Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - HAGYOMÁNY - Szalatnai Rezső: Scherer Lajos és A Mi Lapunk

magyarázta első leveleiben, hogy valóban a fiatalságé a jövő, nemsokára az apák helyébe lépünk. Éreztette, hogy erre fel kell készülni.

„Most majdnem minden cikk felnőttektől ered, tért kell adni a fiatal nemzedéknek“, ebből válik ki az igazi új Írói nemzedék. így írt nekem. Tudta, mi a lap fogyatkozása, s mi az érdeme: „a magyar ifjúság ébrentartása, tömörítése és irányítása“. Mindenkivel egyénien tudott foglalkozni. Minden munkatársát megbecsülte. Tiszteletdíjat nem tudott adni, neki se jutott, de őszinte szeretettel vette körül ifjú munkatársait. 1923 februárjában súlyosan megbetegedtem, mellhártyagyulladást kaptam, apám Pozsonyba vitt, az állami kórházban hónapokig feküdtem élet-halál között. Nem tudtam írni, olyan gyönge voltam. Scherer Lajos akkor a szerkesztői üzenetekben keresett fel, arra kért, kövessem az orvosok tanácsát. „A betegség is erősítő, lelket finomító, ha türelemmel és Istenben való megnyugvással viseljük“ — írta, és betegségem alatt egymás után közölte minden beküldött régebbi írásomat. A Mi Lapunk ott ragadt lázas kezemhez, minden sorát magamba szívtam a kórházi ágyon, amelytől csak a nyár közepén szabadultam meg. Még ma is tudom azt a versikét, amely a lapban a losonci Haász-őrás hirdetése volt. Elhatároztam, hogy élnem kell, s minden erőmet ennek a lapnak adom.

Krammer Jenő 1935-ben ma is helytálló könyvet írt A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága címen. Ebben írja A Mi Lapunkról: „Scherer Lajos bámulatos érzékkel megsejtette, hogy a lapjába írogató if jakban jövőre kiható gondok és tervek feszengenek, teret adott nekik, s A Mi Lapunk néhány éven át nagyon megközelítette az ifjúsági sajtó ideálját.“ Ez tárgyilagos meghatározás. A losonci Madách utca kis földszintes házában késő estig-éjszakáig égett a lámpa, napi munkája után Scherer Lajos szerkesztővé lett. Nem ismert fáradtságot, egy országrész magyar diákságát nevelte. Krammer Jenő írja, hogy Scherer „összeforrott az útkereső serdülők élcsapatával“. Ezekhez tartoztam én is. Scherer Lajos küldött el Balogh Edgárhoz, aki hozzám hasonló módon fedezte fel Scherert és lapját. Betegségem és tátrai gyógykezelésem után 1924-ben érettségiztem, s szeptembertől kezdve pozsonyi lakos lettem: az egyetem bölcsészkarának hallgatója, a Pray utcai Egyetemi Internátus, egy háborús, emeletes fabarakk lakója. A Duna utca 51., Edgár lakása, pár lépésnyire volt az internátustól. Edgárral úgy öleltük át egymást, mint két hazatalált testvér. Csakhogy Edgár a prágai német egyetem bölcsészkarára iratkozott be, s csupán vakációit töltötte akkor Pozsonyban. Puritán alak volt, vastag zöld esőgallért hordott, decemberben is nyitott ingben járt, s nem ismerte a kalapot.

Balogh Edgár is kezdett írni a losonci lapba. Hányan voltunk, akiket Scherer Lajos mágnesként fölszedett! Maga mesélte nekem egyszer, hogy A Mi Lapunk bölcsőjét losonci diákok ringatták. Elsősorban Darkó István, a kitűnő prózaíró, aki a legkorábban, már 1923-ban hívta fel a figyelmet Móricz Zsigmond műveire, s verseket is írt, iránycikkeket, aztán Marék Antal, aki legkorábban írt Szabó Dezsőről és Babitsról. Itt jelent meg a komáromi Selye Jánosnak, a ma világhírű kanadai orvosprofesszornak egy feltűnést keltő Prosper Merimée-fordítása, Az áruló (1923 májusában). Mint a dúcba a galambok, röpültek az új magyar nemzedék később országossá váló tagjai A Mi Lapunkba. A legelsők közt volt a verselő Boross Zoltán, aztán Somos Elemér, aki a második világháború alatt két nevezetes magyar napilap főszerkesztője lett Pozsonyban, Horváth Ferenc, a Sarló későbbi országos elnöke, 1925 decemberében mutatkozott be egy Hviezdoslav-fordítással. Ma is tudom strófáit: „Ha tudnák fönn a csillagok, Ki nézi őket oly merőn“... Scherer Lajos elsőnek írt a csehszlovák-magyar szellemi kapcsolatok fontosságáról. 1924-ben vezércikket írt a szlovák nyelvről a lapba, majd Smetana zenéjéről közölt cikket, 1925-ben pedig Sládkovič-fordítást tett közzé. 1926-ban Dobossy László elsőnek írt cikket Adyról A magyar ugaron címmel, s jelentkezett még egy érsekújvári diák: Jócsik Lajo^.

A lap egyszerre zengeni kezdett. Scherer Lajos a szlovákiai magyar cserkészek főparancsnoka lett, ő indította el ezt az angolszász mintájú ifjúsági szervezkedést magyar társadalmi célok felé. Társszerkesztőnek A Mi Lapunkhoz meghívta a pozsonyi Tamás Lajost, a költőt, aki az egyik polgári magyar párt tisztviselője volt, s munkatársként fellépett Fenyves Pál, budapesti könyvkiadói lektor. Scherer Lajos formális támaszokat keresett, ugyanakkor a lapot még jobban megnyitotta annak az új hangnak, annak az emberségesebb magyar magatartásunk, mely a szlovákiai magyar fiatalságban hónapról hónapra erősbödött. Iskolai önképzőkörökben, cserkészcsapatokban forrongó áramlat