Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Török Elemér: Három vers - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)
és Igénytelen életet él, hozzátartozói nincsenek, az ő lakásuk pedig szűk, nem férnek el benne. A lakáshivatal elutasította a kérvényt, önt a lakás megilleti, és Körnerék jogtalanul tartanak rá igényt. Azt hitte, megnyugtatja az öregasszonyt, de az lihegve kérdezte: — Az anyagbeszerző is tett lépéseket? — Igen, asszonypm... Annak a kérvényét is elutasította a lakáshivatal. — Tudtam'... — suttogta alig hallhatóan az öregasszony —, tudtam... Sok-sok éve érzem, hogy ellenem törnek; amióta a férjem meghalt, állandóan érzem. Hová szökjem előlük? Annyira az útjukban vagyok, hogy szövetkeznek ellenem? Itt is útjában vagyok mindenkinek? Mit tegyek? Könny öntötte el a szemét, kezét tördelte, Morvái félt, hogy idegrohamot kap, zavarában megfogta a kezét és megszorította, bátorította. Most látta csak igazán, mennyi belső rettegés él háziasszonyában. Annyit gondolkodott már szegény lelke önmagán és ellenséges környezetén, hogy ha új dolgot tud meg, azonnal beolvasztja a maga külön, öntörvényű világába, saját érzéseit igazolja vele. Erika visszafelé is benézett az ablakon, és mintha gúnyorosan elhúzta volna a száját. — Kis kurva — suttogta kétségbeesetten és magánkívül a Nagyasszony —, leselkedik! Morvái úgy akarta megnyugtatni, hogy a saját kellemetlenségeiről beszélt. — Becsületszavamra kijelentem, hogy nyugodtan alhatik, asszonyom, Önt semmilyen komoly veszély nem fenyegeti. Ne törődjön velük, nyugodjon meg! Sajnos, az én nehézségeim nem ilyen egyszerűek, kissé nyugtalanítóbbak, érti, asszonyom? Nagygyűlés elé citáltak, és figyelmeztettek, hogy ne lepődjem meg, ha rövid időn belül meg kell válnom a szerkesztőségtől. Érti, asszonyom? Kirúgnak. Az öregasszonyon most érdekes változás ment végbe. Arca egy pillanatra felderült, tekintetébe meleg fények lopakodtak, s amikor a felvillanó könnyedség visszahúzódott, mint a csiga csápja, az öregasszony szinte azonnal megnyugodott. Mintha váratlanul önmagára talált volna, vonásai elrendeződtek, szomorkásán mosolygott és bizalmasan Morváihoz hajolt: — Sorstársak vagyunk ... mindkettőnket üldöznek, s úgy látszik, közösek az ellenségeink. Azt hittem, maga ellen nem mernek nyíltan fellépni, de tévedtem. Veszélyes és elszánt ellenféllel állunk szemben. Körül vagyunk véve, egymásra szorulunk. Segítenünk kell egymáson, mert elveszünk. Látja, alig vették észre, hogy hajlandó szövetségre lépni velem, már támadnak ... Morvái szólni sem tudott. Bágyadtan nézte az öregasszonyt; minden ember, akihez valamilyen módon közel kerülünk, új kérdéseket hoz az életünkbe, melyekre meg kell találnunk a feleletet. Nem volt dolga a szerkesztőségben. Ült, és külföldi képeslapokat nézegetett. Ügy érezte, semmi keresnivalója már itt, de valami érthetetlen konokság nem engedte, hogy felkeljen, és elmenjen. A szerkesztők irányában igyekezett olyan magától értetődően viselkedni, mint azelőtt. Nem akart tudomást venni a történtekről. Még nem rúgtak ki, gondolta keserűen, de mégsem tudott elmenni, attól félt, mihelyt kiteszi lábát az ajtón, máris nevetnek rajta. A képeslapban felvételt talált a Karácsony-szigeteken végrehajtott angol hidrogénbomba kísérletről. A kép egy furcsa fát ábrázolt. A zömök cukorsüveg alakú törzs alacsonyan nőtt ki a földből, egy bizonyos magasságban elemezhetetlen összetételű gomolyaggá vált, s egészen fönt gombaszerűen kiterebélyesedett. Nem volt ezen a képen semmi ijesztő,- erőteljes füstölgő gyárkémény is lehetett volna, de az aláírás mesebeli, rettenetes óriássá növelte a fát: gomba alakú koronája nyolcszáz négyzetmérföld terjedelmű. Ennek a baljós növénynek tövénél a pokol nyílt meg, és felbomlasztotta a tenger vizét. S a nyolcszáz négyzetmérföldes lombozatból halálos eső hull a földre, a fákra, a halászhajókra és az emberekre. A másik képen egy tengeri aknára emlékeztető acélgömböt lát, hosszú acélujjak nyúlnak ki belőle: pfíí... pfíí... pfíí... hallotta a hangját a rádióban, ott kering a föld körül, olyan magasan, ahol még ember nem járt, sem ember készítette tárgy; az ember megváltotta vele belépőjét a világűrbe, s az újságok arról cikkeznek, hogy belátható időn belül valósággá válik a holdra való utazás... Vannak helyek a földön, ahol kiváló emberek a jövőt készítik, nagy dolgokat visznek
