Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - DISPUTA - Duba Gyula: Csoport vagy nemzedék?
disputa Duba Gyula csoport vagy nemzedék? Február második felében a Szlovákiai írók Szövetségének magyar szekciója és az Irodalmi Szemle szerkesztősége a legfiatalabb írók és költők számára munkaértekezletet tartott. Húszegynéhány fiatal irodalmár vett részt az értekezleten. Egyikük, felszólalásában, Vetés-nemzedéknek nevezte csoportjukat, utalva az Irodalmi Szemle néhány évvel ezelőtt indult és azóta megszűnt rovatára (Vetés), melyben publikálni kezdtek, s amely évekig fórumuk volt. íróember esetében nem szerencsés, ha a „generáció“ kifejezéssel él az önmaga és szellemi társai, illetve az irodalom egésze közti viszony megjelölésére. A nemzedék fogalma időhöz köti az Írót, elhatárolja, mintegy kiemeli az irodalmi folytonosságból. Az élő irodalomban inkább csoportok léteznek, ami azonosan gondolkodó és azonos esztétikai nézeteket valló, egy bizonyos irodalmi valóságérzettől áthatott alkotókat jelent. Az irodalom nem ismer szigorú elhatárolódást, mert az írói tudat mindig az egész irodalmi valóságot fogja át, az egyes kor-elemek összefolynak, s az idő-határok elmosódnak benne. Inkább csak irodalom- történészek tartják számon és táplálják az irodalmi nemzedék fogalmát azért, hogy az általuk vizsgált és nyilvántartott ismeretanyagban köny- nyebben tájékozódjanak, és csoportosítani tudják a rokon jelenségeket. Ám legyen Vetés-nemzedék! A közös jegyek, amelyek a legfiatalabbakat összefogják, a következők: a gondolati költészet hangsúlyozott igénye, az irracionálishoz és abszurdhoz való vonzódás, a korszerűség igénye és nem utolsósorban az, hogy egyiküknek sincs még önálló kötete, sőt, annyi verse sincs, amennyiből egy kötetet összeállíthatna. Az utóbbi hónapok során legtöbbjük aránylag rendszeresen publikált az Irodalmi Szemlében. Verseik és elbeszéléseik a külső valóságot részben figyelmen kívül hagyva a belső emberi valóság, a lélek és a gondolat néha groteszk, máskor misztikus s a legtöbbször alig megérthető látomásait és állapotait próbálják rögzíteni. (Munkájuk értékeiről, eredményeikről, művészi „érettségükről“, illetve egyéniségükről most nem szólok, mert nem ide tartozik, csupán szándékaikat próbálom körvonalazni.) Felmerülhet a kérdés, miért publikálja az Irodalmi Szemle a munka- értekezlet kivonatos anyagát. A fiatalok — generáció vagy sem — itt vannak, szót kérnek, tudomásul kell venni őket. Számolni kell azzal, hogy megnyilvánulásaik, gondolataik, nézeteik jelentősen hatni fognak irodalmunk mennyiségi és minőségi fejlődésére. S a szerkesztő számára nem lehet közömbös, hogy egy aránylag határozott hangú kezdő írócsoportot kellő időben — tehát nem elkésve! — állít-e az irodalmi közvélemény elé, vagy sem. Kötelessége, hogy lehetőséget és teret adjon nekik abban a pillanatban, mihelyt megérzi, hogy törekvéseik mögött kifejtésre váró értékek feszülnek.
