Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Az igényesség és korszerűség példája
elaggott Schedius Lajos adott Toldy Ferencnek. Schedius írásos közlése szerint sorvadás, szóbeli nyilatkozata szerint pedig „venereus baj“ volt a halál oka. Annyi látszik bizonyosnak, hogy Kármán az 1795-ös év nyári hónapjait már nem élte túl. 3 Kármán szellemi fejlődésének alakulásáról először azok a németül írt és nagyobbá! a idézetekből álló jegyzetek adnak ízelítőt, amelyeket egyetemista korában az olvasmányairól készített (Bemerkungen aus Lectüren und dem gesellschaftlichen Leben gesam- melt und aufbewahrt von K. 1787/. Már ezekből a jegyzetekből jól kiviláglik az, amit majd az Urániá ban megjelent tanulmányok (főleg a Bé-vezetés és A nemzet csinoso- dása) bizonyítanak: Kármánnak rendkívül széles érdeklődési területe volt, és a világ- irodalom régi és újabb szakaszaiban és a szellemi mozgalmak anyagában otthonosan mozgott; a korszak szellemi nagyjai közül Voltaire, Rousseau, Montesquieu és Goethe gyakorolták rá a legnagyobb hatást. Érdekes, hogy az olvasmányaiból kiírt idézetekben az éles antiklerikalizmust és a felháborodott társadalombírálatot megtestesítő részek vannak túlsúlyban; az Urániában viszont az ilyen kényes és feltűnő anyagoktól már óvakodnia kellett, s ezért a folyóirat eszmei radikalizmusa nem éri el a Magyar Museumét vagy az e téren különösen kiemelkedő Orpheusét. A szerkesztő és tanulmányíró Kármán a közvetlen politikai vonatkozásoktól még inkább távoltartja magát, és — mint ma mondanánk — kultúra- s irodalomközpontiságra törekszik. Széles érdeklődéséhez és tájékozottságához hasonló és méltó írói sokoldalúságát a legújabb irodalomtörténetírásunk is hangsúlyozottan kiemeli. „Nemcsak szentimentális prózaíró, a Fanni hagyományai érzelmes szerzője, hanem kiváló tanulmányíró, kalandos-mesés történet ügyes bonyolítója, s dramatizáló tehetsége is van, — olvassuk az 1964—66 között kiadott akadémiai irodalomtörténet III. kötetében. — Az érzelmes ellágyulás festője, de logikus racionalista érvelő is. A szenvedés, a bánat költője jő művében, de pompás humorú, csípősen szatirikus hajlamú író egy másik munkájában. Sokoldalú egyéniség, akinek nemcsak művészi talentuma volt, hanem... határozott nézetei is kora irodalmának és társadalmának lényeges kérdéseiről." Meglepő, hogy ez a termékeny és kultivált sokoldalúság csak a prózában érvényesül. A nemzet csinosodásában tett kijelentései szerint Kármán egyrészt nem érezhetett tehetséget az általa egyébként nagyra értékelt versíráshoz, másrészt kedvét szeghette az is, hogy — mint mondja — „a versek és versecskék özöne elborította hazánkat." „Szükséges itt megállapodnom, nehogy balul értettessem, és megmondanom, hogy nem gyűlölöm én a poézist." — fejti tovább a gondolatát, „— Megésmerem én, hogy ehhez nagy elme, ritka képzelődés és szerencsés szív és ész formálása szükséges, megésmerem, hogy az az édes hatalom a szíveken, azok a boldogító felindulások és az az elolvasztó és elragadó erő csak az isteni poézis tündér vidékein teremnek és hogy a próza száraz és lankadt léptetése nem is hasonlíttathatik amannak dicsőséges és magas repüléséhez ... Mint szíveket készítő, lágyító és szelídítő, áldása tehát a nemzeteknek a poézis. De ha mindég játszunk, ha mindég csak a virágok után kapdosunk, ha a szép fedelet, a tarka borítékot szeretjük, nem emeljük nagyra soha nemzetünket. Ne hagyjuk abba, de ne csak ezt míveljük... Ne járjunk a tudományoknak csak virágos rétjein, hogy addig ugaron maradjanak tápláló és éltető szántóföldjeink." Ezekhez a nézetekhez híven Kármán a verses formát alig használta — csak két jelentéktelen színvonalú eredeti kötemény maradt utána — és az Uránia részére kiválasztott idegen verses anyagok (Pope, Petrarca stb.) nagy részét is ritmikus prózában fordította le. Egyik monográfusa, Gálos Rezső szerint a próza-pártisága volt az oka annak is, hogy „alig-alig közölt verset olyan folyóiratban, amely az érzelmességnek nálunk legdivatozóbb évtizedeiben és a nőknek jelent meg." Az Uránia által megőrzött kármáni életmű csúcsát kétségtelenül a Fanni hagyományai című regény és A nemzet csinosodásá című tanulmány jelenti. Mindkét alkotás korszakos jelentőséggel bír: az egyik a szépirodalmunkban, a másik a szépirodalmi publicisztikánkban. A napló- és levélformában megírt Fanni hagyományai tipikusan szentimentális témát dolgoz fel: egy előkelő nemesi lánynak és egy polgári származású fiatalembernek ki nem teljesedhető boldogtalan szerelmét. A regény főhőse, a történetet naplójában és
