Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Zeman László: Egy fordításkötetről
személyű névmásra 41 második személyű jut (többször hangsúlyos és rímhelyzetben). Az ütköződés másik pólusa formális-sztochasztikus vonatkozásban kifejezettebb, a versbe valahogy belejátszik a dialógus formája, míg az Ady-vers végeredményben önnön- szembenézés. A francia vers szakaszai a Cid szövegét juttatják eszünkbe (Tu t’es en m’offensent montré digne de moi...) S jegyezzük meg, a Madách-fordító Jean Rousse- lot formára törése egyúttal a vers lényegének a megragadása, a jelentéses formát tartja szem előtt fordítói alázattal, az eredetinek gondosan lemért paramétereit kísérli meg a forma zártságának megteremtésével érvényesíteni, ami fordításaiban egy új elem megjelenését idézi elő; olykor „klasszikusabban“ zártak, mint Ady versei. A kötet utolsó előtti verse, Dózsa György unokája (Paul Chalot), az Ady-vers spontán erejével, közvetlen célratartásával tűnik ki. Kimutathatjuk benne mindazt, amit az előbbiekben érintettünk (szöveghűség, a szótagszám és tagolás tükröződése stb.). Az eredetire jellemző a szavakat mint önálló jelentésegységeket kiemelő adysan magyaros tagolás (három ütemű), amely kiaknázza a szintagmatikus viszonyokat. Az 1. és a 2. versszak 2. sorában fellüktető jambust retusálják a hangsúlyok. A francia általában négyütemű tizenkettesekhez folyamodik. A „Vrenez langue, il est temps Meseigneurs, je le crois“ sorában az ütem- és mondathatár egybeesik, négy újrakezdés keletkezik, miáltal az eredetiben meglevő tagolás lökésszerű egymásutánját rekonstruálja, akárcsak a „Je suis le descendant, moi de György Dózsa“ inverziós szórendje, s ezáltal a cezúra mögött is fellépő szokatlan hansúlyelhelyezés. A „moi“ és az „én“ ritmikal-szórendi összevethetősége nyilvánvaló. Megvan a megkérdezések dallama, s ugyancsak megtartja a fordítás az átkötéseket és a szójelentések szimmetriáját. A nép és a nagyurak az első két versszakban külön-külön sorban áll. A motívum- egyező kezdősor állítása után a következő a párhuzam eszközével szembeállít (ritmikai- nyelvtani párhuzam jelentéstani ellentét: bús, bocskoros nemes — sok rossz, fehér ököl). Az átkötéses 3—4. sor tartalmazza az ellentét okozta mozgást. A szavak fedik egymást, a többletként megjelenő „au signal de l'assaut" is az összecsapás elkerülhetetlenségét sugallja. Az utolsó versszakban az ellentétpárt csak egyetlen indulatszó választja el egymástól (kötőszó a fordításban). Az átkötés három sorra terjed, és élesen metszi a mondattani kapcsolatokat, a nyitott sorvégek és a sorközépi mondathatárok által mintha minden sodrásba kerülne. Mint annyi hasonló verse Adynak, ez is félrímes, ezen belül további visszhangokkal (heves — egyenes — mi lesz), a franciában az eredeti rímtelen helyzetében felerősödő hangegyezés (rím, asszonánc) a sorok ritmicitását és következetességét növeli, jó megoldást ad. „Je suis le descendant, moi, de György Dózsa. Hobereau partageant de son peuple la peine. Prenez langue, il est temps, Messeigneurs, je le cri Avec mon peuple armé car l’été se déchaine.“ „Que fairé Messeigneurs quand le peuple viendra De tous vos chateaux forts oü fuiront vos escortes Honteuses de brigands quand avec grand fracas Nous fermerons la porté.“ A szemléltetett típusú megfelelések jellemzők általában a „bizonyító“ versekre. A kötet anyagának kb. a felét minősíthetjük ilyennek, a fordítók közül leggyakrabban Rousselot és Guillevic nevével jegyzettek. A korrespondenciába állítható prozódiai elemek a fordítás bizonyos „formai“ tendenciáira utalnak. Amint vázoltuk, a szótagszám többnyire azonos vagy erősen konvergál. Ady 10—11-es sorainak gyakori meg
