Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - Gergely József: Versek
Gergely József v örös-fehér elégia zuhog a nyár Míg szétosztottam a délutánt vörösbort ittak a hátam mögött. Nem jöttél meg is ágyaztam magamban se hamutartó se köpőcsésze hazudtam volna jónapot Párizst Hemingwayt tengert. Ma megint fehér volt a szád. biztatás szeretőnek Seperd össze bennem az ellen-pólusokat: a szombatok előtt is felégettem a hidakat. Félek mindenkitől. Locska szívemen vonatok csattognak keresztül. Zúg a fejem. Ne sírj, hajad vesd oda a szélnek. Nézd, a karámból szabadult csikó is átvette a szél ritmusát. A tó is megremeg. Ölelj, mintha akasztás előtt egy fél órával. És ha combjaidtól lángot vet az avar én áthozom neked a túlsó partot. nyár Dongó trombita kék-szaxofon dohogó nyár. Aranyhomok-lányaid combjain lecsorgó bő nedvektől sósabb lesz a tenger. Hogy zuhog ez az illúziótlan nyár ... S én két légtölcsér között feszülök húrként bár rég legelni küldtem a gépeket magamban. És nem is készülök sehova, mégis lökj már el, kedvesem. Taszíts ki a vörhenyes-piszkos országúira, tudom, kis, vörös örömgolyók indulnak majd meg bennem, meglobogtatom magam, és a leszakadt harangokat rákötöm a madarak nyakára, és megdöndül a tenger, és a százéves fa tövében (a fa nem is fa a fa Tolsztoj Leó szakállas feje) azok a halfarokszerű csapkodó mozdulatok ... Ne félj, a delfinek nem halnak meg soha. A tenger sem. Ö, hogy zuhog ez az illúziótlan, veszett nyár! apró szerelem Tegnap ismét találkoztam a szerelemmel. Kicsi volt — apró — és nedvekben dús. Szóltam a kezemnek: huncutkodjon szóltam a számnak: vájjon barázdát a nedveknek. Azóta nem fázom annyira. Itt vagy most is ebben a három dermedt tülkölésben.
