Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - Török Elemér: Három vers - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)

a cáfolhatatlan és rejtve maradó társadalmi érdekek képviselőjének szobra aranyglóriával a homlokán. Külsőre érző és barátságos ember, de a bensőjében acélkések forognak, melyek péppé őrölnek és elemésztenek mindent, ami ellenkezik azokkal az érdekekkel és szempontokkal, amelyeket képvisel.

Az értekezlet után lélekben üresen és tanácstalanul hagyta ott a szerkesztőséget; az íróasztaloknak, könyveknek és képeknek egyszerre szemük támadt, mellyel gúnyoro- sen néznek rá, és szájuk, mely csúfondáros fintorra rándul, s a munkatársai mintha abban a pillanatban kapnák le róla a tekintetüket, amikor rájuk néz. Idegenek lettek. Hasonlóan érezte magát az internátusban, amikor már nem járt az előadásokra; megérezte a közösség elhidegülését azokkal szemben, akik kiválnak belőle; olyan a közösség, mint egy érzékeny műszer, azonnal megváltoztatja a viszonyát azokhoz, akik már nem tagjai. De hiszen még közéjük tartozik, még semmi sem történt, ami jóvátehetetlen volna, csupán figyelmeztették, hogy történhet. Talán csak ő érzi úgy, hogy megváltoztak körülötte az emberek ...

A lakáshivatalba ment. Széplakyné mindennap megkérdezte tőle, mit tudott meg Körnerék terveiről a lakáshivatalban. Többször figyelmeztette, hogy az anyagbeszerző alattomos szándékairól se feledkezzék meg. Kérte, hogy mint szerkesztő erélyesen lépjen fel a jogtalanság ellen, és legyen segítségére. Morvái mindent megígért, bár meg volt győződve, hogy a rossz idegzetű öregasszony találta ki az egészet, sem a Körner család, sem a szőrös lábú albérlő nem akar tőle semmit. Tévedett, és ez elgondolkoztatta. A tudatalatti, szorongató megérzések néha igazak. Kérésére a városi bizottság alelnöke utánanézett az ügynek, és megállapította, hogy két éve Körnerék csakugyan beadtak egy folyamodványt s kérték, hogy utaljanak ki nekik egy szobát Széplakyné lakásrészéből. Kérésüket azzal indokolták, hogy férjhez megy a lányuk, s a magányos öregasszonynak nincs szüksége két szobára, míg ők nem férnek el a magukéban. De a lakáshivatal a kérést elutasította. Az anyagbeszerző is szerette volna megkaparintani a szobát, melyben Morvaival lakott. Azt állította, hogy a bogaras vénasszonynak felesleges a szoba, különben nem adná ki, egyedül és igénytelenül él, nyugdíjat kap, melyből megélhet, s neki, aki a nemzetgazdaság egyik fontos területén dolgozik, és sokat utazik, szüksége van saját lakásra. Ezt a kérelmet is elutasították. További kérdéseire az alelnök megnyugtatta Morváit, hogy a fennálló rendelkezések értelmében Széplaky- nénak joga van a két szobára, és semmilyen indokolással nem lehet tőle elvenni. Törvénysértés lenne, és ilyesmit egyetlen felelős vezetőember sem kockáztat meg.

Morvái délután céltalanul csatangolt a városban, Zsuzsáék felé is elment, a zöld redőnyök még mindig leeresztve, világtalan szemek az ablakok. Nem volt kedve találkozni senkivel, korán hazament, hogy megnyugtassa az öregasszonyt.

Széplakyné legújabb szokása szerint azonnal bekopogott hozzá. Az ""utóbbi időben szemmel láthatóan egy pillanatra sem tudott szabadulni nyugtalanító gondolataitól, s amióta aggodalmairól beszélt Morvainak, minden alkalmat görcsösen megragad, hogy a témát tovább bonyolítsa, beszéljen mély belső nyugtalanságáról és a reá leselkedő veszélyről. Arca rángott, szeme zavartan ugrált ritka szemöldöke alatt, szinte külön életet élt arcában. Keze remegett, nagyokat nyelt, és már arra sem ügyelt, hogy nyugodt és méltóságos benyomást keltsen Morvaiban. Közelinek érezte őt, és képtelen volt előtte nyugalmat erőltetni magára.

— Beszélt velük, szerkesztő úr?

— Beszéltem, asszonyom.

— Mit mondtak?

Két karját szorosan az oldalához szorította, tekintete parancsolón Morvái tekintetébe mélyedt, ajka remegett. A télikertben mély hangon és kitartóan turbékolt egy kövér hím galamb. Körner Erika ment át a télikerten, és szokásától eltérően belesett az ablakon. Széplakyné arca egy pillanatra eltorzult a gyűlölettől.

— Felhatalmaztak rá, hogy teljes mértékben megnyugtassam önt. — Még gondolkozott, elmondja-e az öregasszonynak az egész beszélgetést, vagy csak igyekezzen megnyugtatni, hogy a lakás őt illeti, és senki sem veheti el tőle. Végül is úgy döntött, őszinte lesz, és azzal nyugtatja meg a Nagyasszonyt, hogy hiába tettek Körnerék lépéseket, s az anyagbeszerző is hiába szeretné az albérletet felcserélni öröklakásra, az igazság és a törvény őt védi. — Két éve Körnerék beadtak egy kérvényt, hogy önt helyezzék kisebb lakásba, és adják neki az ön két szobáját, mivel ön nem dolgozik,