Irodalmi Szemle, 1969
1969/3 - Török Elemér: Három vers - Duba Gyula: Szabadesés (Regényrészlet)
Egy hete jelent meg a riportja, utána a főszerkesztő gondterhelt arccal járt fel-alá a szerkesztőségben. Különösebb feltűnést, tömeghatást nem keltett az írás, mert olyan dolgokról volt szó benne — a szakképzettség hiányáról és dogmatikus jelszavakkal való helyettesítéséről —, melyeket mindenki tudott, csak nem beszéltek róluk nyilvánosan; a rend, a megszokás folytonossága és a saját nyugalmuk érdekében elhallgatták, vagy maguk között ejtettek róluk szót az emberek, nagyokat legyintve. A társadalom hajlamos a nyugalom megtartására, s ennek érdekében engedményeket is tesz; belenyugszik a megváltozhatatlanba. Én is belenyugodtam volna, gondolta Morvái, de ez az állat megbízott, hogy kritizáljak! Tizenkettőkor egyenként mentek a főszerkesztő szobájába; Tamás mogorván, Morvái nyugtalanul, de nyugalmat színlelve, a szerkesztőségi titkár és a mezőgazdasági rovat vezetője mintha szertartásra menne, komoly arccal, erőltetett fesztelenséggel, a külpolitikai szerkesztő közömbösen, ez nem az ő ügye, a többiek várakozón. A főszerkesztő derűs arccal, tréfával várta őket. Látszott rajtuk, hogy mindannyian tudják, miről van szó, s ez színpadiassá és kétszínűvé tette a bevonulást. Többen már a megbeszélés végeredményét is tudják, mert a főszerkesztő tárgyalt velük, formális esemény következik. Ez a dolgok rendje, a döntés már megszületett, de kihirdetéséhez normális feltételeket kell teremteni. Morvái nem félt, de nyugtalan volt, attól tartQtt, hogy megalázó helyzetbe kerül, és nem tudja megvédeni igazát; saját védelmére már felkészült, és elhatározta, hogy egyenes lesz, nem lesz tekintettel senkire. Megérezte, hogy a dolog komoly, a bőréről van sző, talán a jövőjéről, ez az értekezlet nem puszta formalitás... Tehetetlen ellenszenvet érzett a főszerkesztővel szemben. Mosolyog és tréfálkozik, mintha jelentéktelen ügyecskéről volna szó. Borzasztó, hogy tud valamit Morváiról, amit ő még nem tud, és ami ellen tehetetlen, mert akaratától függetlenül bekövetkezik... A székeken ültek a fal mellett, a főszerkesztő leült nagy barna íróasztalához. Az íróasztal zöld posztóhuzatán pedáns gonddal voltak elrendezve a papírok, tollak, a tintatartó és a friss lapok. A főszerkesztő háta mögött a könyvesszekrényben, a fejével egy magasságban, a Révai-nagylexikon sorozata állt; a huszonkét kötet aranyozott kötésének vonala mintha a főszerkesztő fejéből indult volna ki, és beragyogta homlokát. S a kötetekben összegyűjtött tudás, melyet a főszerkesztő soha nem fog megemészteni, ólomsúllyal nehezedett a vállára, de ő egyenesen tartotta a terhet széles vállán, mint Atlasz, a görög titán a földgolyót. Rövid bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a szerkesztőség becsületét és az elvtársak megbecsülését érintő dolgokról lesz szó, ezért fokozott figyelmet kér, sajnos, hogy erről kell beszélnie, a lap történetében nem fordult még elő ilyen sajnálatraméltó eset. S felolvasott egy levelet. A G.-i járási bizottság felháborodva tiltakozik Morvái riportja ellen, mely a földművelésügyi osztály munkamódszerét és káderellátottságát bírálja. A riport megállapításai és a belőlük levont következtetések ellen egyhangúan és nyomatékosan tiltakoznak. Meggyőződésük, hogy Morvái szerkesztő értesüléseit 'a nép ellenségeitől szerezte, s a járási dolgozóktól kapott felvilágosításokat elferdítette. Ezzel ártott a szocializmus építése ügyének és a társadalom építő erőfeszítéseinek. Ma, amikor az osztályellenség módszerei ravaszabbak lettek, és a nyílt kártevéstől a burkolt rágalmak és alattomos támadások irányában tolódtak el, hasonló hangokra azonnal fel kell figyelni és csírájában elfojtani. Remélik, hogy a szerkesztőség megérti jogos aggodalmukat, melyet a cikk várható káros következményei miatt éreznek, az ügyet kivizsgálják, és levonják belőle a megfelelő következtetéseket. Ennek reményében maradnak őszinte elvtársi üdvözlettel... Rövid és határozott levél volt, nem köntörfalazott, egyenesen Morvái fejét követelte. Csend lett utána, mindenki maga elé nézett, és várta, hogy a másik szólaljon meg. A szerkesztőségi titkár törte meg a hosszúra nyúló csendet. — Nagyon kellemetlen ügy... a szerkesztőség becsületéről és hiteléről van szó. A bizalomról. .. A főszerkesztő komoran és egyben bátorítón bólogatott, és várta a további hozzászólásokat. Fejét kissé lehorgasztotta, a lexikonok aranyvonala most bikaszarvként nyúlt ki a homlokából. Szatír, gondolta enyhe mélabúval Morvái. A mezőgazdasági rovat vezetője úgy fogalmazta véleményét, hogy elfogulatlannak lássék, de a főszerkesztő komor hangvételét támogassa. Véleménye szerint nem volna
