresasszonyokkal s az Üristennel. Ereje az átlagos férfiemberével vetekedett. Két éve költöztek be a faluba, öreg, hambitos házba. Kovács János megözvegyült gazdaember csalta be őket. — Megjött a Kovács gyerek, majd igazságot tesz az! — Kettébe hasítja az anyját, nem viseli el a szégyent! A falu visszafogott lélegzettel várta a fejleményeket. Mikor István hazaért, már tudott mindenről, telibeszélték a fejét. Volt, aki szerencsének tartotta a hazakerülését, s azt is, ami a családban történt, mások meg ugratták, biztatták, ne hagyja annyiban a dolgot. Anyja vizet melegített. István a piszoktól megszabadulván az asztal mögé ült a karos lócára. Két hatalmas öklét az asztalra tette. Anyja ételt készített, apja a pipájával bajlódott, Péter öccse az asztal sarkán támasztotta az állát két tenyerével, és alig rebbenő szemmel nézte a háborút járt bátyját. Belül irigység égette, mi mindent láthatott Pista bátyja, ő meg semmit. Kovács János rejtette volna magát a föld alá, pince mélyére, akár a pokol fenekére is. Félelmében sűrűn pislogott. Neki kell most beszélnie, ki mondja el a sort, ha nem ő. — Tudnod kell, magamra maradtam, mint az ujjam. Se apám, se anyám, se testvérem. A feleségem meghalt, Isten nyugosztalja, tisztességesen eltakarítottam... Azt is tudnod kell, hogy meddő volt az istenadta, nem hagyott utódot... Rátok gondoltam, anyádékra meg a három erős legényre, majd csak hazasegíti a jó Isten Kálmánt is Oroszországból. Hallottuk hírét, életben van, előbb-utóbb megjön... Van tizenöt kataszteri hold szántóm, két hold kaszálóm, három darab szőlőm, pincém, erdőilletőségem... Az istállóban két erős ökör, három tehén, két üszőborjú, az ólban disznó, az udvaron baromfi, mint a felleg, a hambárban búza, a padláson negyven koszorú kukorica, a szérűben nagy kazal szalma, széna, lóhere... Mihelyt rendeződnek a viszonyok, anyádra íratok mindent, ő meg majd rátok, ahogy megérdemlitek ... — Szegről-végről rokonok is vagyunk: hiszen ő is Kovács, Kovács János — mondta Kovács Péterné csendesen. Kovács István szeme elsötétült. — Adámról, Éváról, a kutya Oristenit! — Ökle az asztalra zuhant, hosszában kétfelé repedt a deszka. — A kurvája lett, hát rokonok lettünk! . .. Apám az istállóban hál, mint a szolga, maga meg idebent hentereg ezzel a vastag nyakúval.
