Irodalmi Szemle, 1969

1969/5 - Szabó Béla: Párizsi útijegyzetek

Amikor Pisani válaszolni akart, és azzal kezdte, hogy „Hölgyeim és Uraim", a diáksereg egy emberként hirtelen tombolni kezdett, és azt kívánta, hogy őket elvtársaknak szólítsa. Azt is a szemére hányták, hogy annyi esztendeig kibírta de Gaulle kormányában, holott nagyon jól látta a Ben Berka-ügyet, ezenkívül az évekkel ezelőtt lezajlott Charome-ügyet, amikor a tüntetésen nyolc munkást gyilkoltak meg. Ezek a kirívó szemérmetlen események már előbb kinyithatták volna a szemét.

Nem volt itt braterkodás, éles, kemény kritika hangzott el, és Pisani ugyan diplomatikusan akart kitérni a kényes kérdésre adandó konkrét válasz alól, de a diákok minduntalan újra és újra félbeszakították, állandóan azt kiáltották: „a tárgyra, a tárgyra..Végül azt válaszolta, hogy hosszú éveken át nem tudott szabadulni de Gaulle személyiségének a hatása alól, és idő kellett ahhoz, amíg rájött, hogy a kormány nem tartja szem előtt a nép érdekeit, s így gyengült a de Gaulle-hatás is.

A kérdések felvetésén is látni lehetett, hogy a francia ifjúság nem nagyon kényes. Pisanit és társait alaposan megizzasztotta. Oly szorgalmasan törülgették a homlokukat, hogy a zsebkendőjük teljesen átnedvesedett. René Andrieu-nek feltették például a kérdést, hogy a párt hogyan értelmezi a forradalmat. A válasz: a párt a forradalmon a szocializmusra való áttérést érti. Hangsúlyozta, hogy Franciaország nem másolhatja le a szovjet példát, mert a körülmények is merőben mások. Egyébként is a Szovjetunió történelme igen szép példa minden kommunista számára, de ez még nem jelenti azt, hogy mindenben utánozni kell. A szocializmus győzelme ma már vérontás nélkül, parlamentáris úton is megvalósítható.

Persze, a diákságnak ez nem tetszett, és érzelmeit hangos felkiáltásokkal juttatta kifejezésre. A diákság ugyanis az utolsó napok eseményei révén egész más tapasztalatokra tett szert. Szőnyegre kerültek ezután más aktuális kérdések is, de a hallgatók és az előadók a hosszú órákig tartó vita ellenére sem tudtak közös nevezőre jutni.

Pleidell János: Kabátfalu (akvareli/