Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - Zeman László: Egy fordításkötetről

Zeman Láczló

egy fordításkötetről

Kétségtelen, az első mozzanat az intuitív azonosulás — „a hit aktusa“. S e vonatkozásban sajátos feszültség alakul ki bennünk, amikor magyar versek átköltése kerül kezünkbe, s egy lírai vers már hitté vált, vektoraiban ismert erőterét kíséreljük lefedni a fordítással. A tolmácsolás vagy újból bizonyít, s hatásában redukálódik a fordítás és az eredeti kettősségének érzete, vagy — a közömbösítő eltolódás következtében — kihagy; tulajdonképpen csak ez a sarkítás számít. A helyzet sajátosságát, egyúttal a leképezések ekvivalenciáinak és a torzulásoknak határozottabb megvonását teszi lehetővé, növeli az adott nyelvben több, esetleg több célnyelvl megoldásának Ismerete.

Valószínűleg Ady a legfordítottabb magyar költő. Kötetünkben azt olvashatjuk, hogy 1963-ig 22 nyelvre fordították, a versfordítások és fordításváltozatok száma meghaladja a 2500-at. Nyugtalanító kérdés, hisz költészete valahogy „etnikailag“ magyar, mit és mennyit ér el a fordításirodalom az „igazi“ Adyból.

Az elmúlt évben jelent meg Gulllevic és Gara László válogatásában Ady Endre új francia verseskötete, 88, ill. A grófi szérűn két változatával 89 vers (Endre Ady, Edition Corvina, Budapest 1967, 187 1.}. Ehhez járul még a bevezető tanulmány (Rónay György) szemelvényanyagaként 18 olyan versrészlet, versváltozat, amely a válogatásban nem szerepel. A fordítók, amint Gara László előszavában írja, egy kivételével (Roger Richard; de tudtunkkal pl. Jean-Luc Moreau is jól beszéli nyelvünket) nem értenek magyarul. Az Ige megtalálásának nyelvi közvetítését vállaló munkatársak között találjuk Sauvageau professzort, Dobossy Lászlót, Sípos Gyulát, Gara Lászlót és másokat. A feladat megoldásakor számba vették a költők alkati rokoníthatóságát is („du moins sous certains aspects“). így látszólag együtt voltak a kellékek, s mi csak tanúságot adhatunk egyetlen egyéni felvételben.

A módszer nyilvánvalóan az, amit fentebb érintettünk, elsősorban mindegyik verssel külön-külön, de ezen túl Is, miközben érvényesül a fajsúly kérdése, Ady költészetének kristályközpontjai számítanak a legtöbbet. Meg kell azonnal mondanunk, hogy a válogatás „erős“, a 88 vers közül 5Q feltétlenül minden Ady-kötetben a helyén lenne. Azok közül, amelyeket nem találtunk, idézhetjük a következőket: A magyar Ugaron, A Gare de l’Est-en, Az ős Kaján, Sírni, sírni, sírni; A fekete zongora a tanulmány szemelvénye.

Érdekes ilyen szemszögből összehasonlítani az 1966-ban megjelent cseh kötettel (Endre Ady: Sám s mofem, Praha, Odeon 1966, 355. 1.) Azonos versek — a francia kötet egymásutánjában —: A vár fehér asszonya, Héja-nász az avaron, Meg akarlak tartani, Az utolsó mosoly, A Tisza-parton, Párisban járt az ősz, A halál rokona, Szent Margit legendája, Páris az én Bakonyom, Jó Csönd-herceg előtt, Havasok és Riviera,