Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - Karvaš, Peter: Körkérdés (befejezés)
BELOVIČ /csendesen): És ezt meg akarja mondani a tárgyaláson, mérnök úr? JANIGA: Tudom én ... ha ott ezt elmondom, akkor neki vége! De találjak ki valamit...? Azért menjek oda, hogy rászedjem a bíróságot? BELOVIČ (halkan): Azt nem. JANIGA: No látja. (Hirtelen.) Tudja, Ferkó halála óta szüntelenül egy gyermekkori élményemre gondolok. TÁVOLI HANG: 4500 ... 5100 ... 6800 ... 7200 ... 8500 ... 9000 ... Mehet? Figyelem! BELOVIC: Miféle gyermekkori élményre? JANIGA: Rajecről származom, később meg Zsolnán laktunk... A háború alatt Zsolnán gyűjtőtábor volt. Auschwitzba a gázba, a kemencékbe szállították onnan az embereket. Néha a vonatok hosszú ideig vesztegeltek túl a pályaudvaron, és mi kijártunk nézni őket... Kamasz voltam. Kaland volt... az első találkozás a halállal... TÁVOLI HANG: 5200 ... 6100 .. . 7400 ... 9000 ... 9650 ... 10 000! JANIGA: És egyszer... egyszer este a szöges drótokig mentünk... A vonatból borzalmas hangok hallatszottak ... Érthetetlen makogás, állati üvöltés ... Reggel híre ment, hogy nyomorékokat és őrülteket küldtek a halálba, akiket összeszedtek az intézetekből ... Még gyerek voltam, de lehet, hogy akkor többet értettem meg, mint később egész életemben... A fiam halála óta csak erre a transzportra gondolok... És ezért, ha megidéznek a tárgyalásra ... HANGSZÓRÓ: Janiga mérnököt hívja a B laboratórium. Janiga mérnök a B laboratóriumba! JANIGA: Hívnak. A viszontlátásra! BELOVIC: Köszönöm, mérnök úr. (Vége a felvételnek.) A stúdió akusztikája. HACKEL: Figyelj ide, Belovič! Mindennek van ám határa! Hiszen te befolyásolni akarnád a tanút! Arra akarod rávenni, hogy a bíróság előtt ne az igazat vallja. Hiszen összeütközésbe kerülünk az igazságszolgáltatással! KOTRUS: Várjanak, kérem... Még sok felvételük van? HUDEC: Nem. BELOVIC: Tulajdonképpen csak egy. KOTRUS: Jó, akkor hallgassuk meg. BELOVIČ: Jonáš ... gyerünk ... JONÁŠ (a hangszórón át): Tizennégyes felvétel... Ha szabad megjegyeznem... Én ezt a felvételt tartom a legfontosabbnak... Technikailag is ez sikerült a legjobban. (Krá- kog.) Szeptember másodika, huszonkét óra. A hetedik beszélgetés. Dr. INOVECKÝ PROFESSZOR: Nem látom világosan, mit remél tőlem. Nem vagyok én jogász. És különben is vasárnap jöttem meg Amerikából, és ennek a szerencsétlen Janigánénak az esetéről csak annyit tudok, amit az imént lejátszott nekem a hang- felvételekről. BELOVIC: S nem elég ez, professzor úr? INOVECKÝ: Mire legyen elég? Szálljak perbe az ügyésszel, vagy mit tegyek? BELOVIC (csendesen): Miért éppen az ügyésszel? INOVECKÝ (felnevet): Most persze azt hiszi, hogy elszóltam magam, és rajtakapott, ugye? Vitázhatok a védővel is. BELOVIC: Nem azért jöttem, hogy szaván fogjam, tanár úr. Kérni szeretném, hogy feleljen néhány kérdésemre. INOVECKÝ: Éppen egy kongresszusról tértem haza, ahol csupa olyan kérdés hangzott el, amelyekre nincs felelet. Legalábbis egyelőre nincs. Remélem, hogy maga irgal- masabb lesz. BELOVIC: Professzor úr . .. hogyan járna el, ha Janigáné perében ön volna a bíró? INOVECKÝ: De hiszen ez bolondság. Biológus vagyok, és az igazságszolgáltatáshoz nem értek. BELOVIČ: Rendben van ... Mit gondolna Janigánéról... ha, mondjuk, az ön húga volna? INOVECKÝ: Egyre kínosabb kérdések: Ha a húgom volna, vagy általában valaki, aki nekem kedves, természetesen kiállnék mellette. Ha valakit szeretek, melléállok akkor is, ha nincs igaza, akkor is, ha valami szörnyűt követett el. Mert ha valakit szeretek,
