Irodalmi Szemle, 1969
1969/1 - Kundera, Milan: Szimpozion
A főorvos védelme „Mindaz, amit elmondott, csaknem így igaz, doktornő,“ válaszolta Havel. „Mindez mégis csupán további jó okokat szolgáltat rá, hogy szeressem a főorvost, mivelhogy ezek a dolgok sokkal közelebb állnak hozzám, mint maga sejtené. Miért gúnyolódnék a kopaszságán, amely engem se kerül el. Miért kellene kacagnom a főorvos szorgalmas igyekezetén: másnak látszani, mint ami? Az öregember vagy belenyugszik, hogy az, ami önmaga fájdalmas maradéka, vagy nem nyugszik bele. De mit tegyen, ha nem nyugszik bele? Nem marad más a számára, mint hogy fáradságos színleléssel újra teremti elmúlt önmagát; újabb és újabb ötlettel kell előrukkolnia, megjátszani, hogy vidám, életerős, barátságos. Fel kell idéznie a saját ifjúkori ábrázatát, igyekezvén eggyé válni, sőt felcserélődni vele. A főorvos komédiájában önmagamat, a saját jövőmet látom. Feltéve, hogy lesz elég erőm ellenállni a lemondásnak, ami bizonyára a nagyobbik rossz ennél a szomorú komédiánál. Lehet, hogy maga helyesen leplezte le a főorvost. De én így még jobban szeretem őt, és sose tudnék ártani neki, amiből az következik, hogy magával se lehet semmi dolgom.“ A doktornő válasza „Kedves doktor“, válaszolta a doktornő, „kevesebb közöttünk az ellentét, mint gondolná. Hisz én is szeretem a főorvost. Hisz éppúgy sajnálom őt, mint maga. S én többet is köszönhetek neki. Nélküle nem lennék itt, ezen a jó helyen. (Hiszen ezt maga is tudja, ezt a kelleténél is jobban tudja mindenki!} Maga azt hiszi, hogy én az orránál fogva vezetem őt? Hogy csalom? Hogy más szeretőim vannak? Micsoda örömmel vinnék meg neki a hírt! Nem akarok ártani se neki, se magamnak, ezért el se tudja képzelni, mennyire kötve vagyok. Annak viszont örülök, hogy mi ketten most megértettük egymást. Maga az egyetlen, akivel megcsalhatom a főorvost. Maga ugyanis őszintén szereti őt, és sose tudna ártani neki. Maga halálosan diszkrét lesz. Magában megbízhatom. Magával szeretkezhetek..s ezzel a doktornő Havel ölébe ült, s kezdte kigombolni a férfi ruháját. Mit tett Havel doktor? Ö, micsoda kérdés ... V Nemes magatartás Az éjszaka után jött a reggel, s Flajšman kiment a kiskertbe, hogy egy csokor rózsát szedjen. Aztán villamossal a kórházhoz ment. Alžbeta különszobában feküdt a belgyógyászaton. Flajšman az ágyához ült, a csokrot az éjjeliszekrényre tette, s megfogta a lány kezét, hogy megmérje a pulzusát. „Nos, jobban érzi már magát?“ kérdezte. „Ö, igen“, mondta Alžbeta. „Ilyen ostobaságot nem kellett volna csinálnia, kislány!“ mondta Flajšman mély együttérzéssel. „Világos“, mondta Alžbeta, „de ha elaludtam. Feltettem a vizet, és elaludtam, mint egy bolond.“ Flajšman egyre inkább ámult a lányon, mert ennyi nemességet nem várt tőle: Alžbeta nem akart lelkiismeretfurdalást okozni neki, nem akart terhére lenni a szerelmével, inkább letagadta. Megsimogatta a lány arcát, s érzelmeitől elragadtatva tegezni kezdte: „Mindent tudok. Nem kell hazudnod. De köszönöm neked ezt a hazugságot is.“ Tudta, hogy ekkora önfeláldozást és megértést egyetlen más nőnél se talál, s hirtelen nagy kedve támadt, hogy engedjen a forró hálának, s megkérje a lányt, legyen a
