Irodalmi Szemle, 1969

1969/5 - Szabó Béla: Párizsi útijegyzetek

27,80 frankba kerül. Bármilyen kíváncsi is vagyok, gyorsan visszateszem a könyvet a helyére... és elköszönök. A bolt tulajdonosa udvariasan az ajtóig kísér, és arra kér, látogassam meg máskor is. Nagyon sok Csehszlovákiából elszármazott magyar él Párizsban, ezek néha eljönnek a boltba, és boldogok, ha néhány szót válthatnak valakivel otthoni viszonyaikról.

Viharos vitaest Párizs, 1968. VI. 22.

Franciaországban ma pihen a választási kampány, holnap zajlik le az első forduló, amely előkészítője már a döntő második fordulónak. A választási kampányban mindössze egy vitaesten vettem részt, amely közel háromezer diák előtt zajlott le a párizsi jogi kar nagy előadótermében. Ez az egyetem modern épületben a Rue Dassason székel, és most tulajdonképpen azoknak a diákoknak a fészke, akiket a rendőrség a Sorbonne-ről kilakoltatott. Itt is nagy a rendetlenség, mindenütt röplapok, szétszakított plakátok. Senkinek eszébe sem jut, hogy ezt a szemetet eltakarítsa az érkezők útjából. Mert ezen az estén, a diákokon kívül sok francia polgár is eljött, hogy tanúja legyen ennek az érdekesnek ígérkező vitaestnek.

Az első érdekességgel akkor találkozik a látogató, amikor elolvassa a terem bejárata fölé kiszögezett plakátot. A kézzel írt nagybetűs szöveg így hangzik: „Tessék a sisakot és a gumibotot a ruhatárban hagyni". A felszólítás kétségtelenül a rendőröknek szól, és utal azokra az eseményekre, amelyek nemrégen a Sorbonne-on lezajlottak. Vitriolos tréfa ez, harag és felháborodás fűti. Bent a lépcsőzetesen emelkedő óriási teremben a hangszóró azzal szórakoztatja az egyre sűrűbb sorokban érkező tömeget, hogy részletesen ecseteli a rendőrségnek a diákokkal szembeni brutális fellépését.

A vitaest előadója Edgar Pisani, volt gaulle-ista miniszter, aki nemrég lemondott mandátumáról, és szakított a gaulle-izmussal. Partnerei René Andrieu, a l’Humanité főszerkesztője, Pierre Vianssot-Ponté, a Le Monde, André Frossard, a Figaro, és végül Maurice Claval, a Combat neves szerkesztője. Este kilenc órakor a nevezettek már elhelyezkedtek az emelvényen, velük szemben a háromezres tömeg, a háttérben a kissé kopott, megviselt francia lobogó, rajta az 1789-es és az 1968-as évszámok, amelyek kifejezésre akarják juttatni azt a gondolatot, hogy a mai események folytatói a francia nép forradalmi hagyományainak.

Szükséges azt is megjegyezni, hogy a fiatalok között sok az arab és a néger diák. Ezek is, akár a francia diákok, kedélyesen és igen otthonosan viselkednek. Az egész teremben meghittség uralkodik. Amikor a vitavezető diák az est megnyitásakor bejelentette, hogy a vita után műsoros, kulturális előadás következik, amelyen szavalatok és sanzonok hangzanak majd el, hirtelen azt hittem, hogy otthon vagyok, valahol a duna- szerdahelyi járás egyik községében, ahol a Csemadok évzáró gyűlésén bejelentik, hogy vita után kulturális est következik. Az ilyen bejelentés természetesen azt a célt szolgálja, hogy a közönség együtt maradjon. Nos itt bevallom, nem ezt a célt szolgálta, ellenkezőleg, úgy tetszett, hogy a diákok örökké itt karnak maradni.

Már éjfél felé járt az idő, és a vita nemhogy halkult, csendesedett volna, hanem egyre hangosabb, egyre viharosabb lett. Mindenki megkapta itt a magáét, ha valami olyasmit mondott, ami a fiataloknak nem tetszett. A tapsban és az ordítozásban, a tetszésben és a nemtetszésben viharos szenvedély és sok türelmetlenség tobzódott. Megtették azt, hogy a Figaro szerkesztőjét nem engedték szóhoz jutni. „Fasiszta, Fasiszta" ... bömbölték egyszerre taktusra. Kínos volt ezt hallgatni, és kínos volt Fros- sardra nézni... Már túl lehetett a hatvanon, de most úgy pirult, mint egy iskolás fiú. Clavalnak, a Combat szerkesztőjének kellett közbelépnie... és magyaráznia a hallgatóságnak, hogy Frossard ama francia újságírók közé tartozik, akik írásaikban még az események kezdetén, a diákság mellett álltak ki. így csillapodott le a zűrzavar, a lárma. Később Frossard is megnyugodott, és kijelentette, hogy ő most ezen a gyűlésen nem a Figarót, hanem a maga nézetét képviseli.

Vita kerekedett Andrieu és Pisani között is. Az utóbbi ugyanis kijelentette, hogy hajlandó a diákok reformkívánságainak megvalósításában segítségre lenni, erre Andrieu azt válaszolta, nem hiszi, hogy olyan valaki, aki hat évig komoly funkciót töltött be de Gaulle kormányában, és hozzájárult ahhoz, hogy a munkások társadalombiztosítását is megnyirbálják, érdemben segíthessen a diákoknak.