Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Hazudj igazat (A Magyar Területi Színház pozsonyi bemutatója)
mert az állóképszerű részeket mesteri módon köti össze dinamikusabb jelenetekkel. Tényregényről lévén szó, Capote nem fűz irói kommentárt művéhez, s arra sem ad választ, hogy mi a kivezető út az amerikai társadalom erkölcsi labirintusából, de kegyetlenül pontos realizmusával a mai Amerika valamennyi rákfenéjét feltárja. A diagnózis ismeretében pedig már a gyógyítás is könnyebb. Zalabai Zsigmond Hazudj igazat A Magyar Területi Színház pozsonyi bemutatója A legnagyobb klasszikusok drámái és komédiái is gyakran előadhatatlanok dramaturgiai beavatkozások, újszerű rendezői felfogás nélkül, s arra vannak ítélve, hogy könyvtárakban, szakemberek szekrényeiben porosodjanak. Szükség van rá, hogy eleven eszméiket húzásokkal, jelenetek összevonásával, kisebb toldásokkal, esetleg átköltésekkel a mai néző ízléséhez és igényeihez igazítsák. Ben Jonson Volponé\át Stefan Zweig mesteri átköltése teszi ma is élővé és színpadképessé. Shakespeare Coriolanus- át, Brecht már kisebb sikerrel korszerűsítette, Max Dürrenmatt pedig a János királyról próbálja bebizonyítani, hogy ez a ritkán játszott Shakespeare-tragédia méltatlanul szorul háttérbe többi nagy tragédiái mögött. Jeles magyar példákat is idézhetek: Keresztury Dezső Madách Mózeséről bizonyította be, hogy ez a mű is méltó a Tragédia költőjéhez, de Szigligeti és Csíky is csak ilyen alapos dramaturgiai beavatkozásokkal és rendezői bravúrokkal játszható sikeresen. A századforduló francia bohózatait is új életre keltheti a dramaturgiai lelemény, és nem vitás, hogy Oscar Wilde- nak (1856—1900), a viktoriánus kor koronázatlan királyának sokkal igényesebb komédiái is csak „portalanítva“ és új rendezői felfogásban adhatók elő sikerrel. Egyik legszellemesebb komédiáját, a Bunburyt ma éppúgy musicalként játsz- szák, mint utódjának, G. B. Shawnak Pygmalion\á\ (My fair Ladyj. így van ez rendjén, a szerzők — ha élnének — aligha tiltakoznának ellene. A Hazudj igazat (eredeti címén Bun- bury) kirobbanó sikere a pozsonyi bemutatón Beke Sándort, a komédia átdol- gozóját és rendezőjét igazolja, de a színház abbeli törekvésének is megfelel, hogy elmaradozó közönségét egy-egy mulatságos produkcióval visszahódítsa. Hogy a nagy közönségsikernek mégsem tudunk osztatlanul örülni, annak az az oka, hogy a zajos siker buktatókat is rejteget. örülünk a rendezés tüzijátékos ötleteinek, az eleven játéktempónak, a színészek bravúros komédiázó kedvének, a kevesebb azonban alighanem több lett volna, ha az átdolgozás és a rendezés erőteljesebb hangsúlyt helyez a „köznapi komédia“ ragyogó párbeszédeinek iróniájára, a sziporkázó aforizmákra, amelyekkel Wilde a korabeli angol társadalmat megfricskázta. A sznobizmust kipellengérező Wilde nem az a bohózatíró volt, akinek a Hazudj igazat előadása mutatja, hanem minden frivolsága és játékossága mellett a századforduló nagy angol színműírója, aki Dorian Gray arcképe című regényében, majd A readingi fegyház balladájában és a De profundisban maradandó remekműveket alkotott. Már az előadás első perce jelzi, hogy a wilde-i csípős irónia helyett a rendezés karikíroz, hogy a komikus irányába tolja a színészeket, s attól sem riad vissza, hogy az amerikai burleszkekből ismert bohózati elemekkel szórakoztassa a nézőt. A pezsgőt vedelő Moncrieff horgász- etűdje, az akváriumból kifogott gumiha- lacska mulatságos ugyan, de távol áll az angol színpadi varázsló intellektuális hu morától, aforizmáinak szellemességétől. Nem vitás, hogy Beke találékony rendező, nem megy a szomszédba a jó ötletért, érti a komédiázás csínját-bínját, helyes, hogy a Buribury jellem- és helyzetkomikumát, a pénztelen Algernon és a pénzes Jack hazudozásait, a csecsemő el- cserélését egy szentimentális regénykézirattal ugródeszkának használja fel, s az ötletek röppentyűivel tűzijátékot varázsol a színpadon — de mi szükség arra, hogy Marrimant, Jack komornyikját állandóan röhögtesse, és dadogásával
