Irodalmi Szemle, 1969

1969/4 - Duba Gyula: Szabadesés (folytatás)

sikerül az első sorokba jutnia, egy rendőr hátratolja, és gorombán rászól. Kétségbeesetten futkároz az emberek háta mögött, senki sem figyel rá, csak Morvái nézi elbűvölve ezt a szenvedélyes és kétségbeesett élniakarást, azt az energiát. Az öregasszony hátulról rángatja az emberek kabátját, és kéri őket, hogy engedjék előre, de rá se hederítenek, mindenki az elnököt és a vendégét akarja látni. S egyszerre felcsattan a taps, a hurrá, a bejárat felett levő balkonról fiimezőgépek és fényképezőgépek lencséje néz le a szűk utcára, vakító fények robbannak. Széplakyné felsikolt és ágaskodik, de nem lát semmit, sírva fut az emberek mögött, az elnök barátságosan Int a tömegnek és mosolyog, a vendége is mosolyog, a taps erősödik, és a hurrá egyre lelkesebb; ködszerű finom eső permetez mindenkire, az elnök és vendége fedetlen fejére is. Az államfők beszállnak az autóba, s Széplakyné végső kétségbeesésében átfut az úttesten, meglepetésszerűen áttöri az elbámészkodó rendőrkordont, és a fekete autó elé fut, átsiet a másik oldalára, ahol az elnök ül, a csillogó Csajka meglódul, és az öregasszony botladozva tesz néhány lépést mellette, míg egy rendőr elrántja, és hátratolja az emberek közé. A Csajka Morvái előtt suhan el, látja, hogy az elnök a vendégéhez hajol, és mosolyogva mond neki valamit, nyomukban éjfekete Tátra 603-asok sora, bennük telt arcú, fehérbőrű férfiak, a rendőrségi robogók a Csajka előtt nyargalnak zárt alakzatban, hatalmasan felbúgnak a Tatra-kocsik motorjai, nyolc henger ereje morajlik bennük, a gyorsításukban van valami a vadászgépek süvítéséből, büszkén hirdetik a fékezhetetlen erőt. Érzem én az erőt bennetek, mormolja tétován Morvái, tudom, hogyan robbannak a gázok hengereitekben, és milyen áttételek gördítik előre négy súlyos kereketek, megértem én az erők játékát, elnök úr, elvtársak ... ismerem én a gázok robbanásának dinamikáját, talán még az égés diagrammáját is fel tudnám rajzolni, ha nagyon akarnám. Kamasz koromban elbűvöltek a gumikerekes Škoda- traktorok, leitattam traktorista barátaimat, hogy vezethessem a gépüket, s gyerekkorom óta gőzgépben, villanymotorban, mely alig surrogva forog, repülőgépben mindig meg- éreztem a jelenlevő erőket. Amikor még iskolába sem jártam, megcsodáltam a hatalmas, füstös gőzekéket, ahogy a nyolcas ekét vontatva keresztüldöcögtek a falun. Tisztelem én az erőket, a hatalmat, de hol van az ember a robogó autóból nézve, elnök úr, elvtársak... hol található az ember, hol van Széplakyné, és hol vagyok én...

Egy hegedűs és egy zongorista játszott a kávéházban. Hallgatókat játszottak, és néha egy tangót vagy kerlngőt; ilyenkor három-négy pár táncolt a keskeny parketten. Tizenegy óra tájt már félig üres volt a kávéház. Morvái egy széles, hatszemélyes bokszban ült, egyedül. Kedvtelve nézegetett egy papírlapot, melyen délutáni munkájának eredménye volt megörökítve. Át- meg átfutotta a sorokat, de nem javított rajtuk; a papírlapon a következők voltak olvashatók:

„Külső körülmények és erős belső kényszer hatására szükségét éreztem, hogy kérlelhetetlenül számot vessek önmagammal eddig elért eredményeimről, megmaradt lehetőségeimről és elmulasztott alkalmaimról — életemről. Hosszas és józan megfontolás után úgy döntöttem, hogy értékelésem eredményeit tézisszerűen tizenhárom pontba foglalom' össze, azért éppen tizenháromba, mert hiszek abban, hogy a tizenhármas szám se nem szerencsétlen, se nem szerencsés, egyszerűen csak szám, bizonyos természetes mennyiség elvonatkoztatott szimbóluma. Nem hiszek a szerencse-szerencsétlenség emberi kategóriáiban (ez talán póz, de pillanatnyilag megnyugtat. S melyik emberi magatartás nem póz, ha megvizsgáljuk alapjaiban?), csupán jelenségek rendszerében hiszek, mely körülfogja és behálózza az embert, meghatározza magatartását, jellemét, okokban hiszek, melyek hatnak az emberre és az ember visszahathat rájuk, ha van hozzá ereje, és végül mozzanatokban hiszek, melyek eredőjét az ember életnek nevezte el.

1. Ha önmagamba tekintek, és keresem az első ítélet emlékét, melyet agyam gondolat formájában termelt, a következő képet látom: Zsuzsanna nevű, vak dédanyám a sarkon ül és fon, guzsalyán szürke szakállhoz hasonló kender, fürgén pereg ujjal között az orsó, egyszer sem esik le, s dédanyám fonás közben elnyújtott, panaszos hangon énekel. Figyelem öt, s arra gondolok, hogy bizonyára csak ő állítja, hogy vak, nem lehet az igaz, látnia kell, mert különben hogyan tudná felkötni a guzsalyra a kendert! Lát ő, csak letagadja, talán azért, mert nagyon öreg és okos, és azt akarja, hogy az emberek úgy viselkedjenek előtte, mintha nem látná őket.

2. Télen, amikor a fagy csillogó jéggé dermesztette a szánkónyomokban a lovak