Irodalmi Szemle, 1969

1969/4 - Duba Gyula: Szabadesés (folytatás)

nyugtalanságnak, még az arca rángása is lágy, futó izomrándulásokká szelídült. Kávéztak és beszélgettek. Széplakyné megkérdezte, mikor házasodnak össze... Morvái kitérő választ adott, egyszerre növekedni kezdett benne a türelmetlenség, ennyi elég volt a látogatásból, előbbi belső feszültsége, hogy hírt adjon valakinek a lelkében beállt harmóniáról, felengedett, s új feszültség tört fel benne: a vágy... Feleslegesen vesztegetik az időt. Rokonszenves öreg néni, súgta Török Ilona, amíg Széplakyné a szekrényben keresett valamit... Megnézték a képeket, az ellipszis alakú aranykeretből szigorúan figyelte őket a bajuszos Széplaky. Megdicsérték a kávét. Ilona keveset beszélt a látogatás alatt, csak nézett, mintha mindent magába akarna olvasztani, hogy majd máskor, ha ráér, gondolkodjék rajta; mintha magában akarná hordozni Morvái környezetét. Búcsúzóul az öregasszony egy színes selyemkendőt ajándékozott a leánynak, s azt mondta, a lányáé volt, akit nagyon szeretett.

— Fogadja el, kedvesem... Különben soha senki nem köti már fel! És legyenek na- gyon-nagyon boldogok.

Egy tányért, egy kést és két öblös poharat kölcsönöztek még tőle.

Körnerék ablaka belevilágított a szemükbe, ahogy az udvarra léptek.

— Itt ki lakik?

— Idegenek. Körnerék. Még nem beszéltem velük.

— Egy udvarban éltek, és nem beszéltek egymással?

— Nem beszélünk. Nem érdekeljük egymást. Itt nem érdeklik egymást az emberek. Élnek egy udvarban, néha esetleg köszönnek. Mi elmegyünk egymás mellett, és nem köszönünk. Nagyvárosban vagy, nem falun.

— Tudom. Az én falumban mindenki mindenkit ismer, és köszönnek egymásnak az emberek.

— Nálunk is. Köszönnek, és megállnak beszélgetni, előbb kezet fognak. Velem is mindenki kezet fog, akivel találkozom, ha hazamegyek.

— És az autóbusz dudálása jelzi az időt... — mosolygott a lány.

— S ha késik, az sem baj, mert senkit sem érdekel a pontos idő — mondta Morvái. Átölelte a leány vállát, és magához húzta. Örülsz, hogy itt vagy velem, és nem otthon?

— Örülök ... de holnap már újra otthon leszek. S az idő elveszti számomra a jelentőségét ...

— Holnap igen... De ma még fontos az idő... nagyon fontos, mert kevés... Egy éjszaka...

— Egy éjszaka ... Mint Prágában ...

— Másképp, mint Prágában. Nálam vagy, és nem esik az eső. Csak köd szitál. És május helyett november van. A kályha azóta már nagyszerű meleget teremtett a szobában, hogy az enyém lehess.

A lány néma maradt. Tudja, hogy ennek így kell lenni, és nincs kifogása ellene, gondolta Morvái.

A vaskályha oldalán tenyérnyi vörös folt virult, s a szobában kellemes meleg volt, hallották, hogy halkan perceg az izzó parázs.

— Tálalhatok? — kérdezte mosolyogva a leány. Morvái nézte őt, nagy nyugalmat érzett, valami olyan könnyed és kellemes békességet, mint gyerekkorában az iskolai szünetek első napján, amikor eszébe jutott, hogy napokig, hetekig semmi kötelessége, azzal foglalkozhat, amivel akar. Egyszerre minden értelmet nyert előtte, amit eddig tett. Valóban boldog vagyok? — kérdezte önmagától. Nem, ez nem volt olyan boldogság, mint amit akkor érzett, amikor Zsuzsa felhívta magához, kevesebb volt benne a nyugtalanság és a szenvedély, az alig titkolt büszkeség, de több az elégedettség, a derű és a csend. Mintha otthon ülne a hajlókban, egy baltasebezte fatönkön, és savanyú bort inna vastag üvegpohárból, s közben a barna fedelű vadásznaplóját lapozgatná. Amikor el kellett mennie Zsuzsától, mert a hajnal első fényei benéztek az ablakon, és meglátták őket, fájdalmat és nyugtalanságot érzett, hogy mindez csak egyszeri volt, hogy ha akarja, ez a mozdulatlanság és csend, mely ezekben az órákban tökéletesen kielégíti, egész életében az övé lehet. Megszerezheti. Adva van a számára. És jó volt arra gon-; dolnia, hogy ez a megnyugtató helyzet és érzés egész életre szól, csak akarnia kell.

Ilona kicsomagolta a felvágottat. A rózsaszín szalámiszeleteket szabályos körben helyezte el a tányéron, a sajtot apró kockákra vágta, és feldíszítette vele a szalámikoszorút. Olyan lett a tányér, mint egy érdekes trópusi virág. Utána kenyeret szeletelt, és a tányér mellé helyezte egy tiszta papírlapra.