Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Kmeczkó Mihály: Öt vers
Kmeczkó Mihály m ese Évezredekig ugyanahhoz a kavicshoz tapadt iilepiink Apró törvényeket kavarva hadonásztunk a vágyódás csápjaival Kimásztunk a tudatlanság tengeréből s addig csúsztunk arcunk üvegén míg a szégyen hártyáját márványlappá csiszolták a félelem kövei 3 kitérő életem Napjaim a fogalmak útkereszteződései Estéim öntött vas-ütközők Estéim a csöndesség óriáskapcsai Éjszakáim pontos laboratóriumok Éjszakáim fekete koporsófedelek Reggeleim önműködő vasúti váltók időtlen szerelem Tűkkel teli számban a nyelvem időtlen csendjében nem gyökérzik vallomás Anyaságod tengermély kövek közt dereng s én szervetlen anyaggá válva pergetem az évek milliárdjait Tóth Lászlónak megkésve Csütörtökön megszülték az öklöm pénteken a szám vasárnap hajnalban eltűnt az apám. Anyám ölét bepiszkították a józanság első percei anyám ölét fogaimmal tudtam csak újra kezdeni. Pupilláid öregurak óraláncán ketyegnek petrencébe a hajadat: leborulok keletnek. A nap kosárba pottyant és szilvának hívták imára kulcsolt kezem korbácsnak szánt ág. Negyedrendű kötélen repedt harang és kék — mint a zománc mint a hang. Lábamon apró karikák — hallom tévedés volt amikor elkötöttek az oszlopoktól ahol délutánonként vizelni szoktam. betlehemi mondóka öledbe mária ugrik egy vadbika vadbika szarva öklömre van fagyva arcodba mária ugrik a vadbika vadbika szarva kilencszer csavarva mária mária jaj az a vadbika vadbika szarva fátyollal takarva Tóth László
