Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)

Bár ez a kisebbedés lehetett viszonylagos is. Talán ahogy Morvái nőtt, úgy látta növekedésével arányosan mindig kisebbnek a nagyanyját. Meglehet. Határozottan érezte, hogy Őregmama az évekkel egyre kisebbedik és soványodik. Sötét szoknyái és fehér gyolcsingei alatt csontok és inak éltek. Keze fején kisujjnyira duzzadt kék erekben lüktetett a vér. Simán hátrafésült és kontyba csavart haja megritkult és megszürkült. Haja ritkulását Morvái úgy vette észre, hogy a vasárnap reggeli fésülködések alkalmával Öregmama kibontotta a haját, kifésülte, aztán varkocsba fonta, és kontyba csavarta, de valahogy a varkocsa mindig rövidebb lett, és a kontya mindig kisebb. Fiatalabb korában még kis cipó volt a konty a tarkóján, aztán közepes zsemle lett, s később már csak egész kicsi zsemlét tudott belőle csavarni. S még azt is megfigyelte Morvái, hogy a nagyanyja haja nem őszül, hanem megszürkül, akkor figyelt fel erre, amikor a háború alatt kilakoltatták a falut harminc kilométerre a frontvonal mögé. Csikorgó tél volt, február vége, és reggeli köd. Magasan megrakott orosz katonaszekéren indultak; ágyneműt, ruhaneműt, lisztet, zsírt, sőt, szalonnát és füstölt húst vittek magukkal. Mindenüket otthagyták: a bútort, a borjúkat, a juhokat, a gabonát. Öregmama ragaszkodott hozzá, hogy a Zsemle tehenet magukkal vigyék, és elvállalta, hogy ő vezeti, a szekér után megy, mert a tehén nem bírja a katonalovak iramát, és majd utoléri őket valahol. Morvaiban sokáig megmaradt a kép, ahogy ül a katonaszekér tetején, és nézi Öregmamát. Nagyanyja nagykendőbe burkolózva, csizmában állt a ház előtt, a Zsemle láncát fogta, és utánuk nézett. S a tehén az öregasszonyt nézte, mintha kérdezné: Hová megyünk ebben a kietlen télben, hogy bírom én az utat a meleg istálló kényelme és a sok fekvés után? Aztán elindultak a szekér nyomában, de a lovak sokkal gyorsabbak voltak, és öregmama a Zsemlével még a faluban eltűnt a szeme elől. Nem is érte utol őket, Milka néniéknél maradt. Milka néni szlovák asszony, régi ismerős. A férje és Morvái nagyapja együtt katonáskodtak a monarchia hadseregében, és együtt harcoltak a szerb, meg az olasz fronton. Nehezen értették egymás nyelvét, de azért nagy és erős barátságot kötöttek. És a háború után Morvái nagyapja elküldte a legény fiát a katonabajtársához „tőt szót tanulni“, az meg elküldte az ő fiát Morvaiékhoz magyarul tanulni. A nagyapáik azt akarták, hogy ha már ők nehezen értik meg egymást, legalább a fiaik tudjanak egymással elbeszélgetni. Szokás volt az ilyen fiúcsere a két háború között. Ogy gondolkoztak a nagyapjáék, és beigazolódott, hogy jól gondolkoztak, mert azután az apja már szlovákul beszélgetett Milka nénivel, az ő Janója pedig magyarul öregmamával. És minden évben meglátogatták egymást. Milka néniék szekérrel jöttek Morvaiékhoz, megálltak a szederfa alatt, és Jano kifogta a lovakat. Milka néni alacsony, kövérkés parasztasszony volt, ő is fekete ruhákat és sötét kendőket viselt, de az ő ruháján jellegzetes hímzésű csipkeszegély is volt. Ösztönösen megértették egymást öregmamával, Morvái néha meg volt győződve, hogy nem is kell beszélniük, a gondolataik és az ítéleteik annyira azonosak, hogy csak rá kell mutatniuk valamire, annyira egyet gondolnak, hogy elég, ha helyeslőn bólintanak. Hát ezeknél a Milka néniéknél maradt Öregmama a Zsemlével. — Egy hónapig etette, fejte, gondozta, s a tejet Milka néniéknek adta. S amikor hazamentek, Morvái felfedezte, hogy öregmama fekete haja szürkülni kezd. Nem szálanként világosodott, hanem egyszerre az összes szál, fokozatosan és egyenletesen. Mintha a napsugarak szívnák ki feketebarna csillogását, akár a friss tarlőhántás melegbarna színét.

Öregmama akkor ötvenöt éves volt, és már szürkült a haja.

Korán, gondolta Morvái, nem tudom, miért?

A front felforgatta és összekuszálta a lakás és az udvar rendjét, zűrzavart hagyott maga után. Míg odavoltunk, a bútor kikerült a kocsiszínbe, s a szobákban vastag szál- maréteg fedte a padlót! Ezen háltak a katonák. Morvái vörösrézhüvelyes töltényeket talált a szalmában, aztán kukoricagránátokat, a töltények szurkos barna papírba voltak csomagolva, száz darab egy csomagban. Az istállóban vastag trágyaréteg és állati hullák darabjai: borjúgyomor és belek, szarvak, tehénpaták és három juhfej. Ezeket az állatokat nem tudták magukkal vinni, értük kapták a katönaszekeret. Érdekes leletre akadtak a kocsiszínben: egy halomban sok-sok apró csavar, kondenzátor és ellenállás, apró szerszámok, műszerészeszközök, reszelők és csavarhúzók. De a számára legértékesebb leletet a pajtában találta Morvái: a fél pajtában letaposott pelyvarétegen eltört agyú fegyverek hevertek, hosszú orosz „vintovka“, záródugattyú, de szurony nélkül, vadonatúj 43-as mintájú magyar ismétlőfegyver teljes závárzattal, meghajlított csövű német