Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - Karvaš, Peter: Körkérdés (Hangjáték, I. rész)

irattárban kellene lenniük, de én valahogy nem tudtam rászánni magam, hogy elrakjam őket... Öt hétig rajtuk volt a szemem, valósággal hipnotizáltak azok a téglavörös, Agfa-felírásos skatulyák... Lélekben minden áldott nap lahallgattam az öt hét alatt, hogy azok a hangszalagok az íróasztalomon hevertek... Régen az őket... Csaknem betéve tudom a szöveget... Ma végre határoztam, azaz, ma itt az alkalom ... még pontosabban, ma legfőbb ideje! Megállapodtam Jonášsal, ő az egyes stúdió hangtechnikusa, vele játszottam fel a hangszalagokat, s ma véletlenül éppen ő van szolgálatban, meggyőztem, hogy vállalnunk kell a kockázatot... és így a Körkérdés helyett ezeket a vele közösen felvett beszélgetéseket játsszuk le hallgató inknak! ... Tévedés ne essék: nem játékot közvetítünk. S ezenkívül, amit hallani fognak: nyersanyag, annak minden hibájával és zörejével, nem igazítottunk rajta, nem vágtuk, nem dolgoztuk át... és nincs se kezdete, se befejezése... Az egész anyag voltaképpen véletlenül... a körülmények összjátéka folytán gyűlt össze... összejöttünk az egyes stúdióban, Hackel főszerkesztő, Hudec szerkesztő meg én, no meg Jonáš, a hármasüvegű hangfülkében. Meg akartak hallgatni egy beszélgetés- sorozatot, amit felvettem, hogy eldöntsük, mi legyen vele. Tudtam, hogy az anyagért harcolnom kell, főszerkesztőnk nagyon is szkeptikusan nézi az ilyesmit, azért megkértem Jónást, hogy a biztonság kedvéért vegyen fel mindent, ami az egyes stúdióban elhangzik. Lehet, hogy ez nem volt egészen becsületes eljárás, de ... Én egyszerűen valami jegyzőkönyvfélét akartam... Hisz minden megbeszélésről készítenek jegyzőkönyvet! Akkor még nem sejtettem, hogy mindez a nagyközönség elé kerül. De meg kell lennie! Akkor is, ha Jonášsal együtt alaposan lehordanak majd érte — mert az biztos, akkor is, ha kidobnak a rádióból, vagy mit tudom én, mi történik még. Ezek a szalagok nem heverhettek tovább az asztalomon. Kérem, hallgassák meg, és döntsenek maguk.

A lejátszó berendezés bekapcsolása. Az egyes stúdió akusztikája. Mozgolódás, léptek,

székek zaja stb. Majd beáll a csend.

HACKEL: Gyerünk, gyerünk, fiúk, minden perc drága, a stúdió csak egy órára a miénk.

— Belovič, összeállítottad azt az anyagot időrendben?

BELOVIČ: Nem.

HACKEL (meglepetvej: Micsoda? Miért nem?

BELOVIC: Csak a legfontosabb felvételeket válogattam ki. Fontossági sorrendben vannak elrendezve.

HACKEL: Ja úgy! Hát ahogy akarod. Mit babrál ott az a Jonáš olyan sokáig?

HUDEC: Jonáš, nem vagy még készen?

JONÁŠ (a hangszórón át): Kész vagyok. Kezdhetjük.

HUDEC: Akkor rajta!

JONÁŠ: Tessék, a négyes szalag. Június huszonhetedike, tizenhét óra tizenöt perc.

Az első beszélgetés. Egy kis helyiség akusztikája. Hangok mikrofonközeiben.

HÝL: Gondolhattam volna. Járt itt már vagy fél tucat kollégája. Ha a riporterek gyilkosságot szimatolnak, összesereglenek, mint zsákmányra a hollók. De gyorsan, kérem. Csak öt percem van rá. Az egész esetről jegyzőkönyvet kell még felvennem. — Na, mi az, miért nem kezdi?

BELOVIC: Bocsánatot kérek . .. Valahogy ... még mindig a történtek hatása alatt állok.

HÝL: Ha nem bírja a természete, miért nem osztják be máshová? Például az óvodásoknak szánt adásokhoz, hm.

BELOVIC: Ön mikor értesült erről... erről az esetről, hadnagy úr?

HÝL: A bűntényről tizenkét óra negyvenhárom perckor értesültünk. Öt perccel tizenhárom óra előtt a tett színhelyén voltunk.

BELOVIC: Egészen biztos benne, hogy bűntényről van szó?

HÝL: Ugyan, kérem. Előre megfontolt, hidegvérrel végrehajtott, brutális gyilkosság történt. Erre vall minden részlet, amit embereink megállapítottak. Nem vagyok kezdő, de le a kalappal. Minden tökéletesen elő volt készítve és átgondolva. Az asszony olyan kíméletlenséggel ölte meg a gyermekét, amit csupán hivatásos bűnözőknél tapasztalunk.

BELOVIC: De úgy hallottam, hogy ez után ... ez után a tragédia után az asszony maga hívta fel a rendőrséget. Ez ellenkeznék ...

HÝL: Csak látszólag, szerkesztő uram. Elég gyakran megesik ez, a tettesek bizonyos