Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Török Elemér: Három vers - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)
— Én is félek ... de nem annyira, hogy ne tudnék aludni miatta. Morvái egyszerre hajtotta fel a konyakot, belevörösödött. — Milyen társadalmat építünk mi, ha itt mindenki fél? — Te is félsz? — Igen. De nem tudom, mitől. Néha úgy érzem, önmagámtól. Máskor meg az az érzésem, ok nélkül félek, a szorongás bennem lakik. — Az jó, ha félsz — mondta a rovatvezető. — Legalább fegyelmezetten élsz. Nem figyelted még meg, hogy a rend és a fegyelem alapja a félelem? — Nem. Csak azt figyeltem meg, hogy félni nem jó. Nem akarok félni. Szeretném, ha nem kellene éreznem a szorongást. — Aki nem fél, az őrült vagy halott — nevetett a rovatvezető. — Túlontúl elvontan beszélgetünk. Ha akarod, megmagyarázom, miért és mitől fél a főszerkesztőd. — Akarom — mondta Morvái, és intett a pincérnőnek, hogy hozzon két grúz konyakot. Amikor a fiatal nő letette elébük a pohárkákat, megfogta a kezét és megcsókolta. Ilyenkor nagyon szeretem magát... Máskor nem? Máskor is szeretném, de nincs rá alkalmam... A szép, fehér kötényes nő mosolygott: A harmadik konyaknál még szo- morkodik, hogy nincs alkalma szeretni, de az ötödiknél megfeledkezik róla, és nem törődik velem... Morvái ivott, meleg remegéssel telt meg körülötte a levegő. — Bátorodom — nevetett, már nem félek . .. — Erről megfeledkeztünk, az axióma módosul: aki nem fél, őrült, halott, vagy részeg. S a te főszerkesztőd se nem őrült, se nem halott, se nem részeg tehát fél... (Ez sem igaz teljesen, gondolta Morvái, mert a Nagyasszony félig őrült, szegény, és nagyon fél; de nem baj, így szeretek beszélgetni, könnyedén és kötetlenül.) A főszerkesztőd apja öreg kommunista, valamikor bérmunkás volt, csendőrök vallatták, harcolt Spanyolországban, sztrájkolt és szervezkedett. A háború után félreállltották, a főszerkesztőd akkor húszéves volt. Amikor apja visszakapta a pártkönyvét, ő is politizálni kezdett. Szorgalmasan járt a járási értekezletekre, felszólalt; ügybuzgó volt. A feladatokat lelkesen végrehajtotta. (Kovács vagyok, ifjú a lelkem, kinyílt előttem a világ... zsongott idők távolában a mozgalmi dal.) Apja volt a pártelnök. Aztán a főszerkesztőd a járásra került előadónak, apját pedig közben leváltották, mert ragaszkodott régi elképzeléseihez. Főszerkesztőd nem ragaszkodhatott semmiféle elképzelésekhez, mert nem voltak elképzelései, de azt tudta, hogy apja elképzeléseit nem lehet megvalósítani. Ezen összekülönböztek, s azóta nem értik egymást. S a fiú egyre feljebb futott, már a kerületen dolgozott, majd Pozsonyba került. Két éve főszerkesztő, a XX. kongresszus után szükség volt fiatal és tettrekész vezetőkre. (Tettre- kész? ... csodálkozott Morvái.) Sematikus életútnak látszik, és valóban az is, egyenes, felfelé ívelő, zökkenőmentes. Arra épül, hogy a főszerkesztőd állandóan fél. Nem nagyon, de állandóan... S ha hazamegy, apja vitázik vele, hogy nem úgy építik a szocializmust, mint ők elképzelték valamikor, s a főszerkesztőd védekezik, hogy másképp nem lehet építeni. — Hát lehet? — Nem lehet. De a főszerkesztőd eltúlozza a félelmet, illetve az óvatosságot. Erősen érzi, hogy csupán közvetítő eszköz lett, elvesztette egyéniségét. Mindennapi dolog, a sematikus életutak előfeltétele. Tudatában gyökeret vert a fogaskerék életérzése; a fogaskerék más kerekekkel összekapcsolódva külső erő hatására forog, és egyben mozgatja a tőle függő fogaskerekeket. Még tehetetlenségi nyomatéka sincs. Ha a külső hatás megszűnik, azonnal leáll. És leállítja a többi kereket... — Fogaskerék? Mindennap borotválkozik. Hogyan borotválkozhat mindennap egy fogaskerék? — Pedig fogaskerék, üresjárata sincs... Gondolkodik, de ismeri gondolkodása adott határait, és azokon túl képtelen továbbjutni. — Fél továbbmenni? — Nem. Képtelen továbbjutni, nincsenek meg hozzá a tapasztalatai, sem az agysejtjei. Tudatosan nem fél ő sem a feletteseitől, sem az alárendeltjeitől, nyugodt és megingathatatlan. Azért nem fél, mert tudja, mit tehet, és mit nem, de azt is tudja, hogy csak azt teszi, amit lehet. — És mitől fél? — önmagától. Fél, hogy egyszer félreismeri a helyzetet, és hibás lépést tesz. Olyat, amit nem lehet jóvátenni. S ez tragédia lenne számára, mert tudja, hogy ő csak ebben
