Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Kirschner Béla: A szakszervezeti kormány hat napja
akár — Castelot-monográfia kettős címére utalva Bonaparte is, meg Napóleon is) az európai köztudatban és a francia intézményekben. Nemcsak műemlékek, épületek, múzeumok hirdetik Párizsban és másutt Napóleon továbbélését, hanem a közösségi élet számos szabályozója is, amelyeket mind Bonaparte konzul vagy Napóleon császár létesített, s amelyek egészen napjainkig voltak érvényben (például a Polgári Törvénykönyv szövege, vagy az Egyetem szervezete, vagy az Államtanács intézménye stb.); egyikük- másikuk csak most, másfél évszázad múltán, szemünk láttára, roppant rengések közepette kényszerül új, korszerűbb formákba; például — egyebek közt — az egyetem is. így hát talán épp e nagy évforduló lesz jó alkalom arra, hogy világszerte számot vessenek a napóleoni hagyatékkal és a bonapartizmussal, a polgárság önkényuralmának e sajátos változatával. Eötvös József még sóvárogva írhatta a Búcsú ban, hogy — mivel „Az ég egy kincset ad minden hazának" — „Császárról szól a francia fiának", s verssorban a „császár" a legfőbb romantikus kinccsel, a nemzeti dicsőséggel azonosul; — a mi korunk szellemi embere azonban az erőszakuralomnak annyiféle változatát átélte már, hogy mindazt, amit Napóleon alkotott és kezdeményezett, vagy amit elsorvasztott, megnyomorított és visszavetett, immár elfogulatlanul, bár korántsem közömbösen, ítélheti meg. Napóleon csak most lett véglegesen a múlté, a történelemé; s nyilván ez a fő oka az egymást követő kísérleteknek, amelyek más-más módon mind azt célozzák, hogy az emberiség újabbkori fejlődésében kijelöljék helyét e semmiképp sem közönséges jelenségnek... Dobossy László Kirschner Béla: A szakszervezeti kormány hat napja (Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1968. 275 1.) A szerző, a marx-leninizmus előadója a budapesti Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen, eddigi kutatási eredményeit összegező tanulmánykötettel lépett a nyilvánosság elé. Könyve Peidl Gyula kormányának történetével foglalkozik, amelyet még a budapesti központi munkás- és katonatanács választott meg, s amelynek puccsszerű eltávolításával zárult le Magyarország történetének 1918/ 19-es forradalmi időszaka. Az a tény ugyanis, hogy a Peidl-kormány az antant diplomáciai, gazdasági és katonai presz- sziója alatt kényszerű reálpolitikát folytatott, még nem elég elfogadható indokolás ahhoz, hogy az ellenforradalom történetét a tanácskormány leköszönésének időpontjával keltezzük. Ha ugyanaz a testület, amely az első forradalmi kormányzótanácsot megválasztotta, most visszahelyezkedett Károlyi Mihály nép- köztársaságának alapjára, ez azt jelentette, hogy a magyar munkásosztály elért pozícióinak részleges megmentésére más mód nem volt. Leszögezzük még, hogy a Magyar és Orosz Tanácsköztársaság közt formális katonai szövetség sohasem létesült, az oroszok segítsége a magyar proletariátus számára épp olyan irreális óhaj volt, mint a remélt magyar támogatás a müncheni szovjetnek. Úgy hisszük, hogy a hatalmas lelvéltári anyagot és a téma korábbi feldolgozását felhasználó Kirschner mellőzhette volna a centrista és jobboldali vezetők tevékenységét az 1919. március 21-től július 20-ig terjedő időszakban, mivel erről csak úgy kaptunk volna helyes képet, ha ezzel kapcsolatban Kun Béla diplomáciai tevékenységét is tárgyalja. Ez azonban már a Tanácsköztársaság, és nem a Peidl- kormány történetével kapcsolatban tárgyalandó. A könyv második fejezete már a könyv tulajdonképpeni tárgyához tartozik. E fejezet anyagából írt a szerző egy előtanulmányt is, amely a Századok 1968. évi összevont 3—4. számában jelent meg, ez pedig már csak ez év januárjában került forgalomba. Hogy miért jelent meg az előtanulmány csak a könyv megjelenése után, arról a Századok szerkesztőségének kellene nyilatkoznia. A III. fejezetben a kormányzótanács lemondásának és a szakszervezeti kormány megalakulásának első visszhangjáról van szó, a következőben pedig a Peidl-kormány tulajdonképpeni tevékenységéről és Budapestnek a román hadsereg általi megszállásáról. Végül az V. fejezet tartalmazza a román királyi csapatok előnyomulását és a kormány ren-
