Irodalmi Szemle, 1969
1969/1 - Kundera, Milan: Szimpozion
Havel újabb elutasító mozdulatot tett, de a doktornő, miután cigarettára gyújtott és előkelőn egy füstkarikát bocsátott a levegőbe, így folytatta: „Szegény Don Juan, ne féljen, nem azért jöttem, hogy a terhére legyek. Maga ugyanis egy csöppet sem olyan, mint a halál. Csupán a mi drága főorvosunk szellemessége szerint olyan. Maga nem ragad el mindenkit, mert nem minden nő hagyja magát elragadni. Azért például kezeskedem, hogy én teljesen immunis vagyok magával szemben.“ „Ezt jött közölni velem?“ „Mondjuk, hogy ezt. Jöttem, hogy megvigasztaljam magát. Maga nem halál. Én például nem hagynám, hogy elragadjon.“ Havel erkölcse „Kedves magától..mondta Havel. „Kedves magától, hogy nem hagyná elragadni magát, s hogy eljött ezt közölni velem. Én ugyanis valóban nem vagyok olyan, mint a halál. Nemcsak Alžbeta nem kell nekem. Maga se kellene.“ „0“, csodálkozott a doktornő. „Ezzel nem azt akarom mondani, hogy maga nem tetszik. Inkább fordítva igaz.“ „Azért!“ mondta a doktornő. „Igen, maga nekem nagyon tetszik.“ „Akkor miért nem kellenék magának? Csak azért, mert én se tartok magára igényt?“ „Nem, azt hiszem, a dolog ezzel nincs összefüggésben“, mondta Havel. „Mivel hát?“ „Viszonya van a főorvossal.“ „No és?“ „A főorvos féltékeny magára. A főorvosnak rosszul esne.“ „Magának erkölcsi gátlásai vannak?“ nevetett a doktornő. „Tudja“, mondta Havel, „épp elég bajom volt már életemben a nőkkel ahhoz, hogy megtanuljam becsülni a férfi és férfi közti barátságot. Ez az erotikái ostobaságokkal be nem szennyezett kapcsolat talán az egyetlen érték, amit az életben megismertem.“ „A főorvost barátjának tartja?“ „A főorvos sokat tett értem.“ „Értem nyilván még többet“ vetette ellen a doktornő. „Lehet“, mondta Havel, „de hisz nem háláról van itt sző. Egyszerűen széretem őt. Kitűnő ember. Magához pedig ragaszkodik. Ha egy kicsit is törném magamat magáért, csirkefogónak kéne tartanom magamat.“ A főorvos megrágalmazása „Nem sejtettem“, mondta a doktornő, „hogy Ilyen forró ódákat hallok majd magától a barátságról. Egészen új és váratlan alakban látom magát, doktor. Nemcsak, hogy érzésekre is képes (minden várakozással szemben), hanem érzéseit (s ez megható) egy ősz, öreg, kopasz úrra pazarolja, aki már csak a nevetséges voltával figyelemreméltó. Megfigyelte ma? Miként igyekszik folyton szerepelni? Állandóan be akar bizonyítani néhány olyan dolgot, amelynek már senki sem ad hitelt: Mindenekelőtt be akarja bizonyítani, hogy ő szellemes férfiú. Megfigyelte? Szüntelenül fecsegett, szórakoztatta a társaságot, szellemeseket mondott ,Havel doktor olyan, mint a halál, paradoxonokat ötlött ki arról, hogy boldogtalanul házas (mintha már legalább ötvenszer nem hallottam volna), igyekezett Flajšmant az orránál fogva vezetni (mintha ahhoz valami szellemességre volna szükség). Másodszor igyekszik bebizonyítani, hogy ő milyen barátságos. A valóságban persze senkit se szeret, akinek haj van a fején, de annál inkább igyekszik. Hízelgett magának, hízelgett nekem, atyailag gyöngéd volt Alžbetához, és Flajšmant is csak olyan óvatosan ugratta, hogy Flajšman észre ne vegye. S harmadszor (s legfőképpen) azt igyekszik bebizonyítani, hogy ő egy vagány. Kétségbeesetten igyekszik mostani megjelenését saját hajdani képmásával eltakarni, amely sajnos már nincs, s amelyre közülünk már senki sem emlékszik. Hisz megfigyelhette, milyen lelkesen adta elő esetét azzal a kis ringyóval, aki visszautasította, s mindezt csakis azért, hogy ebből az alkalomból felidézhesse a saját ellenállhatatlan ifjú arcát, s ezzel eltakarhassa kétségbeejtő kopaszságát.“
