Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Az igényesség és korszerűség példája

női olvasóközönség kegyeit óhajtják megnyerni, s ezért arra törekszenek, hogy a folyóirat „különösen az Asszonyi Nemet illető esméreteket hozzon forgásba; kedveltető móddal hasznos Tanításokat adjon; mulattasson is, oktasson is, készíttsen jó, s gondolkodó Anyákat — egyszóval: Kézi-könyve legyen Hazánk Leányinak“ (A Magyar Asszonyi Nemhez. Magyar Hírmondó, 1794. február 28.) „Nem bántjuk meg a 'férfiúi nemet, ha azt állítjuk, hogy a szépnem az ízlés uralkodónéja — hangoztatja a Bé- vezetés is. — Lágy érzésük hatalmasabban elfogadja mindazt, ami szép. Nem kételkedünk, hogy egy nemnek tökéletesítése által a másnak is szolgálunk,.s férfiúi nem tökéletességeire is munkálunk."

Az előfizetők alacsony száma s főleg a „közép rend“ közönye miatt az Uránia a főúri mecénás támogatását sem nélkülözhette. A névtelenségben maradt mecénás iránt

— akiben irodalomtörténetírásunk a literatúrapártolásáról általában ismert Festetics Györgyöt sejti — a Bé-vezetés a következőképpen rója le háláját: „Egy Hazafi, a’ki titkosan és Rejtekbe summás Adakozásával Léteiét tsetsemő Urániánknak feltartotta,, elvonta magát Háladatosságunk elől, és rajtunk azt az édes Terhet hagyta, hogy egyenesen néki vele nem adózhatunk: Nem haligathattyuk el ezt mindazáltal egészen, és itt a’ Közönség előtt azt haladóan említtyük. Az ď Gondolat: hogy egy jó Intézet Fennállása az ő Kezei munkája, — és a’ maga nagy Szívinek Megelégedése, éppen Szívéhez illő jutalom ..

Az Uránia rövid fennállása alatt már olyan politikai viszonyok uralkodtak, melyek az irodalmi erők koncentrálását megnehezítették. Valószínűleg ez a fő oka annak, hogy a „két hazának nézőpiacára“ kifutott lap a második és harmadik számban sem tudott maga köré nagyobb írógárdát tömöríteni. Az anyag nagy részét író Kármánon és az egy, illetve néhány cikkel fellépő Schediuson és Pajoron kívül mindössze négy szerzőt találunk még a folyóiratban: a G. i és J... i betűk mögött rejtőző két ismeretlent és a név vagy kézjegy nélkül szereplő Csokonai Vitéz Mihályt meg Verseghy Ferencet. Kazinczy Ferenc — aki akkor már tudatosan készült az irodalmi vezérszerepre — szemmeláthatőan zokon vette, hogy nem kérték fel őt a közreműködésre, de — közelgő letartóztatását még nem sejtve — azt sem tagadta, hogy utólag is szívesen bekapcsolódna. Az 1794. október 6-án Kiss Jánoshoz intézett levelében ezt írta: „Tisztelem a szándékot, és igyekezni fogok rajta, ha igyekeznem szabad lesz, hogy többet nyújtson Kármán, kitől sok fog kitelhetni, ha vezető Barátjai lesznek."

Az Uránia korai kimúlásának közvetlen körülményeiről pontos adatok nincsenek, de az az utólagos vizsgálat, melyet vele kapcsolatban 1796—97-ben lefolytattak, valószínűvé teszi, hogy a megkövetelt engedély nélkül megjelenő lap hatósági nyomásra szűnt meg, vagy pedig az 1795. május 20-án bekövetkezett véres eseménytől megrettenve önként felszámolta a létét. Nem egészen egy hónappal Martinovicsék kivégzése előtt az „Uránia kiadói“ a Magyar Hírmondóban, még a közönséghez szóló felhívást tettek közzé, és abban azt is bejelentették, hogy „az első esztendő folytának utolsó darabja,... a negyedik... már munkában van." Ebben az Uránia hattyúdalának számítható felhívásban a gyanútlanul fogalmazott első bekezdés utólagosan nagyon tragikus értelmet kapott: „Sokan alattomos Szánakozással nézték, mindjárt Munkánk- Felállításának kezdetében intézetünk jövendő összeomlását, és azt, mint bizonyost jövendölték. Fenyegetve mutatták ď Mindenes-Gyűjtemények ideje előtt letépett Asztag- jait, ď Magyar Muzeumnak bekilintseltt Ajtaját, a’ Magyar Orfeusnak megnémult Lantját; és... Vakmerők Ti, így szóltak, egy gyenge Leánykát eresztetek útnak, és nem rettegtek? —“ (Uránia a’ Hazához, Magyar Hírmondó, 1795. április 29.)

Van valami megrendítő abban is, hogy Kármán halála annak a lapnak a megszűnésével egy időben következett be, amelybe az életműve beleépült; és a lapnak, valamint a szerkesztőjének elmúlása egyformán titokzatos körülmények között ment végbe. Kár- mánról az utolsó hiteles híradást egy 1795. május 5-én kelt szabadkőműves jegyzőkönyvben találjuk, melynek bejegyzése szerint akkor Losoncon tartózkodott. Halála idejét a losonci anyakönyvek elpusztulása miatt nem lehet hitelesen megállapítani. Azt a halálozási dátumot (1795. június 3-át), mely az irodalomtörténeti művekben általában szerepel, bizonytalan forrásból: egy elaggott Kármán-unokahúg kései családi emlékezéseiből kalkulálták ki. A halálozási körülményekre nézve sem tekinthetjük vitathatatlannak azokat az egymásnak ellentmondó közléseket, amelyeket az ugyancsak