Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - HAGYOMÁNY - Szalatnai Rezső: Scherer Lajos és A Mi Lapunk

Simon Andor, Szabó Lőrinc meg én irtunk verseket, Bodor Aladár, Darkó István, Jarnó József, Komlós Aladár, Móricz Zsigmond, Szombathy Viktor, Tamási Áron, Tichy Kálmán elbeszéléseit közölte a lap. Bemutattam Jirí Wolker forradalmi cseh líráját — ez volt az első magyar írás Wolkerről — Sándor László pedig a szlovák Milo Urban Élő ostorä.t prezentálta. Boross Zoltán, Brogyányi Kálmán, Berecz Kálmán, Csáder Mihály, Ilku Pál, Kovács Endre, Szporni Anikó, Szvatkó Pál, Vass László, Wein Gyula, tehát a Sarló legjobbjai vonultak fel cikkekkel. Ezt tudta produkálni a losonci tanár

— pénz nélkül! S milyen változatos és gazdag volt minden önképzőköri beszámoló, s a Fakadó rügyekben a hazaiakon kívül már magyarországi diáktehetségeket is bemutatott: Berda Józsefet, Bóka Lászlót, Gál Istvánt, Gunda Bélát, Jankovich Ferencet, Képes Gézát. Nem tévedett.

Ilyen színvonal láttán a katolikus ifjúsági lap, a Tábortűz szerkesztői és hathatós barátai taktikát változtattak. „A Mi Lapunkat és a Tábortüzet össze akarják házasítani. A jelszó: Magyar ne bántsa a Magyart." Én azt válaszoltam: jó, de az összeolvasztás után az új szerkesztőségben a régi szerkesztőségek tagjai ne foglalhassanak helyet. Ebbe nem akarnak belemenni, hanem dolgozzanak együtt a régi szerkesztőségek azzal, hogy a sarlósok írásait nem fogják hozni. „Hát én ilyen egyezségbe bele nem megyek, ha beledöglöm is" — írja nekem Scherer Lajos 1931. február 10-én. S március 13-án datált levelében így fakad ki: „De hogy szocializmusról ne lehessen írni ifjúsági lapban, az nonsens. Nem vagyunk struccok, akik homokba dugják fejüket. Ma minden becsületes ember szociális érzésű!" De a lap októberi számában Balogh Edgár leközölte a „Középiskolások tíz pontját", melynek első követelménye „az osztályozás és buktatás azonnali eltörlése“ volt, továbbá diákönkormányzat az iskolákban stb. Váltig kértem Edgárt, ez túlzás, ne hozzuk ezt le, diákjaim zöme is mellettem volt. S ugyanakkor megjelent a lapban az irodalmi pályázat bírálóbizottságának jelentése, amelyben jutalomként többek között Szilágyi András Oj pásztorát kapják a diák nyertesek. A Mi Lapunk ellentábora felujjongott: a skorpió öngyilkossága következett be. Saját fegyverünkbe döntöttek. A „Tíz ponttal“ felháborították a tanári karokat és az iskolaügyi hatóságot, az Oj pásztor pornográf részleteivel a szülői értekezleteket. Szegény Lajos bácsi hiába próbálkozott kievickélni a hínárból. A reakció már nem hitt neki, a „vén sarlósnak".

Július 21-i levelében írja: „ünnepélyesen bejelentem Neked, hogy ha július 31-ig nem kapok segítséget, A Mi Lapunkat beszüntetem". Én mindent megtettem, hogy pénzt szerezzek. Mikor a Sarló küldöttsége Masaryk elnöknél járt a prágai várban, többek közt előterjesztette Scherer Lajos nyugdíjkérvényét s egész kálváriájának megszüntetését kérte. Én fogalmaztam a levelet. S Masaryk elnök pár nap múlva magánpénztárából háromezer koronát küldött a jogtalanul elbocsátott tanárnak. Lajos bácsi ebből kifizette a legsürgősebb nyomdaadósságát. Ez mind kevés volt; 1932 januárjára hatszázra apadt le az előfizetők száma, Balogh Edgár képtelen volt pénzt szerezni, a Sarló állandó pénzzavarral küzdött. Scherer Lajos még megjelentette a 12. évfolyam első számát, utána valóban beszüntette a lapot. Fölajánlotta nekem, fölajánlotta a lapot Balogh Edgárnak, de vállalhattuk-e pénz nélkül a tetemes adósságot? A Sarló elérkezett a szocializmushoz, s fejlődése során magával ragadta a lapot is, amelyben kisdiák korunktól felnőttünk. Nem méltattuk figyelemre „azt a körülményt, hogy a folyóirat serdülőknek szól, akik még nem alakították ki élettervüket, akikben az élet-ébredés kozmikus határtalanság-vágya él, és így nem viselheti el mindennek társadalomtudományi síkra való leegyszerűsítését" — írja találóan idézett tanulmányában Krammer Jenő. Ez ma az én véleményem is. Meg kellett volna tartanunk, ideológiai mérséklettel, a diákok haladó orgánumát. De nem bírtuk legyőzni saját magunkat. Maga a Sarló is túlnövésé- nek áldozata lett.

Scherer Lajos igazságát, méltányos tanári nyugdíját soha nem kapta meg. Eladó- sodva, megsebezve, elhagyatva fölemelte fejét. Mikor 1937-ben, előadásaim alkalmából, Losoncon meglátogattam, már mosolygott. Évekkel előbb írt egy kitűnő poétikát, német olvasókönyvet. Andorka Lajos néven verseket is diákjai számára; most belemélyedt Losonc történetébe, s megírta a város monográfiáját, melyet sem a csehszlovák korszakban, sem a Horthy-vllágban nem tudott kiadni. Mindkét világ előtt megbízhatatlan maradt, nyugdíját nem rendezték még 1938 után sem. Meghalt nagyon szeretett felesége, egyedül maradt a házában, önmagát Írói munkával vigasztalta. Átvészelte az